Mesterhármas: Levante UD

Mindannyian tudjuk, hogy régen minden jobb volt, a pacsirták szebben dalolásztak reggel, a kerítés is kolbászból volt, és mi sokkal jobban voltunk fiatalok, mint a mostani generáció. Újonnan jelentkező rovatunkban felidézünk három dolgot az éppen aktuális ellenfelünk kapcsán. Szálljon be mindenki a DeLoreanbe, kössétek be a biztonsági öveket, és készüljetek az időutazásra.

1. Mumus:

A Real Madrid és a Levante együttese összesen 30 alkalommal találkozott egymással a spanyol bajnokság keretein belül, 22 madridi győzelem mellett a Levante csupán csak ötször tudott diadalmaskodni a Blancók felett. Érdekes, hogy ebből az öt sikerből azonban három is az elmúlt hat egymás elleni találkozó során született. Ha csak ezt a periódust vizsgáljuk, akkor a Levante nehezebb ellenfélnek bizonyul a madridi csapat számára, mint a Barcelona vagy az Atlético Madrid, hiszen míg a katalán gárda csak kétszer hagyta el győztesen a pályát, addig a kisebbik madridi alakulat egyszer sem. 

2. K.O.:

A Real Madrid története során elég sokszor fordult elő, hogy éppen aktuális ellenfelét rendesen megsorozta. Erről a Levante szurkolói is tudnának beszélni, hiszen 2010 decemberében a két csapat spanyol kupa keretein belül lejátszott meccse egy 8-0-ás madridi sikerrel zárult. Ennél nagyobb arányban csak háromszor nyert története során a fővárosi alakulat, legutóbb az 1961/62-es szezonban az Odensee ellenében, az a meccs 9:0-val ért véget. 

3. Sztárok:

A Levante sosem tartozott a legjobb spanyol csapatok közé, ám még így is megfordult pár igazi világsztár a klubban. A legelső ilyen Johan Cruyff volt, aki 1981-ban tért vissza Spanyolországba az MLS-ből, hogy az akkor másodosztályban szereplő Levantéhoz igazoljon. Tízszer lépett pályára a valenciai alakulatban, ezeken a meccseken két gólt szerzett, és miután nem sikerült a csapatnak feljutni, eligazolt az Ajaxhoz.

Azonban nem csak barcelonai legendák fordultak meg a Levanténál, ugyanis a hetedik madridi BL győzelem sztárja, Mijatovic a 2002/2003-as szezonban igazolt oda. 22 mérkőzésen mindössze csak háromszor talált a kapuba, majd a szezon végén vissza is vonult a labdarúgástól. 

A harmadik, és talán számunkra a legrelevánsabb személy a Levanténál mutatta meg magát a világnak, majd onnan került Madridba, ahol legendává vált. Nem másról van szó, mint Keylor Navasról, aki a 2013/14-es szezonban a liga legjobb kapusa lett a Levante színeiben, majd utána oroszlán részt vállalt a Zidane-féle csapat megismételhetetlen sikereiben. 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK