Real Madrid – San Pablo Burgos (70-63): Hanga Ádám győzelemmel debütálhatott a spanyol bajnokságban is

A kosárlabda-bajnokság első fordulójában a Real Madrid legyőzte ellenfelét, a San Pablo Burgos együttesét. Llull, Hanga és Poirier kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

A Real Madrid diadallal debütált a spanyol kosárlabda-bajnokság első forulójában. A Pablo Laso sikeredző által vezényelt urak ismét szurkolók jelenlétében, a WiZink Centerben fogadták első ellenfelüket, a San Pablo Burgos-t. A mérkőzést megelőzően az egy héttel korábban Tenerifén elhódított Spanyol Szuperkupa-trófeával pózoltak a játékosok, majd a járvány következtében elhunyt sociókra, szurkolókra emlékeztek.

Az első bajnokin az idei év négy igazolásából hárman be is mutatkozhattak: a kezdő ötösben helyet kapott a Barcelonától elcsábított Heurtel, valamint Hanga Ádám és Yabusele is. A kezdeti ernyedtségből utóbbi kettő rángatta ki a csapatot. Az első negyed (21-18) kiegyenlített párharcot hozott, Yabusele 7 pontot szerzett.

Jó ideig egyik csapatnak sem sikerült a másikra erőltetnie saját ritmusát, ennek megfelelően a Madrid csupán Poirier teljesítményének köszönhetően (7 pont, 7 lepattanó) és a megszokottnak számító Llull-varázslatra támaszkodva tudta csak elkerülni, hogy a Burgos átvegye a vezetést. A csapatkapitány két, egymást követő triplával hatástalanította a vendégek próbálkozásait. A két csapat közötti legnagyobb különbség a második negyedben öt pont volt (31-26) a 14. percben, végül az első félidőt kétpontos előnnyel zárta a fővárosi együttes (36-34).

Tabak embereinek Braimoh vezérletével sikerült megnehezítenie a Real Madrid dolgát, azonban Hanga és Williams-Goss harciasságának köszönhetően a csapat tudta tartani magát, sőt, mikor már épp úgy tűnt, hogy a harmadik negyed döntetlennel zárul, Williams-Goss ismét bejelentkezett. Hárompontosával 55-52-vel ért véget a harmadik tíz perc.

A Real Madrid tudta, hogyan nyerheti meg a mérkőzést a pontatlanság és sikertelen próbálkozások ellenére is: a jól szervezett, betonkemény védelmével. Bár a Burgosnak még egy ízben sikerült átvennie a vezetést (57-59), ezt követően azonban megérkezett a Madrid Llull-al felvértezett, legharciasabb összeállítása, amelynek sikerült végleg szertefoszlatni az ellenfél győzelmi reményeit. Llull rögtön két hárompontossal nyitott, Hanga Ádám öt pontot szerzett, míg Poirier bemutatta ötödik blokkját is.

Pablo Laso fiai előtt komoly kihívás áll, ugyanis pénteken 21:30-kor a MoraBanc Andorra, míg vasárnap 20:00 órakor a Monbus Obradorio ellen kell pályára lépniük, azaz kevesebb, mint 48 óra különbséggel.

A friss igazolás, Hanga Ádám a találkozón 14 pontig jutott. Hat kétpontos kísérletéből öt volt sikeres, míg négy hárompontos kísérletéből egy, továbbá értékesített egy büntetőt is. Ádám nyolc lepattanót szerzett és kiosztott egy asszisztot.

A mérkőzés összefoglalója:

A találkozó után Pablo Laso így értékelt:
„Védekezésben nagyon jók voltunk, igazán szilárdak. A mérkőzés elején kicsit nehezen ment az alkalmazkodás, az ellenfél rengeteg energiánkat őrölte fel, sokat futottak, de jól járattuk a labdát. A palánk alatt határozottak voltunk, márpedig a kosárlabda a pontszerzésről szól. Voltak pontatlanságaink, kihagyott lehetőségeink, meg kellett küzdenünk mind az előnyért, mind a végső győzelemért.”

„Egy hosszú szezon során kiemelten fontos, hogy mindenki tudja a dolgát és érezze, mennyire fontos része a csapatnak. Még az idény elején járunk, sokan távoztak, a COVID is megnehezítette a dolgunkat, de kezdünk formába lendülni. A múlt héten komoly erőfeszítéseket tett a csapat, és most is hasonló teljesítményre volt szükség. Lépésről lépésre haladunk, fejlődünk.”

A játékosok közül Hanga Ádám nyilatkozott – igen szűkszavúan – a meccs után:

„Az eleje egy kicsit küzdelmesre sikeredett, de végül jó eredménnyel zárult a mérkőzés. Tipikus első meccs volt sok pontatlansággal, de a kulcspillanatokban minden jól alakult.”

Hanga Ádám pillanatai:


 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK