Beharangozó: Real Madrid – Borussia Mönchengladbach: Sorsdöntő mérkőzés a Di Stéfanóban

Elérkezett a várva várt nap. Ma este kilenc órakor a Real Madrid a Borussia Mönchengladbach együttesével csap össze a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. Ez a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése, és ugyanúgy, mint 1985-ben, a királyi gárda most is emlékezetes győzelmet szeretne aratni német ellenfele fölött.

A matematika egyszerű: hazai győzelem esetén a Real Madrid biztosan ott lesz a legjobb 16 között. Ugyanakkor a döntetlen is elég lehet abban az esetben, ha Olaszországban az Inter nyer a Sahtar ellen. Ukrán vereség és spanyol győzelem esetén pedig a blancók a csoport élén végeznének.

A csapat magabiztosan érkezhet a találkozóra, hiszen legutóbbi mérkőzésükön idegenben győzték le a Sevilla gárdáját, és Zidane viselkedése is ezt erősítette meg a mérkőzés előtti interjúja során. „Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy megmutassuk, milyen csapat vagyunk” – mondta. A francia szakember mellett Casemiro állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére, ő is tagja a 21 fős keretnek.

Real Madrid

Minden eldől

A Mönchengladbach csoportelsőként érkezik Madridba az utolsó játéknapon, és a B-jelű kvartettben még bármi megtörténhet. Annak ellenére, hogy kisebb előnnyel rendelkeznek (számukra egyetlen pont is elég a továbbjutáshoz), a vendégek akár ki is eshetnek a legrangosabb európai kupasorozatból. A harmadik hely már biztos számukra, így legrosszabb esetben is az Európa-ligában folytathatják.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…