Beszámoló: Sahtar Donyeck – Real Madrid: Fordítsd oda a másik orcád is

A Real Madrid reményei a 14. BL-címre meglehetősen haloványak lettek, most, hogy a csapat 2-0 arányú vereséget szenvedett a Sahtar Donyecktől Kijevben.

Az ukrán csapat jó vendéglátóhoz híven megtisztelte a blancókat azzal, hogy komolyan vette a mérkőzést, és a második félidőben el is döntötte a három pont sorsát, ami tulajdonképpen teljesen megérdemelten maradt Kijevben.

Zidane meglepetésre a kispadon hagyta Casemirót, és Martin Ødegaard-nak szavazott bizalmat a középpálya közepén, miközben Nacho maradt az egyik középső védő Militão játszatása helyett. Karim Benzema visszatért a támadósorba, őt Asensio és Rodrygo vették körbe.

A Real Madrid a mérkőzés elején egyből próbálkozott, miután Martin Ødegaard és Asensio játszottak össze nagyszerűen. Utóbbi aztán a kapufát találta el az akció végén. Voltak még ezen kívül is vendég próbálkozások, például egy távoli Asensio lövés, de komoly károkat nem tudtak okozni a blancók a hazai védelemben. Maradt tehát a 0-0 a félidőre.

Modric

A madridi meccsel ellentétben a Sahtar nem adott sok feladatot Courtoisnak, de amikor próbára tették, a belga figyelt, és közbeavatkozott. Ilyen volt például Taison lövése közvetlenül a második félidő indulását követően.

Percekkel később ismét Courtois előtt akard feladat, de ezúttal esélye sem volt megállítani Dentinho próbálkozását, aki így megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A Sahtar egy kontratámadást vezetett, amelynek végén Ferland Mendyről pattant oda a labda Dentinho elé. A mozdulat és a labda iránya meglepte Varane-t, és a kommunikáció sem működött megfelelően a vendégek védői között, a hazai támadó pedig köszönte szépen, és kíméletlenül élt a kínálkozó lehetőséggel.

A Sahtar gólja megzavarta a Realt, és egyre inkább úgy tűnt, hogy a hazaiak újra be fognak találni. Meglepetésre nem jött csere Zidane-tól, miközben a Sahtar lövésekkel tette próbára Courtois-t.

Végül kevesebb mint negyedórával a találkozó vége előtt a francia mester pályára küldte Iscót, Marianót és Viníciust Martin Ødegaard, Benzema és Rodrygo helyére.

A trió új enegriát hozott a madridi támadásokba, a Sahtar beszorult a saját térfelére, és próbálta elkerülni a bekapott gólt.

A vendégek gólszerzési törekvéseit a védelmük sínylette meg, amit a Sahtar boldogan ki is használt. Solomon zárt eredményesen egy kontrát, ezzel pedig kétgólosra növelte csapata előnyét (2-0).

Változás már nem történt az eredményben, bár a Madrid még kétségbeesetten próbált kapura törni. Könnyen lehet, hogy a többi ellenfele ellen még gólt sem lövő Sahtar számára ez a győzelem a továbbjutást jelenti majd. A Real Madrid immár nem saját magától függ a BL-ben.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK