„Volt egy szabadnapunk, ez pedig kellett ahhoz, hogy megemésszük a mérkőzésen történteket. Nyíltan beszéltünk erről, ami nagyon hasznos volt. Új célokat állítottunk, de ezt vereségtől vagy győzelemtől függetlenül megteszed. Nem tetszett nekünk, ami történt, de úgy gondoljuk, hogy ez egy kivételes alkalom volt. Nyitottak voltunk és hétfőn lehetővé tettük magunknak, hogy erre a meccsre koncentráljunk.”
„Jobbnak kell lennünk a pályán, mi vagyunk az elsők, akik ezt belátják, de arra is szükségünk van, hogy a közönségünk jobban mögöttünk álljunk, mindenkire szükségünk lesz.”
a kép forrása: YouTube screenshot (Chelsea Footbal Club)
„Ez egy nagy esemény, nagy ellenfél. Normál esetben megvan a szükséges hangulat a délutáni meccseken és a nagy mérkőzéseken is az egész idényben, a szurkolóink hatalmas energiát adnak nekünk, amire szükségünk is van. Ez különösen fontos ezeken a meccseken. Mindenkinek a legjobbját kell nyújtania, nekünk kell először megcsillannunk.”
„Az előző idény eredménye a felkészülés során nem is foglalkoztatott. Új edzőjük van, új csapatuk, nézőkkel. Ezzel talán meg is adtam a választ a miértre. Nincs semmi értelme annak, hogy megint bizonyítani akarjunk valamit, hogy a hétvégi rossz teljesítményt akarjuk feledtetni. Jól akarunk játszani. Fizikális, intenzív, fókuszált játékot akarunk játszani.”
„Teljesen normális, hogy vannak jó és kevésbé jó időszakai egy klubnak. De azt nem szabad elfelejtenünk, hogy az ilyen tapasztalt klubok képesek különleges teljesítményekre különleges estéken. Számunkra is egy igazán különleges alkalom ez. Ezért is vagyunk nagyon izgatottak. Nem aggódunk túlságosan amiatt, hogy Európában mit értek már el. Ismét magunknak akarunk bizonyítani, ez a cél. Különleges az alkalom, különleges az ellenfél, ezért vagyunk izgatottak.”
„Persze számít, ha egy edző nincs jelen a mérkőzésen, de manapság rengeteg virtuális segítséget kapsz ilyenkor, így biztos vagyok benne, hogy Ancelotti tud beszédeket tartani a csapatnak, kapcsolatban tud állni a játékosaival, a stábjával. De mindig jobb, ha az ember ott van a pálya mellett és közvetlenül tudja befolyásolni az eseményeket. Úgy gondolom, hogy ez edzők ezt szeretik a legjobban. Az öltöző közepén állni, ott lenni a csapattal, folyamatosan kommunikálni, nem csak szavakkal, de érzésekkel, egy mosollyal. Ha mindez nincs meg, az furcsa, ilyenkor érzed, hogy valami hiányzik. Remélem, hogy Ancelottinak sikerül ott lennie. Úgy tudom, hogy megpróbál megérkezni a mérkőzésre. Remélem, sikerül neki. Ő egy nagy edző, remek személyiség, jó lenne, ha egy ilyen meccsen ott lenne a partvonalon.”