Egytől egyig: Real Madrid – Real Sociedad (4-1)

A Sevilla pontvesztése után a csapat előtt hatalmas lehetőség adódott, hogy nyolc pontra növelje előnyét. Az előjelek nem voltak a legjobbak, hiszen idén erősen akadozott a Real Madrid gépezete, szerencsére tegnap, a PSG elleni meccs főpróbáján végre sikerült valami értékelhetőt alkotni. Nézzük, hogy mindez hogyan fordítódik le ponszámokra!

Csapatok

Real Madrid – 8,4 (szerkesztői pontszám: 8)

Végre. Nem tudom, melyik volt az utolsó meccs, ahol jó érzéssel ülhetett le a gép elé az éppen aktuális EE cikk írója, de az biztos, hogy jó régen volt. Nekem idén még nem volt ilyen érzésben részem, amikor elvállaltam a tegnapi meccset, akkor meg is jegyeztem, hogy olyan érzés, mintha a hóhérhoz jelentkeznék akasztásra, de szerencsére felébredt az alvó oroszlán. Az majd hamarosan kiderül, hogy ez a forma ki tud-e tartani, vagy csak egy 60 perces fellángolás volt, de én már ennek is kimondhatatlanul örülök. A meccs első 35 percében kifejezetten rosszul játszott a csapat, ám utána feléledtek a srácok, elkezdték mindkét oldalt használni a támadásokban a srácok, ezáltal picit széjjelebb húzva az ellenfél védelmét, ami lehetőséget adott a mesterlövészeinknek tüzelni, akik nem hibáztak. Minden szempontból jobb csapat volt tegnap a Madrid, momentuma nem volt a Sociedadnak, ha ezt a formát sikerül átmenteni a PSG ellen, akkor lehet keresnivalónk. 

Real Sociedad – 4,7 (szerkesztői pontszám: 3)

A meccs elején kiharcoltak egy tizenegyest, amit értékesítettek is, és lehet, hogy más napokon ez elég is lett volna ahhoz, hogy három ponttal távozzanak a Bernabéuból, de tegnap szerencsére nem ez volt a helyzet. Camavinga és Modrić tűpontos átlövései révén megszerezte a vezetést a királyi gárda, a Sociedad pedig ezek után képtelen volt ritmust váltani, folyamatosan veszítették el a párharcokat, legtöbb esetben gondot okozott nekik, hogy a saját térfelükről kihozzák a labdát, baromi passzívan játszottak, amit nem mondanék különösen meglepőnek, úgy tűnik, hogy a La Ligában már ez lett a standard.   

Játékosok

A mérkőzés legjobbja: Eduardo Camavinga – 8,6 (szerkesztői pontszám: 8,5)

Picit bajban voltam, hogy kinek adjam a címet, mert több jó választás is lett volna, de véleményem szerint semelyik se emelkedett ki közülük annyira, hogy egyértelmű legyen a döntés. A fiatal francia is picit haloványabb volt a meccs kezdetén, de a gólja átszakított egy gátat a csapatban. Ezt megelőzően a csapat zsinórban nyolc meccsen képtelen volt betalálni a mérkőzés első félidejében. A fiatal francia a gólja után nagyobb önbizalommal játszott, aktívabban részt vett a játékban, helyenként igen szép megoldásokat választva. Úgy tűnik, hogy Kroos sérülésével kezdeni fog a PSG ellen, reméljük hasonló teljesítményt tud nyújtani.  

      

Thibaut Courtois – 7,6 (szerkesztői pontszám: 7)

A tizenegyest majdnem megfogta, de Oyarzabal nagyon jól helyezte a labdát, ezen kívül sok dolga nem akadt. A belgát választották február hónap legjobb madridi játékosának, én személy szerint örülnék, ha a március nem róla szólna.    

Dani Carvajal – 6,5 (szerkesztői pontszám: 6,9)

Mint Janusnak, neki is két arca volt tegnap. Ismét összehozott egy tizenegyest, teljesen feleslegesen, de szerencsére a csapat ki tudta javítani ezt a hibát. Ezek után feljavult a játéka, volt pár fontos mentése, illetve gyönyörűen húzta meg a labdát Asensio gólja előtt, így végül egy gólpasszt is bejegyezhetünk a neve mellé.     

Militao – 8,1 (szerkesztői pontszám: 7,5)

Az biztos, hogy Isaknak mostantól a rémálmai a brazil hátvédről fognak szólni. Tegnap is zsebre rakta a svéd támadót, csak egyszer tudott lefordulni róla, de akkor Alaba kisegítette társát.   

Alaba – 8 (szerkesztői pontszám: 8) 

Szerintem tegnap a legjobb tagja volt a védelemnek, nem hibázott egyszer sem, és több támadásba is jó ütembe lépett fel, volt pár utolsó emberes mentése is, illetve szabadrúgásból is veszélyeztetett.    

Mendy – 7,2 (szerkesztői pontszám: 7)

Hihetetlen, hogy mekkora betonfal ez az ember hátul, nem tudom ki volt az utolsó, aki sikeresen túljutott rajta, támadásban viszont tegnap sem volt az igazi. Vinivel nem igazán értik meg egymást, nem tudom, hogy ez mitől tudna javulni.  

Casemiro – 8,3 (szerkesztői pontszám: 8,5)

Az egyik lehetséges jelölt volt nálam a meccs legjobbja címre, a magas presszing kulcsfigurája volt, több labdát is szerzett veszélyes szituációban, rengeteget tüzelt, igaz, ezek nem voltak annyira pontosak, mint a középpályás társaié. Ebben a szezonban már több Xabis labdája volt, Asensio gólja előtt ismét jelentkezett egy ilyennel. 

Modrić – 9,1 (szerkesztői pontszám: 8,5)

Nálatok is a horvát volt a meccs legjobbja, én azért nem neki adtam, mert a meccs elején kifejezetten sok hibával játszott, de nála is átkapcsolt valami, mint az egész csapatnál, és onnantól kezdve irányításával lemostuk a baszkokat, a góljára pedig szavak sincsenek. Egészen hihetetlen a teljesítmény amire képes ilyen idősen is. A 82. percben cserélte le Carlo, én egy picit több pihenőt adtam volna neki a kulcsfontosságú PSG elleni meccs előtt. 

Vini Jr. – 7,8 (szerkesztői pontszám: 7,5)

35 percig észrevehetetlen volt, majd amikor felébredt, akkor a csapat is elkezdett jobban teljesíteni. Kezdik kiismerni a játékát, de még így is tőle várható a leginkább a váratlan. Tegnap kiharcolt egy tizenegyest, amit Benzema értékesített. Picit kevesebbet kéne Neymarral beszélnie, mert olyanokat homorított rendszeresen, amiket még az Alba-Neymar-Busquets-Suárez-féle műugrás mesterakadémiában is oktatnának. Marcelo váltotta a 82. percben.    

Benzema – 8 (szerkesztői pontszám: 8)

Mesterhármast jegyzett tegnap, ezek közül egy érvényes gól volt. Aktív volt, szinte minden támadás átfutott rajta, nagyon akart, sokat kommunikált a két brazillal, végig irányította a csapat támadó szekcióját, ráadásul még hat perc pihenőt is kapott.          

Rodrygo – 7,2 (szerkesztői pontszám: 7,5)

Tetszett a játéka, aktív volt, többször verte meg a védőjét, sebességet vitt a támadásokba. Asensionál sokkal gyorsabb és jobban cselező játékos, de kevésbé gólérzékeny. Úgy tűnik az elmúlt meccsek alapján, hogy Asensio lesz az első választás, de rotálni fogják egymást a brazillal, ami egy jó döntés az olasz részéről.     

Cserejátékosok:   

Asensio – 7,5 (szerkesztői pontszám: 7,5)

Beállt, majd gólt lőtt. Jó szezont fut a számokat tekintve, még ha a játéka sokszor is hagy kívánnivalót maga után. Egy esetleges Mbappé érkezéssel egy hihetetlenül fontos szupercsere lehetne.   

Ceballos – 6,6 (szerkesztői pontszám: -)

Ezek a percek egyedül arra jók, hogy Ancelotti megmutassa neki, hogy azért jobban számít rá, mint a páriákra, de több percet csak akkor kap, ha minimum hárman kiesnek előle.

Marcelo – 6,8 (szerkesztői pontszám: -)

Szimpatikus Carlótól, hogy a hazai, már lefutott meccseken behozza a kapitányt, vélhetően az utolsó szezonjában. Legalábbis remélem ezért volt a csere, nem pedig azért, mert az olasz gondolkozik azon, hogy Marcelo helyettesítse Mendyt a PSG ellen.

Mariano – 5,4 (szerkesztői pontszám: -)

Őszintén bevallom, hogy kevés olyan játékos van akinek a becserélése jobban idegesítene, mint az övé. Inkább nem írok róla többet, mert nagyon nem tudok pártatlan lenni nála.  

Lucas Vázquez – 5,9 (szerkesztői pontszám: -)

Pályára lépett tegnap.

Edzői teljesítmény –  Carlo Ancelotti – 7,6 (szerkesztői pontszám: 7,5)

Jól játszott a csapat, tetszett a magas letámadás, a meccs kontroll alatt tartása, de picit úgy érzem, hogy ha nincs az a két átlövés, akkor még mindig próbálkoznánk. Szerencsére a fociban nincs ha, így nem kell erről beszélni, sok idő után végre láthattunk olyan dolgokat, amelyek bizakodásra adnak okot, kérdés, hogy meddig tart ez ki. Remélem még a következő meccsen tudunk ilyen lehengerlően játszani, utána nem érdekel, ha a következő pár meccs megint szenvedős lesz. 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Barcelona elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a soron következő, Barcelona elleni bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Lunin, Kepa, Mario…