„Érthető módon izgatottak vagyunk a mérkőzés miatt. A három pont megszerzése a célunk, és természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ki az ellenfelünk.”
„Ismerjük az ellenfelünket, nem kell tanulmányoznunk őket. Minden szempontból komplett csapatról van szó, az alternatív felállások tekintetében is. De nem úgy kell tekintenünk rájuk, mint egy nagy csapat, akikre készen kell állnunk, hanem úgy, mint a következő ellenfelünk. A Real Madrid mindig veszélyes, az ilyen helyzetekben pedig még inkább az. Egy olyan csapatról van szó, amelynek megvannak a válaszai sok szituációra, most pedig nagyon szeretnének jó teljesítménnyel előrukkolni. Egy erős Real Madridra számítok, amely a legjobbját fogja nyújtani ellenünk. Számomra a legfontosabb az, hogy mi miként készülünk fel az összecsapásra.”
Julen Lopetegui has given his pre-match press conference ahead of tomorrow's clash with @realmadriden. #WeareSevilla
— Sevilla FC (@SevillaFC_ENG) December 4, 2020
„Bono speciális edzésmunkát végzett, meglátjuk, hogy számolhatunk-e vele, de egyelőre egyedül dolgozott. Vaclík sérült, egy ideig nem lép pályára. Ha több információnk lesz, akkor a klub meg fogja adni a szükséges tájékoztatást, de annyit elmondhatok, meg megsérült. Suso normál edzésmunkát végzett az elmúlt napokban, ő bevethető lesz. Meglátjuk, hogy kezdő lesz-e, de felépült.”
„Már beszéltem a Chelsea elleni meccsről, csak a győzelemre gondolunk. Viszont most csak a Madrid elleni meccs jár a fejünkben. Készen kell állnunk arra, hogy a pozitív és negatív eredményektől függetlenül tudjunk foglalkozni a következő meccsel. A döntéseinket mindig annak megfelelően hozzuk meg, hogy a következő összecsapáson a lehető legjobban teljesítsünk.”
„Mindig hiányoznak a szurkolóink, mivel ha valamit el lehet mondani a stadionunkról, akkor az a pótolhatatlan támogatás, amit nyújtani tud. A legjobbunkat kell adnunk a szurkolóinkért, hiszen lélekben mindig ott vannak velünk. Most nem lesz meg a teltház előnye, az az extra lökés, amit ez nekünk adna, de tudjuk, hogy vissza fognak térni valamikor. A legjobbunkat kell adnunk értük és magunkért is.”
„Nem fogok Zidane munkájáról beszélni. A Real Madrid egy nagyon jól irányított csapat, ezt az elmúlt években elért sikereikre alapozom.”