Isco a Sevillát választotta

A Real Madrid középpályása elhatározta, hogy újra együtt dolgozik majd Julen Lopeteguivel a Sevillánál, de Zidane megakadályozta a januári klubváltást.

Isco egy ideje már a Real Madridból való távozását tervezi, ahol elveszítette Zinédine Zidane kegyeit, és úgy döntött, hogy ismét együtt dolgozik majd korábbi madridi és válogatott edzőjével, Julen Lopeteguivel a Sevillánál.

Az AS információi szerint Isco nagyon szívesen dolgozna együtt korábbi mentorával, hiszen Lopetegui mindig támogatta és nagyra értékelte a középpályást. Isco néhány legemlékezetesebb teljesítménye a spanyol válogatottban Lopetegui regnálása alatt született, beleértve a 3-0-s, Olaszország elleni győzelmet a Bernabéuban még 2017 szeptemberében, ahol duplázni tudott. Akkoriban Zidane is előnyben részesítette Iscót, ő Gareth Bale-t áldozta be a BL-döntők alkalmával 2017-ben és 2018-ban, ahol mindig a spanyol volt a kezdőcsapat tagja a walesi kárára.

Zidane elveszítette a hitét Iscóban
A dolgok állása azonban most teljesen más. Zidane elveszítette hitét Iscóban, és a 28 éves játékos csupán 3 mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja ebben az idényben, amit a középpályás formája is megsínylett. Isco jelenlegi szerződése 2022-ben lejár, és szeretne már januárban csapatot váltani, azonban Zidane elvetette ennek lehetőségét, tekintettel arra, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy esetleges sérüléshullám milyen következményekkel járna úgy, hogy az előző átigazolási időszakban a csapat teljesen inaktív maradt a vásárlások terén.

A Madrid engedélyezni fogja Isco számára, hogy a nyáron távozzon, a Sevilla pedig valahol 15 és 20 millió euró közötti árat fog kínálni a középpályásért. Isco hisz abban, hogy még van néhány éve a legmagasabb szinten, hiszen a jelenlegi idény végéig még nem lesz 29 éves, és úgy látja, hogy Lopetegui és a Sevilla játékstílusában tökéletesen meg tudná találni a helyét. Ez egy minden fél számára előnyös megállapodás lehetne, Lopetegui újra együtt dolgozhatna korábbi pártfogoltjával, Isco családja pedig boldogan venné tudomásul, hogy a játékos közelebb kerül Málagához.

Isco Eb-szereplése
Az Isco távozásában való késedelem negatívan érintheti a játékos esélyeit az Eb-keretbe való bekerülésre. Legutóbb 2019 októberében kapott behívót egy Svédország elleni Eb-selejtezőre, Luis Enrique pedig a második regnálása alatt eddig egyetlen alkalommal sem hívta be a középpályást. Ha nem változik meg drasztikusan a játékos helyzete Madridban, vagy ha Zidane nem gondolja meg magát és engedi el már januárban, akkor nem valószínű, hogy a spanyolnak lesz lehetősége meggyőzni a válogatott szövetségi kapitányát arról, hogy helye van a nyári kontinenstornán.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK