Zinédine Zidane nyerte a Miguel Muñoz-trófeát, amely az adott idény legjobb edzőjét megillető díj a MARCA éves díjkiosztóján. A francia tréner a 2019/20-as idényben mutatott teljesítményével pályafutása során először zsebelhette be a címet. Zizou az előző szezonban megnyerte csapatával a klub történetének 34. bajnoki címét, ráadásul a vírushelyzetet követő visszatérés során 10 egymást követő győzelemmel vezényelte a Real Madridot a tabella élére.
Zidane osztozik a címen Jelen Lopeteguivel, akit szintén díjaztak. Ez a negyedik alkalom, hogy a MARCA díját a Real Madrid edzője nyeri egy idény után: José Mourinho a 2010/11, valamint a 2011/12-es szezont követően, míg Carlo Ancelotti a 2014/15-ös idényt követően végzett az élen.
A francia tréner az online gála során a következőkkel értékelte legújabb kitüntetését: „A játékosok újra futballozni akartak, és ilyen látványosan tértek vissza. Az előző idényt bajnokokként szerették volna zárni, így ez a cím teljes mértékben őket illeti. Amire ebben az idényben is szükségünk van, az ugyanaz az erőfeszítés. Annyit tettünk, hogy hittünk a munkánkban, minden más már ennek a következménye volt. Ha mindent beleadunk a pályán, akkor bármit el tudunk érni, hiszen nagyon jók vagyunk.”