Mourinho látogatásától a posztváltásig: Fabinho madridi karrierje

A Liverpool alapembere egy évet töltött a spanyol fővárosban.

Szombaton este a Real Madrid a Liverpool együttesével találkozik a Bajnokok Ligája döntőjében, a vörösök színeiben pedig korábbi csapata ellen léphet pályára a brazil középpályás, Fabinho.

A játékos a 2012-2013-as idényt töltötte kölcsönben a spanyol fővárosban, ezen időszak alatt mindössze egyszer szerepelhetett a csapatban. Azonban ez is elég volt ahhoz, hogy elinduljon azon az úton, mely végül Jürgen Klopp együtteséhez vezetett.

Az a néhány hetes időszak igazi káosz volt a 18 éves Fabinho számára. Épp akkor költözött Portugáliába, a Fluminense együttesétől szerződött a Rio Ave csapatához. Alig egy hónappal később már a Realnál találta magát, ahol a tartalékcsapatnál számítottak rá jobbhátvédként.

Az akkori vezetőedzővel, José Mourinhóval egy madridi hotelben találkozott először, álmosan nyitott ajtót a portugál szakembernek. „Arra keltem, hogy valaki kopogtat” – idézte fel az esetet a FourFourTwo-nak. „Kinéztem a kukucskálón és nem hittem el, amit láttam. Jorge Mendes és José Mourinho álltak kint! Még a pizsamám volt rajtam, nem álltam készen arra, hogy találkozzak velük – nem is tudtam, mit mondjak.”

A Castilla keretéhez csatlakozva – ekkoriban a másodosztályban szerepeltek – régi cipőiről vált ismertté, amelyekben az első alkalmakkor megjelent. „Azok a Copa Mundialok!” – nevetett akkori csapattársa, Tomas Mejias még egy évtizeddel később is.

Az akkori csapatból most hárman is a Real Madrid felnőtt együttesét erősítik, és pályára is léphetnek mindhárman a szombati fináléban. Nacho, Lucas Vázquez és Casemiro maradt abból az évfolyamból, de Jesé és Álvaro Morata is tagja volt a 2012-2013-as Castillának.

A vékony Fabinho jobbhátvédként szerepelt ekkor, 30 alkalommal lépett pályára a csapatban, teljesítményére pedig Mourinho és stábja is felfigyelt. „Erős játékos volt, fel és alá futott a pályán annak érdekében, hogy megszerezze a labdát” – mondta róla José Morais, Mourinho segédedzője. „A párharcok során is látszott fizikai ereje, beleértve a fejeseket is.”

„Technikás, jól cselez és megvan a képessége arra, hogy a saját játékát összehangolja a csapatéval. Jó passzolás és beadások jellemezték, elkötelezett volt a csapat céljai mellett.”

Teljesítményét a felnőtteknél való bemutatkozással jutalmazták, a bajnokságban 14 percet kapott a Malaga ellen a Santiago Bernabéuban. Xabi Alonso oldalán játszva Fabinho egy gólpasszt is kiosztott Ángel di Mariának, aki így beállította a 6-2-s végeredményt. „Látható volt, hogy mennyire technikás, fizikálisan is kiemelkedett” – emlékszik vissza Alonso. „De jobbhátvédként szerepelt.”

Utólag kérdések merülhetnek fel azzal kapcsolatban, hogy akár a Real Madrid, akár Fabinho bármely más korábbi klubja miért nem látta a benne rejlő potenciált védekező középpályásként. A királyi gárdánál ugyanakkor ott volt Casemiro, akire rá is bízták a 6-os szerepkörét és nem érezte úgy a vezetőség, hogy változásra lenne szükség.

„Minden másnál jobban akarta a lehetőséget, nem érdekelte, milyen pozícióban játszatják” – mondja Morais. Végül a Monaco együttesénél váltott posztot, Madridból szinte egyenesen a hercegségbe vezetett az útja. Klopp szavaival élve itt vált „posztja legjobbjává”.

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

Ez a karrierút még a Fabinhóhoz legközelebb állókat is meglepte. Mejias a brazil játékos vendégeként vehetett részt a 2019-es madridi finálén, miután erős kötelék alakult ki köztük a spanyol fővárosban – ő segített házat találni Fabinhónak a kezdeti időszakban.

„Őszintén szólva senki sem számított arra, hogy ilyen karriert fut be, de a kezdetektől látszott, milyen minőséget képvisel” – mondja. „Abban a pillanatban, hogy megkapta a lehetőséget, szembeötlő volt a minősége. Ha az egyik barátod megnyeri a Bajnokok Ligáját, az számára és számodra is nagyszerű élmény. Örülök a sikerének.”

Morais még ehhez hozzáteszi: „Az általa mutatott személyiség, a hozzáállása és a tanulás iránti vágya kifizetődött.”

Fabinho úgy is kötődik a Liverpool és a Real Madrid legutóbbi európai kupadöntőjéhez, hogy nem is játszott szerepet benne. A 2018-as, 3-1-s madridi sikerrel záruló finálé után nem sokkal jelentették be váratlan átigazolását. Mejias egyike volt azon keveseknek, akik előre tudtak a transzferről.

„Amikor Monacóban volt, találkoztam vele, meglátogattam és nála aludtam. Arról beszélgettünk, hogy nagyon közel áll ahhoz, hogy egy angol klubhoz szerződjön. Végül képbe került a Liverpool és számára nagyon jól alakult a váltás- Azóta a fellegekben jár.”

Forrás: liverpoolfc.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK