Beharangozó: Real Madrid – Granada: Látótávolságon belül a hatodik győzelem

2020-ban utoljára rendeznek mérkőzést az Alfredo Di Stéfano Stadionban, a Real Madrid a Granada együttesét látja vendégül a spanyol bajnokság 15. fordulójában. Ezt leszámítva egyetlen mérkőzést játszik még a királyi gárda ebben az évben, december 30-án az Elche ellen, a mai meccsen pedig Zidane fiainak célja az ötmeccses győzelmi széria folytatása.

A csapat jó formája még inkább lenyűgöző, ha figyelembe vesszük, milyen hónapon vannak túl a játékosok – ez lesz a hetedik összecsapásuk decemberben. A habfehér együttes sokat köszönhet Karim Benzemának, aki a csapat utolsó öt góljában egyaránt közreműködött gól vagy gólpassz formájában, és aki a Granada ellen eddig 12 találatot jegyez 14 összecsapáson. A 2019-2020-as idényben a francia támadó otthon és idegenben is betalált az andalúz csapat ellen.

„A csapat nagyon jól játszik, de nincsenek könnyű meccsek”nyilatkozta Zinédine Zidane a mérkőzést megelőzően. A francia szakember ismét számíthat Eden Hazard-ra, aki első madridi gólját épp a Granada ellen szerezte egy nagyszerű emeléssel. Ferland Mendy szintén a mai ellenfél ellen szerezte első találatát habfehér mezben, a tavalyi idegenbeli mérkőzésen. Mindketten tagjai most is a 24 fős keretnek.

Real Madrid

Harc Európáért

13 találkozót követően a Granada 21 ponttal a 7. helyen áll a bajnokságban, így az andalúz gárda harcban van az európai kupaporondot érő helyekért, az Európa-ligában pedig a Napoli együttesével csapnak össze a nyolcaddöntőben. A bajnokságban Luis Suárez és Soldado a csapat legeredményesebb játékosai (mindketten 3 gólt szereztek eddig), és mindketten két gólt szereztek az utolsó három mérkőzésen, melyeken két győzelemmel és egy döntetlennel 7 pontot kaparintottak meg Diego Martínez fiai.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid a LaLiga bajnoka
Tovább

Íme a 2024/2025-ös bajnoki menetrend

Hivatalossá vált a Real Madrid bajnoki menetrendje, már ami a hétvégéket és a hétközi fordulókat, illetve az ellenfeleket…