Pulisic: Én nem játszanék szívesen magunk ellen

A Chelsea amerikai játékosa a keddi BL-elődöntő előtt.

„Fontos, hogy megpróbáljuk igazán kiélvezni a pillanatot. A BL-elődöntők nem jönnek szembe a sarkon minden nap. Ez most egy csodás időszak számunkra. A magam részéről én már hetek óta várom ezt a meccset. Nagy pillanat ez, nagy a feszültség, komoly felkészülés van mögöttünk.”

„Fontos, hoyg jól kezdjük a meccset, megmutatva, hogy milyen energiák vannak bennünk, és azt, hogy készen állunk a küzdelemre. Ők nyugodtak és tapasztaltak lesznek, nekünk ugyanígy kell viselkednünk. Nagy önbizalomra lesz szükségünk a pályán. Ide tartozunk. Rengeteg dolgot értünk el az ide vezető úton, hinnünk kell a képességeinkben.”

Pulisic
a kép forrása: chelseafc.com (Chelsea TV)

„Én nem játszanék szívesen magunk ellen. Ez nem lesz könnyű meccs, soha nem az. Erről sok csapat tudna mesélni. Természetesen a Real Madrid mögött ott a történelme, szóval nem lesz könnyű kihívás. Oda kell mennünk, tisztelnünk kell őket, de közben hinnünk is kell magunkban és abban, amit teszünk. Ez egy nagyon jó meccs lesz két európai nagycsapat között.”

„Jelenleg testileg és erőnlétileg is remekül vagyok. Sok mérkőzést játszottam. Sosem gondoltam úgy magamra, mint aki hajlamos lenne a sérülésekre. Voltak nehéz időszakaim korábban, de ez arról szól, hogy foglalkoznom kell a testemmel, és a lehető legjobb állapotban kell lennem, hogy bevethető legyek minden meccsen. Most jó érzéseim vannak ezzel kapcsolatban.”

„Minden az állandóságról szól. Én is ezt akarom. Segített az is, hogy a válogatottal elutaztam, és játszottam néhány meccset. Visszatértem, magabiztos voltam, és még mindig így érzem magam. Jelenleg az a célom, hogy fenntartsam ezt a formát, és megpróbáljak segíteni a csapatomnak megnyerni az előttünk álló nagy meccseket.”

„Hazard csodálatos játékosa volt a Chelsea-nek. Természetesen én is felnéztem rá. Nem hasonlítom magam hozzá semmilyen szinten, és nem is akarok olyan lenni, mint ő. Én én vagyok, és mindent megteszek ezért a klubért. Megtiszteltetés, ha összehasonlítanak vele, de még hosszú utat kell bejárnom.”

„Nélküle megyünk tovább. Sosem játszottam vele, szóval csak azt tudom, hogy milyen nélküle. Most jó helyzetben vagyunk. Itt vagyunk a BL elődöntőjében. Sok trófeáért küzdöttünk ebben az idényben, és egyértelműen jó helyzetben vagyunk.”

Forrás: chelseafc.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Asencio
Tovább

Asencio nyílt levele

A mai felmentését követően a spanyol védő az alábbi közleményt tette közzé. Ma, hosszú hallgatás után, és miután…
Rajt a Bajnokok Ligájában (kép: realmadrid.com)
Tovább

Íme a BL-ligaszakasz beosztása

Az UEFA nyilvánosságra hozta a Bajnokok Ligája 2026/2027-is idényének ligaszakaszában megrendezésre kerülő mérkőzések időpontjait. Real Madrid az Inter…
Bajnokok Ligája (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Ma este BL-sorsolás!

A Real Madrid ma megtudja, hogy mely nyolc csapat lesz az ellenfele a 2026/27-es Bajnokok Ligája-idény ligaszakaszában. A…
José Mourinho Budapesten (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Mourinho szabályai

A portugál szakember megérkezett, felmérte azokat a beidegződéseket, amelyek nem nyerték el a tetszését, majd változtatott rajtuk. Szigorúbb…