Karim Benzema pontosan tudja, milyen a jó fogadtatás. A L’Équipe-et az otthonában látta vendégül. Az otthonában, vagyis a Real Madrid öltözőjében, ahova 2009 óta, immáron tizenhárom esztendeje jár, s amelynek mára legendás alakjává vált. A francia válogatott labdarúgója (34 év, 94 válogatottság) Toni Kroos és Luka Modrić között, a helyén ülve mesél zabolátlan szenvedéllyel, miközben árgus szemekkel figyeli négyéves kisfiát, Ibrahimot, akit magával hozott az interjúra. „Jelenleg a labdakezelésre tanítom, ugyanis az a benyomásom, hogy a mai fiatalok nem tudják, hogyan kontrollálják, irányítsák a labdát. Csak azt tanítják nekik, hogyan kell gólt lőni, mikor pedig felnőnek, nem is tudnak egyebet, mint futni és kapura lőni. Minden a labda kontrolljával kezdődik. Szóval, én ezt a tudást igyekszem átadni neki nap mint nap.” Kétségtelen, hogy amikor Karim Benzema a futballról beszél, mindenkinek az az érzése, hogy van mit tanulnia. Erről tanúskodott az a másfél óra is, amit sikerült együtt tölteni vele.
Túl vagy már a PSG elleni mesterhármasod okozta érzelmi túlfűtöttségen, vagy időről időre újra éled azt (a március 9-i mérkőzés 3-1-es végeredménnyel zárult, mely a Real Madrid tovább jutását jelentette)?
Határozottan újra élem, sokszor villannak be képek… De ezt jónak tartom, hiszen az emlékek minden alkalommal önbizalommal töltenek el. Ezek olyan pillanatok, amelyeket sosem felejtek el, s amelyek lehetővé teszik számomra, hogy hasonló teljesítményt nyújtsak.
Őszintén, amikor a PSG 0-1-re vezetett a félidőben, még hittél a továbbjutásban?
Persze! Miért ne hittem volna?
A L’Équipe címlapja
Mert az első meccsen győztes PSG már kétgólos előnyben volt, dominálta a játékot, több helyzete volt…
Megkérdezheted a csapattársaimat, akik akkor ott voltak az öltözőben. Az a tény, hogy 1-0-ra nyert a PSG, minket semmiben nem befolyásolt. Tudtuk, hogy mindenképp két gólra lesz szükségünk. Félidőben magamhoz ragadtam a szót, és azt mondtam nekik: „Srácok, jók vagyunk. Kaptunk egy gólt, de becsülettel próbálkozunk. Az ilyesmi benne van a pakliban, nekünk továbbra is támadnunk kell. Egyedül a kontrákkal kell nagyon vigyázni. Nyugalom!” Azt nem tudom, mások hogyan látják ezt a játékot, de attól, hogy nálad a labda, még nem dominálod a mérkőzést. A PSG-nek nem volt olyan mértékű labdabirtoklása, hogy azzal a mi térfelünkön tudta volna uralni a meccset. Az a labdatartás inkább arra volt elegendő, hogy lassítsák a játék iramát annak érdekében, hogy a megfelelő pillanatban támadjanak. Nagyon jók abban, hogy eldugják a labdát és kontrákat vezessenek.
Egyszóval tudtad, hogyan kell hatástalanítani őket?
Amikor nyomást gyakorolsz rájuk, nem hagysz nekik területet, nem válsz le róluk, akkor az jó. Működni fog. A stratégiájuk Verrattira épült, aki a játék minden elemében részt vett. Ha őt leveszed a pályáról, kénytelenek lesznek taktikát váltani és az már egy egészen más szituáció lesz. A mellette játszó Paredes már nem tudja ugyanazt hozni, Kimpembe és Marquinhos sem tudnak ugyanúgy játszani, akik Verrattit keresnék a labdáikkal. A PSG elleni stratégiánk titka a letámadás volt. A francia bajnokságban azokat a mérkőzéseiket bukták el, amelyeken a pálya minden területén szorongatták őket. Végül, amikor sikerült betalálnunk, azt gondolhatták magukban, hogy veszítettek, holott az állás csupán 1-1 volt… Gyakran megesik velük, hogy mentálisan összezuhannak.
A három gólod közül melyik volt a legnehezebb?
Azt hiszem, az első. Pusztán abból kifolyólag is, hogy az volt az első. Nyomást kellett gyakorolnom a kapusra, utána megfelelően helyezkedni, a beadásnál pedig nem hezitálhattam. Donnarumma visszaért, a védők letámadtak, szűk területen kellett utat találni a kapuba.
Úgy tűnt, mintha a másik két gólódnál transzban lettél volna.
Kétségtelenül. Azt gondolom, hogy további próbálkozás esetén, akár szerezhettem volna még két gólt. Amikor visszatekintek a harmadik találatomra, és arra, hogy az milyen könnyedséggel született, azt mondom magamban, épp olyan pillanatban voltam akkor, hogy minden, amivel próbálkoztam, bejött. Ritkán, de előfordul az ilyesmi. Azt hiszem, az utolsó húsz percben csinálhattam volna bármit, amit csak akarok.
Közvetlenül a mérkőzés kezdete előtt a játékos kijáróban Mbappéval nevetgéltél. Miről beszélgettetek?
(Nevet.) Nyugi! Semmi különösről nem beszélgettünk, csak apróságokról, illetve cukkoltam őt, majd jó meccset kívántam neki. Személy szerint nem éreztem magamon különösebb nyomást vagy terhet. Egy dolgot akartam, hogy nyerjen a csapatom, mert nagyon csalódott voltam az első mérkőzésen elért eredmény miatt. A Parc des Princes-be úgy érkeztem, hogy éppen felépültem a combizom sérülésemből, gyakorlatilag egy hónapig pályára sem léptem. Ráadásul piszok rosszul játszottunk, egyáltalán nem voltunk urai a mérkőzésnek, még csak nem is támadtunk… Ott, akkor tudtam, hogy valami másra lesz szükségünk.
Ellenére annak, hogy az idényben több olyan mérkőzése is volt a Real Madridnak, amikor leiskolázták, gondolod, hogy esélyesek vagytok egy újabb Bajnokok Ligája-győzelemre?
Több mérkőzés, amelyen leiskoláztak?
Igen, például a Barcelona elleni zakó a Bernabéuban.
Nos, az ilyesmi olykor megtörténik. Minden attól függ, hogyan készülsz föl egy adott mérkőzésre. Lásd a PSG-t a Monaco ellen, az a találkozó 3-0-s vereséggel zárult. Ezzel minden sztárcsapat tisztában van. Például a párizsi nyolcaddöntő, amelyet akár 5-0-ra is elveszíthettünk volna, azzal a különbséggel, hogy akkor nem kvalifikáljuk magunkat a negyeddöntőbe. Az El Clásicót vádlisérülés miatt lelátóról néztem végig, és borzasztóan éreztem magam. Jó sorozatban voltunk, minden adott volt a hasonló folytatáshoz. 4-0-ra ki lehet kapni úgy, hogy egyébként nincs miért aggódni. De így? Azon a meccsen nem mutattunk semmit, nem próbálkoztunk, semmi nem látszott abból, amilyen valójában ez a csapat. Elbuktuk azt a párharcot.
Nélküled, látva a csapat hajótörését, nem gondolod, hogy a Real Madrid játéka a te jelenlétedtől függ?
Az nem hajótörés volt, pusztán egy vereség, ami természetesen fájdalmasan érintett bennünket, hiszen nyerni akartunk. Utóbb kielemeztük a történteket, több helyütt tévedtünk, ők gyakorlatilag mindenben jobbak voltak, legfőképpen mentálisan emelkedtek fölénk. Abból a verségből már magunkhoz tértünk, köszönhetően az előttünk álló céloknak: a bajnokságnak és a Bajnokok Ligájának. Itt semmi nem a függőségről szól. A Real Madrid már nyert nélkülem, és a jövőben is nyerni fog, ez tiszta, egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen. Amikor a pályán vagyok, igyekszem nem engedni, hogy a csapatom elengedjen egy mérkőzést. Rendben, kikaphatunk 4-0-ra, de legalább alakítsunk ki öt helyzetet, mutassunk valamit.
Ez a felelősségtudat erősebbé tesz?
Inkább nagyobb önbizalmat ad.
Megbénított valaha az a gondolat, hogy ha neked nem megy a játék, akkor a Realnak sem?
Dehogy, épp ellenkezőleg. Látom, hogy a csapattársaim élvezik a jelenlétemet, ez pedig hatalmas motivációt jelent számomra és arra késztet, hogy kísérletezzek, kipróbáljak dolgokat.
A Chelsea a címvédő, ők lennének a negyeddöntő egyértelmű esélyesei?
Itt nincsenek egyértelmű esélyesek. Gondolj csak a PSG elleni nyolcaddöntőre: az első mérkőzés favoritjai mi voltunk, míg a másodikra már ők érkeztek úgy, hogy nagy valószínűséggel továbbjutnak. A név, a cím nem jelent semmit. A Chelsea egy nagyon jó csapat, mi pedig azért utazunk Londonba, hogy egy jó eredményt érjünk el.
Amikor a Real Madrid sorra nyerte a Bajnokok Ligája-trófeákat, nem okozott gondot beazonosítani a legesélyesebb csapatot. A mostani kiírásban a Manchester City, a Bayern München és a Liverpool a lehetséges befutók.
Ugyan miért?
Mert jelenleg ezek a klubok dominálják az európai labdarúgást.
Dehogy. Én ezt egyáltalán nem így látom. Nézem a mérkőzéseiket. A City célja, hogy hosszan birtokolja a labdát és uralja az ellenfél térfelét. De még nem bizonyítottak olyan csapat ellen, amely jóval magasabban támadja le őket… Ez egy lehetséges taktika ellenük. A Liverpool játékstílusa is hasonló, de ők főként hazai pályán eredményesek a szurkolóik támogatásának, és az egyéni teljesítményeknek köszönhetően. A Bayern ugyan szórja a gólokat, de sokat is kap. Látom a meccseiket, nehezen birkóznak meg a kontrákkal, a négy a kettő elleni szituációkkal. A csapat, amelytől a leginkább tartottam, az a PSG volt.
Hogyan ítéled meg a válogatottban nyújtott teljesítményed a 2021 júniusi csatlakozásod óta eltelt idő alapján?
Őszintén szólva, elégedett vagyok. Jöttek a gólok, gólpasszok, nagyszerű mérkőzéseket játszottunk, és még trófeát is nyertünk… Elmondhatom, hogy nagyon boldog vagyok.
Új rendszerben, 3-4-1-2-ben játszotok. Te miként értékeled ezt a felállást?
Az emberek általában védekező felállásnak gondolják ezt a játékrendszert, mert három belső védővel játszák, de ez mégis inkább egy támadóbb felfogású stratégia. Méghozzá nem is kicsit. Ebben a rendszerben a szélsők becsatlakoznak az építkezésbe, feljebb helyezkednek. Szeretem ezt a felállást, mert váltogathatom az oldalakat, játszhatok mélyebben… Pont úgy játszhatok, mint Madridban, szinte végtelen szabadsággal. Épp ezért boldogultam idáig, ezért volt olyan a teljesítményem, amilyen.
Ez egyben a csapattársaidhoz való alkalmazkodásról is szól.
Igen, és ez mindennél fontosabb a számomra. Állandóan, lépésről lépésre elemzem mindenki játékát, hogy tudjam, a különböző helyzetekben ki mit csinál. Mbappéval jól működik a kémia, mert pontosan tudjuk, hogy a másik mire készül. Példának okáért mindketten szeretünk a bal szélen játszani, de egyszerre soha nem tartózkodunk ott: az egyikünk középről kilép a szélre, vagy területet csinál a másiknak…
Mbappé lehet a Real Madrid támadósorának harmadik eleme melletted és Vinícius mellett?
Igen, erről már több alkalommal beszéltem. Szeretek vele játszani a válogatottban és szeretnék vele játszani klubszinten is. Azt hiszem, kétszer ennyi gólt szereznénk. Még az is lehet, hogy háromszor többet! (Nevet.)
Lenyűgözött a francia válogatott támadópotenciálja?
A csapattársak mind egy-egy európai topcsapat játékosai eltérő profillal. Ami igazán izgalmassá teszi ezt a keretet, az a labdarúgók sokszínűsége. Alapvetően nincs kérdés a kezdőt illetően, de bármikor, ha változtatnál, olyan játékosokhoz tudsz nyúlni, akik simán lehetnének alapemberek. Egy olyan srác, mint Ousmane Dembélé, akit nagyon szeretek, képes destabilizálni, remek az egyérintős játékban, és kiváló keresztlabdái vannak. Coman egészen más, kontráknál elképesztő sebességgel indul meg. Ben Yedder megint egy eltérő stílusú játékos, szereti dédelgetni a labdát, jellemzően a leshatáron helyezkedik. Korábban Giroud volt a fix pont, a befejező ember, mostanra azonban a játék egyéb elemeiből is tevékenyen kiveszi a részét. Nyugodtan rábízhatod magad, de ő igényli, hogy megtaláld a beadásokkal. Griezmann kiemelkedő képességeivel az egész világ tisztában van, klasszis labdarúgó. A válogatottban rengeteg a lehetőség: felküldhetsz három támadót, és a helyükre másik hármat is.
Mit gondolsz a világbajnoki sorsolásról? Dániával, Tunéziával, illetőleg a rájátszásból bejutó csapattal (Peru, Ausztrália vagy az Egyesült Arab Emírségek) kell majd megküzdeni.
Nincs olyan, hogy jó sorsolás. A csoportunk sem nem könnyű, sem nem nehéz. Ez egy világbajnokság, ahol minden mérkőzés kihívást jelent. Papíron kétségtelenül lehetett volna nehezebb, ez igaz, de a mi megítélésünktől függetlenül a kisebb csapatok elleni mérkőzéseink kivétel nélkül bonyolultak szoktak lenni.
A válogatottban is szeretnéd letenni a névjegyed úgy, ahogy azt tetted a Real Madridban?
Már az is elképesztő, hogy több, mint öt év után visszatérhettem. Életem egyik legmeghatározóbb eseménye volt, soha nem adtam fel a reményt. Azóta nyertem egy trófeát, ami nagyon kedves a számomra. Most előttünk a világbajnokság, ahol kiemelkedő teljesítményt kell nyújtanom. Ezt követően dől majd el, hogy van-e helyem a francia válogatott történelmének lapjain. Megjegyzem, nem úgy lépek pályára, hogy azt mondogatom magamban: „Le kell tennem a névjegyem a válogatottban!” Azért focizom, hogy jól érezzem magam.
Most döntötted meg Alfredo Di Stéfano Real Madridban elért gólrekordját (308 találat). Szerinted meglehet Thierry Henry válogatottként összehozott 51 gólja?
Most mennyinél is járok?
Harminchat.
Azaz 15 találat hiányzik még. Az nem nagy különbség. Egyébként meg minden rekord megdől egy nap, nemcsak másoké, az enyémek is.
Úgy tűnik, hogy amikor a pályán tartózkodsz, gyakorlatilag minden lepereg rólad. Ez a fajta önuralom elengedhetetlen ezen a szinten?
Őszintén szólva, nem tudom, nekem ez teljesen természetes. Amikor kifutok a gyepre, eszembe sem jut keménykedni, minden automatizmussá vált. Az öltözőben persze kommunikálok, nevetgélek… Ilyen a személyiségem, én ilyen vagyok.
Hogy lehet az, hogy sosem vagy ideges, impulzív vagy indulatos, miközben szurkolókkal teli stadionban és hatalmas nyomás mellett kell játszanod?
Valóban különös, olyan, mintha egy burok venne körül. A meccsek közben csak a közelemben lévő játékosokkal foglalkozom, az ő játékukat figyelem. Minden más, mintha nem is létezne. A szurkolókat szinte kizárólag a gólok, vagy a veszélyesebb akciók után hallom. Máskülönben fel se fognám, mi történik körülöttem.
Ami kritikák értek eddigi pályafutásod során, eltántorítottak valaha is?
A kritika sosem kellemes, de el kell fogadnod, mindenekelőtt pedig meg kell értened. Azután rájössz, hogy akik kritikával illettek, azok soha nem csinálták nálad jobban… A legjobb kritika az önkritika. Nem kell bekapcsolnom a tévét ahhoz, hogy tudjam, rosszul játszottam-e. Én azonnal tudom. Előfordul, hogy két-három napig ostorozom magam, mert korábban valamit elrontottam.
Több, mint 800 mérkőzésen vagy túl profi pályafutásod során, ennek ellenére még soha nem kaptál pirosat, sárgát is mindösszesen 12 alkalommal. Mivel magyarázod ezt?
Egyszerűen nem látom értelmét a lapok gyűjtögetésének. A védőket értem, de egy támadó esetében… Én nem az ellenfelem lábára megyek, hanem a labdát akarom megszerezni. Egyebekben a viták, szimulálások sem vezetnek sehova. Egyesek miért esnek a játékvezetőnek bizonyos döntések után? Megőrjít, ha valamelyik csapattársam ilyet tesz. Sípolt, vége, mit akar még? A spori nyilván nem fogja megmásítani a döntését. A tizenegyesek esetén ott a VAR, teljesen értelmetlen bármit is vitatni.
Sokat fejlődtél a fejjátékod tekintetében, néhány évvel ezelőtt azért ez nem tartozott az erősségeid közé…
Ah, hát hiányzott a hasizom, ezért nem. (Nevet.) Mostanában valóban sokat használom a fejem. Például Marquinhos kifejezetten magasra tud ugrani, mégis jól érvényesültem mellette. Annyiban különbözik a korábbitól a jelenlegi helyzet, hogy sokkal több erőnléti edzésmunkát végzek. Rájöttem, hogy ettől – többek között – magasabbra tudok ugrani, mint az engem körülvevő védők. A pontosság kedvéért megjegyzem, hogy az ilyen szituációkban olyan vagyok, mint egyébként, nem durvulok senkivel. Felugrok, azután eldöntöm, hogy csak beleteszem a fejem, vagy rábólintok a labdára. A fejelés egyértelműen nem csak annyi, hogy behunyod a szemed és piff bele. Mondjuk, sokan vannak, akik így szerzik a góljaikat. (Nevet.)
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!
Zidane, Cristiano Ronaldo és Juninho még a Lyonban… Rengeteg tanácsot kaptál. Mostanra te is örömmel adod át a tapasztalataidat a fiatalabbaknak, mondjuk Vinícius-nak?
Vinícius-nak nem kellett megtanítani a futballt. Én pusztán annyit tettem, hogy segítettem változtatni a döntésein. Korábban az volt az elképzelése, hogy betör a labdával a védők közé, aztán lesz, ami lesz. Ma már érettebben, több síkon gondolkodik: gólt rúgjon-e, elfusson-e keresztbe, betörjön-e a tizenhatoson belülre… Ebben a szezonban mindenki csak azt hajtogatja, hogy „Vinícius így, Vinícius úgy”… Pedig ugyanaz a játékos, mint az előző idényben. Az egyetlen különbség, hogy most többségében a megfelelő döntéseket hozza meg. Gondolkodik. Hát, ezt tanítottam neki.
Milyen nyomot szeretnél hagyni a futballban?
Büszke akarok lenni arra a játékról alkotott elképzelésre, amely szerint én magam is űzöm ezt a sportot, arra a játékstílusra, ahogyan én szeretek játszani. Azt hiszem, sikerült a csatárpozíciót egy egészen más szemszögből láttatnom. A fő célom az volt, hogy kvázi „ideális” csatárrá váljak. Mindig is csodáltam Ronaldo Nazáriót, amikor én még kisgyermek voltam, ő akkor forradalmasította ezt a pozíciót. Utána nem akadt ember, aki képes lett volna arra, amire ő. Lehetetlen volt. Senki nem ért a nyomába. Valahányszor azt mondjuk: „Ez a játékos Ronaldóra emlékeztet”, akkor az újításról beszélünk. Összességében, ha a magam módján sikerült forradalmasítanom a labdarúgást, akkor ez az én nyomom a futball történelmében.
Mit szeretnél, a fiad hogyan tekintsen rád, mint labdarúgóra?
(Töpreng.) Nos, azt szeretném, ha benne is olyan kép alakulna ki rólam, mint bennem Ronaldóról. Igen, pont ugyanolyan. (Nevet.)
