Beszámoló: Elche – Real Madrid (1-2): Vinícius duplájával megvan a győzelem

Vinícius Júnior két gólt is szerzett ma délután, így a Real Madrid végül 1-2 arányban győzte le az Elche együttesét a Martínez Valeróban.

A brazil mindkét befejezése klasszis megoldás volt, a második találat nem sokkal azután született, hogy az Elche együtteséből kiállították Raúl Gutit. A hazaiak nagyrészt jól futballoztak, de Viníciusnak és saját hibáiknak köszönhetően végül alulmaradtak. Casemiro kései hibája vezetett Pere Milla góljához, de a blancók végül megőrizték az előnyüket.

Carlo Ancelotti Karim Benzema nélkül volt kénytelen pályára küldeni csapatát, és Mariano Díazra szavazott, mivel elmondása szerint Luka Jović nem volt száz százalékos állapotban. A dominikai mellett Vinícius és Rodrygo kaptak lehetőséget. Mindeközben a védelem két oldalán Marcelo és Lucas Vázquez bizonyíthatott.

Vinícius

Ancelotti tervei szinte azonnal borultak, hiszen az olasz mester Rodrygo sérülése miatt hamar cserére kényszerült. A sérült játékost Asensio váltotta.

Az Elche kontrákból próbált veszélyes helyzeteket kialakítani, Lucas Boye előtt adódott az első félidőben a hazaiak legnagyobb lehetősége, amikor a játékos jobblábas lövését Courtois-nak kellett védenie.

Az Elche bánhatta a kihagyott helyzetet, hiszen néhány perccel később a Real Madrid megszerezte a vezetést. Johan Mojica hibája lehetővé tette Casemiro számára, hogy megjátssza a labdát, amelyet aztán Mariano továbbított sarokkal az érkező Vinícius elé, aki nem hibázott és a kapuba juttatta a labdát. 0-1.

Ahogy mentünk előre az időben, úgy tűnt, hogy az Elche képes lehet jól reagálni, és Lucas Boye révén próbálkoztak leginkább a kapu előtt, aki két-három védőt többször is lerázott magáról. Egy ígéretes keresztlabda is érkezett a szélről Lucas Pérez felé, ebből is könnyedén gól születhetett volna, ha Alaba lábán nem pattan meg annyira, hogy a játékos már ne tudjon játékba avatkozni.

Amikor az Elche épp azzal volt elfoglalva, hogy valamilyen módon megpróbáljon kiegyenlíteni, komoly pofonba szaladtak bele. Raúl Guti Toni Kroosszal szemben elkövetett szabálytalansága miatt megkapta második sárga, majd piros lapját, így a hazaiak tíz emberre fogyatkoztak. Ancelotti azonnal pályára küldte Mendy-t és Carvajalt Marcelo és Lucas Vázquez helyére.

A büntetés hamar meg is érkezett, ismét Vinícius révén. Toni Kroos játszotta meg Luka Modrićot, aki kiugratta Viníciust egy csodálatos passzal, a brazil pedig azt követően, hogy megtolta a labdát, lerázta magáról védőjét, majd egy csodás mozdulattal elpöckölte a labdát a kapus mellett a hosszúba. Kiko Casilla tehetetlen volt. 0-2.

Madridstore.hu
Kattints és vedd igénybe az exkluzív penamadridista.hu kedvezményt!

Ancelotti aztán pályára küldte még Hazard-t és Camavingát is Modrić és Vinícius helyére, a blancók célja egyértelműen az volt, hogy megőrizzék az előnyüket az hátralévő percekben. Az Elchének azonban más tervei voltak, és kihasználva egy hatalmas hibát, szépíteni tudott.

Casemiro rontott el egy passzt a saját térfelén, amire Benedetto csapott le, fejese Pere Milla elé került, aki előbb Toni Kroost, majd Courtois-t mattolta. 1-2.

Ezt követően azonban a blancók már nem hibáztak, így begyűjtötték a három pontot. Az utolsó pillanatokban még Mariano fejére tapostak rá a kezdőkörben egy szerencsétlen földre érkezés után, Casemirót pedig egy szerelési kísérlete közben rúgták arcon. Mindkét játékos vérző arccal hagyta el a pályát.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Toni Kroos utolsó hazai bajnoki mérkőzése
Tovább

A Betis elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte Toni Kroos utolsó hazai bajnoki mérkőzésére. A keret Kapusok: Courtois, Lunin és Kepa.Védők: Carvajal,…