Új Bernabéu, új király! Új király?

A Queen egy dalának sorai így szólnak: „I'm floating around in ecstasy / So, (don't stop me now) / (Don't stop me) / 'Cause I'm having a good time, having a good time”. Meg kell mondjam, Benzema előadásában nekem jobban tetszik.

Hazudnék, ha azt mondanám, sosem kételkedtem Benzema képességeiben, vagy ne kívántam volna legalább az olykor, akár indokoltnak is tűnő cseréjét. Az elmúlt években, s kiemelten a Cristiano Ronaldo távozását követő időszakban, rendre rám cáfolt, némi szégyenérzést kicsikarva belőlem a vele kapcsolatos, bűnös gondolataim okán. Bevallom, visszanézve a régi mérkőzésekről róla összeollózott videókat, illetve látva az utóbbi időben nyújtott teljesítményét, a fejemben megforduló bűnös gondolatok is egészen más természetűek lettek.

Karim Benzema a mutatott képtől függetlenül is szerény, csendes, kiváltképp alázatos és hűséges mindazokhoz, akik értékelik, szeretik, támogatják és kitartanak mellette. Kiátkozta a hazája, kiátkozta a madridisták egy jelentős hányada, címlapokon, cikkek százaiban pocskondiázták, kritizálták, ugyanakkor a labdarúgást jobban, vagy igazán értők mindig is a tenyerükön hordozták. Az élet számtalan akadályt gördített az útjába (pl. Valbuena-eset, a válogatottból történő száműzetés, szereplése Booba videóklipjében), mégis úgy tudott a világ futballjának Olümposzán maradni, sőt gyökeret verni ott, hogy mára minden róla szól. Pozitív értelemben. De lássuk mindezt a számok nyelvére lefordítva, az idei teljesítményét górcső alá véve.

A francia csatár 2009. augusztus 29-én debütált a spanyol bajnokságban a Deportivo La Coruña ellen, s a Real Madrid színeiben eltöltött 13 idénye során (a tizenharmadik a 2021/2022-es) összesen 389 alkalommal lépett pályára. Legsikeresebb szezonja a 2015/2016-os volt, akkor 24 gólig jutott. Az idei kiírás eddigi hat mérkőzésén elért nyolc találatával jelenleg vezeti a góllövőlistát.

A tegnap esti találatainak köszönhetően Benzema elérte a 200-as álomhatárt a spanyol bajnokságban szerzett gólok tekintetében, s ezzel csatlakozott a Real Madrid egy szűk elitjéhez. Rajta kívül csupán hárman voltak képesek átlépni e mérföldkövet: Cristiano Ronaldo 312, Raúl 228, míg Di Stéfano 216 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Természetesen az összképet is érdemes szemügyre venni, a tágabb közösségben ugyanis szintén előkelő hely jut a gall kakasnak. Itt a sorrend a következő: Messi (474), Cristiano Ronaldo (312), Zarra (253), Hugo Sánchez (234), Raúl (228), Di Stéfano (227), César (221), Quini (219), Pahiño (211) és tizedikként Monsieur Benzema (200). Mondhatjuk, hogy Karim Benzema az utóbbi időben megállíthatatlan, elsöprő, képtelen leállni a gólgyártással.

A spanyol bajnokikon szerzett nyolc találatával egalizálta az FC Barcelona és a Sevilla FC eddigi bajnoki góljainak számát, illetve csupán három olyan klub van, amely ennél többet szerzett: Valencia CF (11), Rayo Vallecano (10) és Atlético de Madrid (9).

És akkor itt még nincs vége! Benzema a spanyol bajnokság 21. századi történelmében az első olyan labdarúgó, aki az első hat mérkőzésén tizenöt gólban vállalt főszerepet. A Real Madrid eddigi 21 találatából 8-at gurított/fejelt a francia kiválóság, s emellett kiosztott 7 gólpasszt is, ezzel pedig Lionel Messit (2011/2012 – 13, 8 gól és 5 gólpassz), illetőleg Cristiano Ronaldot (2014/2015/ – 14, 13 gól és 1 gólpassz) utasította maga mögé. Összevetve a nemzetközi szintéren előforduló játékosokkal a sorrend: Benzema (15, 8 gól és 7 gólpassz), Erling Håland (10, 7 gól és 3 gólpassz), Robert Lewandowski (7, 7 gól és 0 gólpassz). Ami azt illeti, Benzemának idén 43 mérkőzésen 43 gólhoz volt köze valamilyen formában.

Visszakanyarodva Karim tegnap esti 3. perces hálózörgetéséhez: az volt a 101. gólja, amely egy adott mérkőzés első találata volt, míg a spanyol bajnokságban a 67. ilyen. Megjegyezném, hogy ugyanez a gól volt Benzema negyedik leggyorsabb gólja: Barcelona (2011, 22 másodperc), Real Sociedad (2013, 88 másodperc), Granada (2019, 101 másodperc), Mallorca (2021, 132 másodperc) és Atlético de Madrid (2014, 134 másodperc).

Hogy a világ lassan fejet hajt e kivételes tehetséggel megáldott labdarúgó előtt, már meg sem lep. Az annál inkább, hogy jómagam mennyi ideig voltam képes kételkedni benne. Ancelotti 2021 júniusában úgy nyilatkozott vele kapcsolatban, hogy „Benzemának 50-et kell lőnie, nem 30-at. Örülök, hogy ismét Benzemával dolgozhatok. Sokat javult, több felelősséget vállal.” Bár az általa mondottakban van igazság, mégsem értek vele egyet maradéktalanul. Benzema, azon túl, hogy több mint három éve hátán cipeli a csapatot, és ennek jól látható, számszerűsíthető eredményei vannak, elsősorban a mindenkori csapattársaival szembeni alázata, játékstílusa, klub iránti elkötelezettsége és munkája miatt az, aki. Visszautalva a címre és nem elvitatva Cristiano Ronaldo érdemeit – hogy is tehetném –, Karim értékeit, teljesítményét az első kilenc esztendőben beárnyékolta egy másik kivételes képességű labdarúgó. A francia, akár egy szellemíró, csak tette a dolgát, dicsőséget szerezve ezzel egy legendás játékosnak.

Az önvizsgálat talaján szárba szökkent kérdésem éppen ezért: Ronaldo távozásával valóban új királya lett a Bernabéunak?

Forrás: penamadridista.hu, realmadrid.com, MisterChip, OptaJose
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK