Reinier édesapja szerint az ifjú brazil vissza szeretne térni Spanyolországba

Mauro Brasília az AS-nak adott interjút fia dortmundi helyzetéről, ahol az ifjú brazil nagyon kevés játéklehetőséghez jut.

A fiatal játékos édesapja a közismert spanyol újságnak adott interjújában beszélt fia nehézkes dortmundi helyzetéről, ahol kevés játékperchez jut. Reinier Jesus több okból is a Bundesligát választotta néhány kölcsönben eltöltött szezonra – a Dortmund szerepel a Bajnokok Ligájában és általában sok lehetőséget adnak a fiatalabb játékosoknak. Ő is erre számított, de sajnos nem így alakultak a dolgok. Eddig ebben a szezonban összesen 53 perc jutott neki a ligában.

Hogyan tudnád leírni Reinier helyzetét a Borussia Dortmundban?
A Dortmund már akkor meg akarta szerezni Reiniert, amikor még a Flamengóban játszott. Számos klub ajánlata közül válogathattunk, de a Real Madridnak nem tudtunk nemet mondani. Amikor szóba jött a kölcsönszereplés lehetősége, úgy gondoltuk, hogy Dortmund egy jó hely lehet egy olyan fiatal játékosnak, mint ő. De a Borussia nem tudta kielégíteni Reinier igényeit. Jóindulat nélkül mindez lehetetlen. Az első szezonjában azt mondták, hogy a taktikai és fizikai képességei is el vannak maradva a csapattársaihoz képest, de ez mostanra már nem lehet kifogás.

Érzelmileg milyen állapotban van?
Biztos vagyok benne, hogy a nehézségek során pozitív tapasztalatokat gyűjtött. Erősebben fog visszatérni, ő egy profi játékos. Jól kijön a csapattársaival, keményen dolgozik…

De nem kap játéklehetőséget…
Ez az, amit nem tud megérteni. Nem kapott lehetőséget, de amikor egyszer mégis kap egy meccset, reflektorfénybe kerül. De ez rendben van, nem ez az első eset, hogy az emberek Reinierről beszélnek. Tanul abból, hogy más utat kell bejárnia, mivel nem tudta, hogyan küzdjön meg a feje felett összecsapó hullámokkal. A Dortmund nem készítette fel a nagy pillanatokra. Sosem kértük, hogy mindig a kezdő 11 tagja legyen, mi csak annyit kértünk, hogy kapjon elég játékpercet a fejlődéséhez.

A Real Madrid nagyítóval figyeli az eseményeket?
Igen! A Madrid egy olyan klub, amely kellőképpen figyeli az ilyen jellegű dolgokat és természetesen követik az eseményeket. Kissé kényelmetlennek érzik a szituációt, de nem tudnak vele mit kezdeni. Hálásak vagyunk nekik mindazért, amit tettek. Az eredeti terv egy kétéves kölcsönszerződés volt, hogy aztán meglássák, hogy hogyan alakulnak a dolgok a fiam körül, de ez már többről szól. Ahogy a feleségem mondani szokta: az életben mindig van idő változtatni. Sokat tanult a Castillában és sokat merített abból, amit Vinícius Júnior és Rodrygo véghezvisz.

Mit jelent számára Vinícius?
Reinier számára Vinícius egy követendő példa. Nagyon jó barátok. Jó, hogy ennyire közel állnak egymáshoz, mert Vini keményen dolgozik. Sok kritikát kapott, de a pályán mindig válaszolt rájuk. Szeretjük Rodrygót és Valverdét is…

Van esély arra, hogy Reinier a következő hónapban visszatér Spanyolországba?
Mi nagyon szeretnénk, hogy visszatérjen, de a Dortmund nem akarta megszakítani a kölcsönszerződést az előző szezonban és kétlem, hogy jelenleg megtennék. Ki kell várnunk és meglátjuk, mit mondanak. Ez az egész ügy kétségbe vonja Reinier képességeit. Az ideális az lenne, ha visszatérne Spanyolországba. Reinier is ezt szeretné, ez lenne a hab a tortán. 

Mit tudnál mondani nekünk Hålandról?
A fiam mindig Hålanddal van, nagyon jól kijönnek. Ő különleges, és mindent megérdemel, ami vele történik.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK