Courtois
A mérkőzés
„Ma megmutattuk, mit is jelent a Real Madrid, ez a címer és ezek a szurkolók. Az odavágón nem játszottunk jól és ma is vesztésre álltunk, de sokkal jobban szerepeltünk. Az állandó nyomás vezetett az első gólunkhoz. A Bernabéu hatása volt ez, amire szükségünk is volt, mert egyre nagyobb volt a nyomás, majd jött a második és a harmadik találat.”
„Éreztük, hogy megnyerhetjük. Az odavágón bemutatott védéseimmel, ezzel a hittel, a Bernabéu támogatásával, a minőségünkkel és Karimmal, aki a világ legjobb kilencese. Ezt ma is bizonyította. Tényleg kapitányként állt a csapat élére, ebből származott az első gól is, aztán a másik kettő is bámulatos volt.”
Küzdelem a bajnoki címért és a BL-győzelemért
„Tavaly az elődöntőig jutottunk és mindig elérünk körülbelül addig, küzdelemmel. Kulcsfontosságú volt, hogy a második mérkőzést hazai pályán, a saját szurkolóink előtt játszottuk. Ma megmutattuk, hogy csodálatos csapatunk van és az utolsó percig küzdeni fogunk a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is.”
Mbappé
„Ő egy nagyszerű játékos, a gólját pedig a mi hibánkból szerezte. Nagyon gyors, remekül lő, nem tudtam időben leérni. Az egyik legjobb a világon, egyike azoknak, akiket szívesen látnál a csapatodban.”
Benzema
„Elképesztően büszke vagyok, hogy egy igazi legendát előzhettem meg az örökranglistán. Nem állok meg itt. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de a végsőkig küzdöttünk és megérdemeltük a győzelmet, valamint a helyet a legjobb nyolc között.”
„Minden találkozó nehéz a Bajnokok Ligájában és tudtuk, hogy a PSG szereti birtokolni a labdát. Erősen kezdtünk, helyzeteket alakítottunk ki, majd kaptunk egy gólt, de a második félidőben megmutattuk, milyen erősek vagyunk mentálisan, így sikerült jól teljesítenünk.”
Szurkolók
„Úgy akarjuk látni a stadiont a szurkolókkal, ahogy ma este láttuk. Szükségünk volt rájuk, ez a győzelem nekik szól. Az odavágón vereséget szenvedtünk és most is az ellenfél vezetett 1-0-ra, de a szurkolók ereje vitt minket előre és mindent beleadtunk a pályán.”
Az idény hajrája
„Minden mérkőzés egy döntő számunkra, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. A Real Madrid életben van. Ha nyomás nehezedik ránk, mindenki végzi a munkáját és a szurkolók is mögöttünk állnak, bárkit legyőzhetünk.”