Unai Emery: Ilyen meccseket akarok látni

A Villarreal mestere a Real Madrid elleni összecsapás után.

„Nem elég az egy pont, de el kell fogadnunk, hogy így ment a játék. Képesek vagyunk a játék és a párharcok tekintetében felvenni a versenyt a Real Madriddal, de hiányzott valami, amit ha teljes a keret, úgy gondolom, megtaláltuk volna. Két hét múlva a Juventus következik, én pedig úgy gondolom, hogy ez egy jó teszt volt. Közelebb akarunk kerülni a tabella elejéhez és azt akarjuk, hogy az olyan meccseken, mint ami vár ránk a BL-ben, legyenek lehetőségeink az ellenfelek kiejtésére.”

EmeryA kép forrása: Villarreal TV (Youtube screenshot)

„Elégedett vagyok a mérkőzéssel, mindkét csapatnak megvoltak az időszakai, ahol megmutatta, mit tud. A hátsó sorukkal jól védekeztek, és mögénk is tudtak kerülni. Tiszta helyzeteik voltak, bár Jovićé szerintem les volt és a VAR-nak közbe kellett volna avatkoznia. Az utolsó néhány percben nekünk is volt esélyünk a győzelemre.”

„Nem láttam az eseteket, de szerintem tiszta mérkőzés volt, két olyan csapattal, akik játszani akartak, bár lehet, hogy volt néhány kétes szituáció. Láttunk már más típusú meccseket, de a mai olyan volt, ahol mindkét csapat furcsaságok nélkül akart játszani. Kevesebbet kell reklamálnunk, azt akarjuk, hogy menjen a játék. Segítenünk kell, hogy a LaLiga egy erős brand legyen. Volt néhány kétséges pillanat, de a bíró döntéseit tiszteletben kell tartani, olyan meccseket akarunk, mint a mai volt.”

„Nem szabad elégedettnek lenni, ha az eredmény nem ezt tükrözi. A Madrid egy erős csapat, amellyel versenyben akarunk lenni és amelyet meg akarunk közelíteni, előrébb akarunk kerülni a tabellán. Sikerült megbízható játékot hoznunk, de valami még hiányzik ahhoz, hogy az ilyen meccseket meg tudjuk nyerni.”

Forrás: managingmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK