Rodrygo:
„A derbi különleges mérkőzés. Nagyon elégedett vagyok, hogy sikerült betalálnom és segíthettem a csapatnak győzni. Az edző hitt bennem. Annyi változott, hogy elkezdtem gólokat szerezni az előző idény végén, most pedig jól is kezdtem az idényt. Remélem, hogy így tudom folytatni a végéig.”
„Lehetetlen Karimot pótolni, de próbálkozom és egész jól megy. Ez egy új szerep számomra, mivel nem úgy játszom, ahogy Karim. Én máshogy futballozom, megváltoztattuk a játékunkat.”
„Nagyon örülünk, hogy ilyen jól kezdtük az idényt. Minden meccset megnyertünk, most pedig jön a válogatott szünet. Pihennünk kell és még jobban kell visszatérnünk a szünet után.”
„Ez a mérkőzés más volt. A derbik mindig fontosak, de ez más volt a héten történtek miatt. Mi a magunk részéről a pályán beszéltünk. Örülök, hogy jól játszottam és betaláltam.”
„Nagy öröm Vinivel játszani, különleges dolog, hogy itt van.”
Valverde:
„A mérkőzés elején nehezen tartottuk meg a labdákat, tudtuk, hogy magasan fognak letámadni, de ahogy haladtunk előre az időben, kezdtünk belejönni és megtaláltuk a területeket Rodrygónak és Vininek, akik nagyszerűen dolgoztak ki helyzeteket.”
„Az egyik erősségem az, hogy cselezéssel törjem meg a sorokat. Tudtuk, hogy az egyik oldalon le szeretnének minket nyomni, és néhány jó labdavezetésnek köszönhetően képesek voltunk megszerezni az első gólt.”
„Az ember mindig többet akar. A második félidőben az eredményjelző határozta meg a játékunkat. Ha kétgólos előnyben vagy, akkor előfordul, hogy kicsit visszaveszel, ennek viszont nem szabadna megtörténnie, mivel ha még több helyzetünket fejeztük volna be, akkor meglehetett volna a harmadik gól, és ez most visszaütött. Kaptunk egy gólt, és vissza kellett zárnunk.”
„Kemény rúgást kaptam a térdemre, lazának éreztem, amikor ugrottam és játszottam, de ahogy mentünk előre, elmúlt. Jól érzem magam, készen állok, hogy holnap csatlakozzak a válogatotthoz.”
Carvajal:
„Nagyon örülünk, elértük a célunkat. Győzni jöttünk ide. Három ponttal távozunk, ami egy derbin még jobb érzés. A célunk az volt, hogy begyűjtsünk egy újabb győzelmet. Jó első félidőnk volt, különösen az első 30 perc volt erős. A két gól mellett voltak lehetőségeink. Nem volt nálunk eleget a labda a második játékrészben ahhoz, hogy gondot okozzunk nekik. 0-2-nél jól mentünk, majd egy kissé nehezebb lett a dolgunk. Jó érzésekkel megyünk a szünetre.”
„Azért dolgozunk, hogy elkerüljük a bekapott gólokat, a meccs végén nyomás alatt voltunk. A csapat igazán komplett teljesítményt nyújtott. Jó győzelmi sorozatban vagyunk, a válogatott szünet pedig lehetőséget teremt egy kis pihenésre, és arra, hogy még nagyobb energiával térjünk vissza.”
„Karim egy kivételes játékos, de csodás keretünk van. Ezen az estén Rodrygo játszott a kilences posztján. Igazán remekül teljesített, nagyszerű gólt szerzett, ami lehetővé tette számunkra, hogy szabadabban támadjunk.”
Courtois:
„Elégedettek vagyunk, mivel fontos győzelmet arattunk a derbin, miután az előzőt elveszítettük. Nagyon szerettük volna fenntartani a győzelmi sorozatot és a bajnoki tabella élén maradni.”
„Labdatartásra és a nyomásuk visszaverésére rendezkedtünk be, mivel hagytak réseket. Kerestük Rodrygót az egy-egy elleni szituációkkal, mivel nagyon gyors. Sikerült ebből előnyt kovácsolnunk, így szereztünk két gólt. Sajnálatos, hogy betaláltunk, mert ezzel hagytuk őket visszajönni a meccsbe. Rögzített helyzetekből veszélyesek voltak, nehezen tudtuk tartani őket, de ami a legfontosabb, az a győzelem megszerzése.”
„Próbáltam pihentetni a csapatot és keresni a réseket. Így próbáltuk őket megfogni. Jól kezdték az első félidőt. Aztán a magas letámadás után próbáltuk tartani a labdát és elfáradtunk.”
„Kár, hogy nem folytathatjuk, és ez a válogatott szünet megtöri a sorozatunkat. Az Osasuna ellen játszunk majd ezt követően, akik remekül kezdték a bajnokságot. Örülünk, hogy ilyen győzelmi sorozatunk van, és az, hogy egy ilyen nehéz pályán szereztünk három pontot, nagyon fontos. De most a lehető legtöbbet kell kihoznunk ebből a jó kezdésből és továbbra is nyernünk kell itthon. Most pihenünk egy kicsit és remélhetőleg nem lesznek sérültjeink.”