A Fenerbahçe Roberto Carlos után Marcelót is elcsábítaná

Lehet, hogy az átigazolási időszaknak már vége Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Angliában és Németországban, de Törökországban még szerda éjfélig nem ér véget. Addig van esélye a török csapatoknak arra, hogy még utoljára próbálják megerősíteni a keretüket vagy eladni játékosokat, akikre már nincs szükség. A Fenerbahçe arról álmodozik, hogy megszerezhet egy játékost, akire már régóta fáj a foga, Marcelót. Egy helyi lap, a Milliyet úgy tudja, hogy a klub ismét élénken érdeklődik a játékos iránt.

Ez nem is jöhetne jobbkor, hiszen Marcelo tudja, hogy posztján nem első számú opcióként számolnak majd vele ebben az idényben, még úgy is, ha Sergio Ramos távozása után ő az első számú kapitány a Real Madridban. Előtte van a sorban David Alaba, aki már játszott néhány meccset a védelem bal oldalán, és vélhetően a sérülés után visszatérő Ferland Mendy is, de talán még Miguel Gutiérrez is, aki a Castillából verekedte fel magát az első csapathoz.

Ancelotti az első madridi időszakában kiemelt szerepet adott Marcelonak, de szükség esetén pihentette is őt, például a 2013-2014-es BL-döntőben is, ahol Coentrão kezdett helyette, amikor az olasz úgy érezte, hogy a portugál védővel nagyobb biztonságban van a védelem, mint az esetenként kihagyó Marcelónak. Ezek a kihagyások azonban azóta sűrűsödtek, ezt láthattuk az előző idényben és az előszezonban is, amikor a védő képtelen volt levédekezni az oldalát.

De ennek ellenére sem valószínű, hogy Marcelo már ebben az idényben a Fenerbahçe játékosa lesz. Évi nettó 8 millió eurót keres, ami jóval több annál, mint amit a törökök ki tudnának fizetni. Emellett 2022 júniusában lejár a szerződése. Florentino Pérez elmondta, hogy Marcelo maradni fog a klubnál szerződése utolsó évére, mint első számú kapitány, bár igazából Benzema lesz az, aki a pályán is ebben a szerepben brillírozhat, tekintettel arra, hogy neki biztosan több lehetőség jut. Marcelo szeretné úgy befejezni madridi karrierjét, ezt a közel 16 évet, hogy 2022-ben tisztelettel elbúcsúzik, mielőtt egy új kalandba kezd.

Marcelo és Roberto Carlos: Legendák, barátok
Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Fenerbahçe a következő nyárra időzíti Marcelo megszerzését, abban reménykedve, hogy sikerül őt Roberto Carloshoz hasonlóan Isztambulba csábítaniuk. A legendás brazil bekk, aki 1996 és 2007 között játszott a Real Madridban, szerződése lejárta után csatlakozott a török együtteshez. Isztambulban aztán 104 mérkőzésen lépett pályára, 10 gólt lőtt és 13 gólpasszt is kiosztott az ott eltöltött két és fél éve alatt.

Marcelo 34 éves lesz, amikor véget ér ez az idény, a teljesítménye pedig a 2018-2019-es idény óta, amikor elveszítette az első számú bal oldali védő pozícióját, látványosan csökken. Egy török kiruccanás jó lehetőség lenne számára az Európában maradásra, illetve arra, hogy továbbra is jó barátja és mentora, Roberto Carlos nyomdokaiban folytassa.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK