„A 27-es szám, amit a Bayern Münchenben viseltem, nem engedélyezett a LaLigában, a klub pedig szerette volna, ha a 4-es számú szerelést hordom. Sergio Ramos egy óriási legenda. A pályán mutatott teljesítménye és azon kívüli tevékenysége példaképpé teszi őt. De én Alaba vagyok, nem akarom, hogy másokhoz hasonlítsanak, a saját történetemet akarom megírni ennél a klubnál. A lényeg a pályán mutatott teljesítmény, nem a mezszám.”
„Nagyon boldog vagyok, hogy újra Ancelottival dolgozhatok. Már a Bayernnél is nagyon jól megértettük egymást. Ő egy nagyon őszinte ember, edzőként pedig hihetetlen mennyiségű tapasztalattal és trófeával rendelkezik. Vicces volt, hogy az első napomon németül köszöntött engem. A következőt mondta: „David, wie geht es dir?” [David, hogy vagy? – a szerk. kieg.] Úgyhogy megmaradt benne valami a németországi időkből. (nevet) De aztán angolra váltottunk.”
„Tonival már mosolyogva néztünk össze, amikor először találkoztunk az öltözőben. Már az első pillanattól kezdve sokat segített nekem, fontos volt a beilleszkedés szempontjából, hogy ő is ott volt. A felesége is sokat segített Shalimarnak [Alaba párjának – a szerk. kieg.], ami nagyon kedves volt tőle.”
(A madridi bemutatáson elcsattant címercsókot Münchenben nem fogadták túl jól.) „Hadd magyarázzam meg. Azon a napon számtalan kép készült. Számomra az egy rendkívül izgalmas, mozgalmas és érzelmes nap volt. Nagyon örültem, hogy végre itt lehetek. Meg akartam mutatni, hogy mennyire örülök, és hogy meg tudok birkózni egy új kihívással. A csókkal senkit nem szerettem volna megbántani, legfőképp a Bayernt és a szurkolóit. Hihetetlenül szép, érzelmekkel teli 13 évet töltöttem el ott. Emberként és játékosként is tudtam fejlődni, a szurkolók pedig mindig támogattak. Ezt soha nem fogom elfelejteni nekik. Mindig tisztelni és szeretni fogom a klubot. Ezen semmi nem változtat.”
