Pogba leigazolása ismét realitás

A Manchester szeretné megtartani a francia középpályást, ám Mino Raiola, a játékos ügynöke minden erejével azon dolgozik, hogy Pogba végül Madridban kössön ki. A blancók célja, hogy ingyen szerezzék meg a játékost, hasonlóan Alabához és Mbappéhoz.

Öt év után végre megköttetik ez a házasság? Paul Pogba és a Real Madrid románca hosszú múltra vezethető vissza. A blancók már 23 éves korában is érdeklődtek a francia iránt, aki a Juventusnál fizikai erejével, robbanékonyságával és kiváló játékával emelkedett ki. Azonban jött a Manchester United, letett az asztalra akkor világrekordot jelentő 120 millió eurót, Mino Raiola pedig ezt az ajánlatot fogadta el, a Juventus főigazgatója, Marotta szerint azért, mert emellé még kapott 27 millió euró jutalékot is. Florentino Pérez soha nem volt hajlandó licitálásba bonyolódni, nemhogy ilyen mértékű jutalékokat kifizetni, így az átigazolás végül meghiúsult.

Három idénnyel később azt Cristiano Ronaldo távozott a Real Madridtól, Zinédine Zidane pedig ragaszkodott Pogba leszerződtetéséhez. Az ajánlat 80 millió euró volt, de ez nem bizonyult elégnek, az üzlet nem jött létre. A világjárvány és az annak következtében kialakult gazdasági helyzet Raiola újabb, 15 hónappal ezelőtti kísérletét is meghiúsította.

Júliusban Pogba szabadon igazolhatóvá válik, Mino Raiola pedig szeretne megegyezni a Real Madriddal a 28 éves játékos átigazolásáról, és szeretne közelebb kerülni a Madridhoz, miután korábban az ügynök nyilatkozatai és követelései miatt nem volt túl jó a viszony a felek között az első átigazolási kísérletet követően.

Mbappé, Pogba és Benzema, a francia csapat sztárjai egy csapatban. Ez egy olyan álom, amely akár valóra is válhat, és amely mindkét 8 hónap múlva lejáró szerződéssel rendelkező játékosnak tetszik. Ez lenne a történelem legfranciább Real Madridja, hiszen Camavinga és Mendy is a klub játékosa.

Karim Benzema jó munkát végzett Mbappéval, amióta visszatért a francia válogatottba. Pogbával talán még könnyebb lesz beszélnie a Madrid nagyköveteként úgy, hogy a középpályás tisztában van Mbappé szándékaival is, hármuk egy csapatban való szereplése pedig komoly ösztönző erő.

A Real Madrid álláspontja nem változott a harmadik igazolási kísérlet előtt sem, tehát szeretnék Pogbát Valdebebasban látni, azonban nem kívánnak belemenni az angol klubok által folytatott átigazolási harcokba, amelyek a játékosok árának megháromszorozását eredményezték, és amire a La Manche csatorna túloldalán a PSG még rá is tett egy lapáttal. A United mindenesetre 5 éves szerződést ajánlott Pogbának, évi 20 millió eurós fizetéssel, így a francia 33 éves koráig lenne az angol csapatnál.

A blancók 14 millió eurót tudnának ajánlani neki, hogy a csapat bérkeretébe még beleférjenek, de ha a játékos ingyen érkezne, akkor mind ő, mind pedig ügynöke 30 millió eurós aláírási bónuszt is kapna ezért cserébe. Ez ugyanannyi, amennyit David Alaba és ügynöke kapott azért, hogy a Bayerntől ingyen érkezett a játékos. Ugyanez lesz a módszer Kylian Mbappé esetében is, ha a csatár ingyen érkezik a PSG-től.

A döntés Pogba kezében van. A Manchester ajánlata csábító lehet a sztár számára, aki legutóbb Belgium és Spanyolország ellen is brillírozott a Nemzetek Ligájában.

Raiola azt akarja, hogy a Real Madridba jöjjön. Szeretne ajtót nyitni a tizenhárom európai kupát nyert klubhoz, mert jelenleg egyetlen általa képviselt játékost sem foglalkoztatnak a blancók, ő pedig arra törekszik, hogy ez megváltozzon. Ráadásul Pogbának van egy célja, amelyet még nem sikerült elérnie, és erre Raiola szerint a Real Madridnál van a legnagyobb esélye. Bár a játékos már világbajnok, még nem nyert Bajnokok Ligáját sem a Juventusszal, sem a Uniteddel. Mbappéval az oldalán pedig erre komoly esélye lehete.

Az olasz ügynöknek meg kell győznie ügyfelét, hogy ez a jó döntés. Haaland és sok más fontos játékos is az ügyfélkörébe tartozik, ezért muszáj lenne hidat építenie a megújuló Bernabéu fölé, amelyet 2022-ben terveznek átadni. Mino tudja, hogy Florentino Pérez az átadásra egy nagyon jó csapatot szeretne felépíteni, ő pedig több játékosát is be akarja juttatni az új Bernabéu öltözőjébe.

A kérdés most már csak az, hogy Pogba a Unitedtől vagy például a Real Madridtól akarja-e a pénzt. A két opció között pénzügyi szempontból gyakorlatilag nincs különbség. Tehát ez egy tisztán szakmai döntés lesz. A középpályás belefáradt abba, hogy nem nyer címeket a Manchester Uniteddel.

Forrás: ABC
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Varane
Tovább

Varane búcsúja

A Real Madrid korábbi francia kiválósága, Raphaël Varane bejelentette visszavonulását. Íme a játékos búcsúja, amelyet közösségi oldalán tett…
Ceballos
Tovább

Ceballos távozni szeretne

Dani csalódott, hiszen Kroos távozása ellenére rendkívül kevés játéklehetőség jutott számára az idény elején, ezért megpróbál visszatérni a…