Karim Benzema: Megjöttem, és az a játékos lettem, akiről Zidane beszélt

Mbappét megelőzve Karim Benzema, a Real Madrid és a francia válogatott játákosa lett a 2021-es esztendő legjobb francia labdarúgója, aki a vele készített interjú során kiemelte egyedi és önzetlen játékstílusát, bepillantást engedett az elméjébe, és mindezt tette úgy, hogy minduntalan túllépett puszta ’én’-jén.

Mit gondolsz, most a valós értéked szerint ítélnek meg?

(Gondolkodik.) Hmm… Mondhatjuk, hogy most sokkal többen, mint korábban. Leszámítva azonban, hogy jelenleg több gólt szerzek, nem tudom, mennyiben változott a játékom. Elmozgás, labdatartás, pontos, döntő jelentőségű passzok, magasan játszani, egyérintővel… Régóta játszom már, tudom, mit kell tennem, gyakorlatilag mindig is ezt csináltam. Még mindig ugyanaz a játékos vagyok.

Ezzel azt akarod mondani, hogy a kritikusaid most ugyanazért a játékodért dicsérnek…

Már nem fogyasztunk annyi focit, mint korábban. Nem ülünk a képernyő előtt kilencven percen keresztül egy mérkőzést bámulva. A közösségi oldalakon mindent lekövethetsz, látod a gólokat… Manapság nem arra vagyunk kiváncsiak, ki milyen teljesítményt nyújt a pályán, hanem ki mennyi gólt szerez. Végül pedig az utóbbiakat tartjuk a legjobbnak. Hasonló már velem is megesett: volt, hogy nem ment a játék, mégis gólt lőttem, aztán én lettem az atyaúristen. Bár nekem ez egyáltalán nem szimpatikus, ez lesz a jövő. A labdarúgás egy statisztiaki adatoktól függő sport lett, amihez alkalmazkodni kell, s amihez nekem is alkalmazkodnom kellett.

Benzema France Football címlapA France Football címlapján

Elképzelhetőnek tartod, hogy egy futballszerető ember nem igazán kedveli azt a focit, amit te képviselsz?

Amikor játszom, azt igyekszem a futball tiszteletét szem előtt tartva tenni. Mert imádom ezt a sportot. Például nem tűzöm kapura a labdát kiszorított helyzetből, ha látom, hogy egy csapattársam szabadon van. Inkább lepasszolom neki. Meg sem fordul a fejemben: „de mi van, ha innen betalálok?” Természetesen mindenki a saját szemüvegén keresztül látja a labdarúgást, de azt hiszem, én jó irányba tartok.

Vannak ízfokozók, amelyek különlegesebbé teszik egy-egy étel ízét. Te ilyen „ízfokozója” vagy a futballnak?

Lehetek só vagy bors. (Nevet.)

Ha jobbá, erősebbé teszed a társaid, azzal fokozod az ő „ízérzéküket” is…

Természetesen igyekszem másokat is jobbá tenni. Ez sem szól egyébről, mint a futball iránti tiszteletről: a megfelelő megoldást, a legjobb passzt választani. Ha a társamnál a labda, nem fogok ráfutni, nem viszem rá a védőket, inkább félreállok és területet nyitok a számára. Ezek után persze nem tudom, hogy én lennék-e a só, a bors, esetleg a chili. Talán mindenből egy kicsi.

Egyetértesz azzal, hogy jobb játékosokká teszed a körülötted lévőket?

Az biztos, hogy látok a pályán. Vegyük például Viníciust. Mindenki csak arra fog emlékezni, amit korábban mondtam („Ne passzolj neki, ellenünk játszik” – a szerk.). De pontosan tudom, hogy mely tanácsaimat fogadta meg. Elég kérdéseket intézned hozzá. Ma már nem ugyanaz a játékos, mint aki volt. Mostanra azt teszi a pályán, amit korábban is kellett volna, már nem mondhatod meg neki, mit tegyen. Fiatal és tehetséges játékos. Nem kell mást tenned, csak kommunikálni vele. Tudtam, hogy sokkal többre képes. Elég két-három mondat, két-három mozdulat, jelzés, főleg az utolsó húsz méteren. A döntést a végén már önmagának kell meghoznia: vagy kulcspassz – nem hibázhat -, vagy kapuralövés. A feje fent, előre tekint. Megérkezett. Ma, íme, ez Vinícius Junior!

Volt hasonló mentorod, mikor ugyanilyen fiatal voltál?

Nem. Gyerekkoromban mindig az idősebbekkel játszottam. Ez arra késztetett, hogy jobban lássak a pályán és gyorsabban fogadjam be az információkat. Megtanultam, hogyan kell gyorsan, ésszel játszani. Folyamatosan elemzem a társaim játékát. Szinte előre tudom, mit fognak csinálni.

Minden futballista így játszik, vagy benned van valami különleges?

Óóóóó, ha mindenki így játszana, rengeteg Karim rohangálna a pályákon. (Nevet.) Ha hozzám hasonlóan gondolkodnának, akkor sokan lennének olyanok, mint én. De őszintén, nem hiszem, hogy ez így van.

Kivételes, egyedülálló játékosként tekintesz magadra?

Igen. Beszélhetünk nyíltan, egyértelműen így tekintek magamra. Nem úgy játszom, mint egy tipikus kilences, aki csak a támadóharmadban van, de tudom, hogyan kell így játszani. Nem vagyok az a kilences, aki nehezen tartja meg a labdát, nekem ez is megy. Mindenhez értek egy kicsit. Mondhatjuk, igen, hogy ez önmagában véve is különleges. Mindez a rengeteg befektetett munka eredménye. Úgy nőttem fel, hogy a brazil Ronaldót csodáltam, aki – azt hiszem – bármire képes volt.

Egyesek úgy tekintenek rád, mintha a brazil Ronaldo és Zidane keveréke lennél…

Mondhatjuk, hogy sok mindent átvettem tőlük. Szinte mindent ellestem. Zizout például az éleslátása miatt csodáltam, mindig a jól időzített passz, csel… Klasszis. Ronaldóra elsősorban a merészsége, a cselei és a góljai miatt emlékszem.

Általában előre tudod, mit csinálsz majd, ha hozzád kerül a labda?

Persze, ez elengedhetetlen. A mai futballban nincs időd. Sokkal gyorsabb a játék, mint korábban, intenzívebb. Ha nálad a labda és két-három másodpercig hezitálsz, máris ketten-hárman vannak rajtad, ami bonyolítja a helyzeted. Már a passzt megelőzően azon gondolkodom, hogy mit kell tennem: „Én passzolok, ő erre ezt teszi.” Gyakorlatilag fejben két lépéssel előrébb járok. Mi legyen az első lépésem? Agyalok. Ha labdáért megyek, vagy épp nálam a játékszer, nincs szükségem tanácsra, nem kell, hogy szóljanak. Ezt nehezen viselem. Akikkel nap, mint nap játszom, azok tudják ezt. Ha kapom a labdát, nem kell, hogy a nevem kiabáld. Mindig a legjobb megoldásra törekszem.

Játékba hozol másokat, kötőanyag, kapocs vagy a pályán. Mindez mit jelent neked?

Egyszerűen szeretem. Szeretem azt a focit, ami gördülékeny, egyérintős, helyváltoztatós, rizikós. A csapattársad üresen, te passzolsz, ő visszapasszol. Egyszeriben a kapussal szemben találod magad, meghúzol egy cselt, majd a társad elé tálalod a labdát. Ez az a futball, amiért én rajongok. Minden alkalommal, mikor pályára lépek, ezt a játékot játszom, és soha nem fogok megváltozni. Olyan ez, mint egy Ferrarit vezetni! A játék legyen szép és elegáns!

Annyit jelent szervezni a játékot, mint betalálni a kapuba?

Nem. Teljesen más a játékszervezés, mint a befejezés. Építkezni kollektív örömforrás. Folyamatos mozgásban vagy, keresed a labdát, és ha nincs nálad a játékszer, egyszerűen területet nyitsz a másiknak. A gólszerzés nemcsak egyénileg jelent katarzist, de a csapat szempontjából is fontos. Ez kettős örömforrás. Ha az előbbi hasonlatommal élnék, azt mondanám, betalálni az ellenfél kapujába olyan, mint egy Ferrari gázpedáljára taposni. (Mosolyog.) Színtiszta adrenalin.

Melyik a fejlettebb: a játékod vagy a gólérzékenységed?

Szeretek játszani, de tudom azt is, miként szerezzek gólokat. Az edzéseken, ha tízszer kell eltalálnom a kapufát, akkor én tízszer találom el. A játékszeretetem teszi lehetővé, hogy másoktól eltérő támadó legyek. Persze, hogy szeretek gólokat rúgni. Általában egy játékosnak nem adatik meg mindkettő, de én jó úton járok.

Hogyan határoznád meg magad a munkádban?

Kilátogatsz egy meccsre, elfoglalod a helyed a stadionban és tetszik, amit látsz. Nem érdekel, hogy csatárnak tartanak-e vagy sem… Abszolút nem számít. Nem vagyok egy a sok közül. Ellenben értened kell, hogy milyen egy csatár, egy igazi kilences. Milyen ez a pozíció? Nézd meg Lewandowskit, ő egy gólzsák, egy gólgép.

Milyen egy ideális kilences?

Egy játékos, aki szinte bármire képes, annyit adhat a csapatának a mozdulataival, a labdatartásával, a klucspasszaival, mintha gólt lőne. Vegyük például az Atlético de Madrid elleni találatot (2021. december 12., 2-0 – a szerk.): kisebb nyomást helyeztem Kokéra, aki eladta a labdát, mi megszereztük, Casemiro indított, én lepasszoltam, majd a visszatett labdát kapura lőttem. Ezt a játékot nem lehet kilencven percen keresztül bírni, komoly erőfeszítéssel, koncentrációval jár. Szóval igyekszem beosztani az energiáimat. Öt-tíz percet szánok az intenzív játékra, majd öt-tíz percet arra, hogy szinten tartsam magam.

Ha jól értem, akkor úgy véled, te vagy az ideális kilences?

Igen. De ennek természetesen semmi köze nincs mások megítéléséhez. Pusztán arról beszélek, hogy miként vélekedek jómagam erről a szerepkörről és azokról, akiknek a játéka tetszik. Én az a kilences lettem, aki mindig is lenni akartam. Minden játékos más és más képességekkel rendelkezik. Ha egy nap a fiam focira adja a fejét és ugyanebben a pozícióban fog játszani, szeretném, ha hozzám hasonló mentalitással, elképzeléssel tenné. Ha nem csak a gólokért játszana.

Milyen érzés labdarúgónak lenni…
(Kopogtat az asztalon.) Amiről álmodoztam? (Nevet.) Csodálatos, erre vágytam mindig is, imádom. Bár többször hallottam: „Csak maradj elöl, ne gyere hátra.” Rengeteget kritizáltak azért, mert sokat jártam vissza labdáért. Ugyanazt csinálom, amit három évvel ezelőtt is. Így vagy úgy, most engem tartanak az egyik legjobb játékosnak. Örülök, hogy még mindig azt csinálhatom a pályán, amit mindig is tettem.

Mire gondolsz, amikor nincs nálad a labda?

Az a helyzettől függ. Néha kommunikálok a középpályásokkal. Visszalépni a labdáért jó, de ha mindezt csupán egy passzért teszed, majd újra előre mész, nem ér az egész semmit. Kell, hogy legyen valami eredménye. Megesik, hogy három percig nem találkozom a labdával, hogy lássam, mi történik: a védő követ-e engem, vagy területet hagy a számomra. Erre szükségem van. Elmozgok például a bal oldalon a labda megszerzésének szándéka nélkül pusztán azért, hogy lássam, a védő őriz-e engem. Ha nem teszi, tudom, hogy labdaszerzés esetén nyugodtan megfordulhatok, nem jön utánam. Ha mégis, tudom, hogy néhány érintés után passzolnom kell. A cél minél több információt szerezni az ellenfélről.

Olyan az elméd, mint egy számítógép, amelyben egy hatalmas adatbázist tárolnak.

(Nevet.) Elemzek. Ez az elemzés.

2017-ben Eden Hazard, akinek más játékosok tulajdonságai közül kellett választania, rólad az alábbiakat mondta: „Benzema labda nélkül is helyzetet teremt a társai számára.” Valóban ennyire érzed, hogyan kell változtatnod a pozíciódon?

Elképzelhető. Igyekszem azt tenni, ami a csapatom számára hasznot hajt. Bárhol is legyek a pályán, a labda valószínűleg áthalad a lábaimon. Nem állítom, hogy három dimenzióban látok, de felismerem a lehetőségeket… Nem is tudom, mondhatok-e olyat, hogy elmélkedem. De régóta játszom így. Mintha apró, kis sémák, rendszerek lennének a fejemben… (Mosolyog.)

Mennyire kell másképp gondolkodnod, újra értelmezned a Cristiano Ronaldóval közös játékodat?

A válasz roppant egyszerű. Amikor Ronaldo a Real Madridban játszott, 50-60 gólt szerzett minden idényben. Azaz nekem is ehhez kellett alkalmazkodnom. Többet kellet futnom, helyet kellett csinálnom a számára, hiszen ő kíméletlenebb volt az ellenfél tizenhatosán belül, mint én. Gólpasszokat adtam neki, ahogy ő nekem. Ez minden. A távozásával annyiban változott a helyzet, hogy nekem kellett előlépnem, gólokat lőnöm és továbbra is kiszolgálni a társaimat.

Másodhegedűsből váltál vezérré?

Nem! Ugyan már, dehogy másodhegedűs! Nem az járt a fejemben, hogy „Áááá, minden labdát neki kell passzolnom.” Én tettem a dolgom, ő pedig kétszer annyi gólt szerzett, mint én. Ez az igazság, nincs min vitatkozni. Amikor átette székhelyét Torinóba, a magam módján vettem át a vezér szerepét, és mi tagadás, jól megy. Én nem úgy játszom, mint Cristiano Ronaldo, ő pedig nem úgy játszik, mint Karim Benzema.

Természetesebbé vált a játékod mióta távozott?

Nem, nem lett természetesebb. Nem állítom, hogy mindig mindenhez közöm van, de tény, hogy általában én kezdeményezek és én fejezem be az akciókat. Megteremtem a lehetőséget és kihasználom azt. Lyonban ugyanezt tettem. Ma a Real Madridban csinálom, ennyi. Amikor Ronaldo Madridban volt, inkább én alakítottam ki a lehetőségeket és ő volt az, aki gólra váltotta azokat.

Zárójelbe tetted egy részed?

Nem tudom. Abban azonban biztos voltam, hogy előbb utóbb ott leszek, ahol most vagyok. Idő kérdése volt csupán.

Ma arról kellene gondolkodnunk, hogy Ronaldo kilenc éves jelenléte megakadályozott abban, hogy a legjobb arcodat mutasd a pályán.

Egyáltalán nem. Számtalan címet nyertünk, és én ez idő alatt nagyon jól éreztem magam. Így visszatekinteni azokra az évekre annyit jelentene, hogy csak az egyénben gondolkodunk: „De kár, hogy ő ott volt…” Hát nem. Sőt, ellenkezőképpen. Az összes Bajnokok Ligáját, bajnokságot az ő oldalán nyertem meg, rengeteg gólt rúgtunk, Gareth Bale-lel részesei voltunk egy varázslatos támadóhármasnak. Sok-sok csodálatos pillanatunk volt, és én egyet sem látok sötéten.

Pályafutásod kezdetétől fogva kikkel volt a legjobb együtt játszani?

Cristiano, Mesut Özil, Juninho, Fred, és az edzéseket is beleszámítva, Zizou. Mind technikás játékosok. Ilyen a labdarúgás, te kiáltassz, jön a labda, te visszateszed, ő megint neked…

A válogatott 3-4-1-2-es formációja az, amelyben – Mbappé és Griezmann oldalán – a képességeid a legjobban megmutatkozhatnak?

Kétségtelen, hogy eleddig igen jól működik. A legjobb körülmények közé érkeztem. Az első héten nem edzhettem sokat, fel kellett épülnöm, de nagyon jó játékosok alkotják a keretet, akik pontosan tudják, mi a dolguk. Ez nem automatizmus kérdése. Majdnem hat évet töltöttem távol, éreznem, látnom, alkalmazkodnom kellett. Szerencsére nem volt sok időre szükségem. Most, ha az egyikünk érkezik, a másik mélyebben helyezkedik, vagy fordítva. Jó ez így.

Ez mégis mintha több lenne egy egyszerű triónál. Mi azt látjuk, hogy te a melletted lévő párossal dolgozol együtt. Egyetértesz?

Valójában a mi esetünkben nem egy trióról beszélgetünk. Egy trió három, egy vonalban helyezkedő támadóból áll. Mbappé és én magasabban játszunk, míg Griezmann a középpályások előtt. Az általa végzett munka miatt, kifejezetten a védekezése okán, nincs lehetősége mindig fellépni. De az első lépés mindig az övé. Ő mást tesz hozzá a játékhoz, mint mi. Felhozza a labdát, majd lepasszolja. Gyakorlatilag meghatározhatatlan a pozíciója. Szóval trió vagy duó, fene tudja. Amíg működik…

A védők ösztönöznek-e arra, hogy változtass a játékodon, alkalmazkodj hozzájuk?

Persze. Egyeseket provokálni kell, míg másokat hagyni. A védők jellemzően hosszú pórázon tartanak. Vannak ugyanakkor, akik a nyakadban lihegnek, ilyenkor nem segít más, csak ha elmozogsz. Rüdiger nem hagy területet, ezért minden alkalommal, amikor labdát kérsz, rá kell ijesztened, el kell lépned jobbra-balra. Általában a második elmozduláson nyerhetsz fél másodpercet. Thiago Silva az a fajta, aki engedi, hogy játssz. Éder Militão nem engedi sem a mélységi indítást, sem azt, hogy visszalépj a labdáért. Azaz egyetlen érintéssel kell megoldanod a helyzetet. Igaz, ő a Real Madridban van, így ez nem probléma.

Milyen érzés térdre kényszeríteni egy védőt?

Soha nem tennék ilyet. Ha cselezek, sem szándékom, hogy kellemetlen helyzetbe hozzak egy védőt. Ami számít, hogy a saját játékomat játszam, és győzelemhez segítsem a csapatom. Én nem igazán értek az ilyen dolgokhoz.

Nem szeretnél helyet magadnak az olyan YouTube-videókban, amelyekben hemzsegnek az átlépős cselek és kötények?

Vannak ilyen videók, cselezek néhányban, de valójában nem áll szándékomban megalázni senkit. Azért csinálom, mert muszáj, a helyzet úgy kívánja. Nem azért vagyok a pályán, hogy azt mondjam: „Csak egy pillanat, ez megy a YouTube-ra.” Ha utána eltöri a lábad, mit csinálsz? Mert ez a valóság, ha egyszer kinevetteted, másodjára elintéz. Megeshet. Ha szükséges, belefér egy kis bőrözés, de nem próbálok másokat provokálni, inkább az éppen elégséges megoldást választom.

Előbbre való egy szép mozdulat, mint annak hatékonysága, eredményessége?

Nem. Általában sikerül egyszerre szép és hatékony megoldást választanom. (Mosolyog.) Néha megesik persze, hogy egy-egy találat nem sikerül a legszebbre… De amikor nálam van a labda, azért igyekszem azt szépen beadni, vagy a legjobban passzolni. Megpróbálok szépséget csempészni a hasznos megoldásokba. Például a korábban említett Atlético de Madrid elleni találatom: „Lehet, ha leveszem a labdát, visszahúzom, célzok és lövök, hatékonyabb.” De a labda pont jól jött, én meg jól helyezkedtem. Szóval szépre és hatékonyra sikeredett. Ez egy kiváló gyorsulása volt a Ferrarinak… (Nevet.)

Van-e bármilyen korlát a játékodban?

Jelenleg nincs. A maximumon teljesítek. Csak a trófeák kellenek. Ha azok megvannak, lehet még fejlődni… Igaz, nem tudom, hogy még hova.

Nem látod, hol lehetne még javulni?

Nem. Ezen a szinten kell maradnom. Bárki mondhatja: „Igen, talán ebben még egy kicsit lehetne fejlődni.” De én jelenleg ezt most nem látom. Technikailag, taktikailag, mentálisan, fizikálisan, stb. Ideje címeket nyernünk.

2014-ben Zidane azt mondta rólad: „Szeretném őt olyannak látni, amilyenné válhat. Egy kíméletlen befejező, aki mindenkit maga alá gyűr, és egyre magasabb célokat tűz maga elé.”

(Kopogtat az asztalon.) Itt van. Megjöttem. Az a játékos lettem, akiről Zidane beszélt. Három éve itt 

Forrás: France Football
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…