Beszámoló: Chelsea – Real Madrid (1-3): Komoly előny a visszavágóra

A Real Madrid 1-3 arányban múlta felül a Chelsea együttesét a Stamford Bridge-en a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A találkozón Karim Benzema mesterhármast szerzett, így a blancók tetemes előnyre tettek szert a visszavágó előtt.

Az első félidőben nagy iramban zajlott a játék, a Real Madrid és a Chelsea is korán megszerezhette volna a vezetést már a találkozó elején, végül 45 perc alatt három gólig jutottak a csapatok. Először a Madrid próbálkozott a 10. percben. Valverde szerzett labdát, majd összejátszott Benzemával, aki sarokkal tette neki vissza. Vini Jr. érkezett a túloldalon, az uruguayi neki passzolt, ám a brazil egy csel után a felsőlécet találta el. Nem sokkal később aztán a blancók néhány perc alatt két gólt is szereztek. Először Karim Benzema fejelt nagy erővel Mendy kapujába Vini Jr. beadása után (0-1), majd négy perccel később ismét fejjel szerzett gólt a francia, ezúttal Modrić kiváló beívelését követően (0-2).

A Real Madridnak ez volt a legjobb időszaka a meccsen, hiszen kétszer is alkalma adódott az előny tovább növelésére. Először Militão fejelt Kroos szöglete után kapura, ám Mendy résen volt. Majd Carvajal jelent meg az ellenfél tizenhatosán belül, ahol először szerencsével maradt nála a labda, ám lövésébe Mendy bele tudott kapni.

Benzema

A látható Madridi gólveszély ellenére a Chelsea csökkenteni tudta hátrányát a 40. percben, amikor Kai Havertz fejelt Courtois kapujába Carvajal mellett. 1-2. Még mindig volt idő egy újabb madridi helyzetre, amikor is a 42. percben Vini Jr. küldte keresztbe a labdát Benzema irányába, a becsúszó Jorginho azonban nem tudott felszabadítani, és lényegében lekészített a franciának, aki viszont nem találta el a kaput.

A második félidő nem is kezdődhetett volna jobban a Madrid számára. Benzema szokásához híven letámadta a hátul adogató játékosokat, így megzavarta Mendy-t és Rüdigert. A kapus röviden passzolt Rüdiger felé, ezt a hibát használta ki Karim Benzema, lényegében lelopta a labdát a német védő lábáról, majd az üres kapuba lőtte a labdát. 1-3. Ez volt sorozatban a második mesterhármas a támadó neve mellett a BL-ben, hiszen a PSG elleni hazai meccsen is háromszor talált be, így már 37 találatnál jár ebben az idényben.

A Chelsea válasza nem sokkal később érkezett, azonban nem gól formájában, köszönhetően Thibaut Courtois-nak, aki remekül védte Azpilicueta életerős lövését. A Chelsea-nek megvolt a lehetősége a hátrány csökkentésére a 69. percben, azonban bár Lukaku senkitől sem zavartatva fejelhetett kapura, nem találta el a célt.

Az eredmény a mérkőzés hátralévő részében már nem változott, így a Real Madrid kétgólos előnnyel várhatja a visszavágót, amelyet a Santiago Bernabéu Stadionban játszanak majd április 12-én.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK