Beharangozó: Real Madrid – Sevilla: Újjá formálódó Sevilla látogat a Bernabéuba

Még fel sem ocsúdtunk az előző után, újabb bajnoki mérkőzés következik, ezúttal a Bernabéuban.

Nincs ideje pihenésre a Real Madridnak, hiszen a csapat újabb komoly teszt előtt áll a Bernabéuban. Az idény eddigi szakaszában minden sorozatot figyelembe 15 mérkőzésén veretlen (13 győzelem, 2 döntetlen) bajnoki listavezető a Sevilla együttesét fogadja a bajnokság 11. fordulójában.

A madridisták sorozatban negyedik győzelmüket szeretnék begyűjteni annak érdekében, hogy bebiztosítsák vezető helyüket a tabella élén. A Sevilla elleni összecsapás lesz a csapat hetedik októberi mérkőzése, ezt követően még egy RB Leipzig elleni idegenbeli és egy Girona elleni hazai találkozót kell lejátszaniuk a hónapban.

Benzema és Valverde

„Egy olyan csapat ellen lépünk pályára, aki próbál kikeveredni egy trükkös időszakból” – mondta Ancelotti a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Az olasz edző ismét számolhat Courtois-val, aki a héten átvehette a legjobb kapusnak járó Jasin-díjat. A blancók keretében Benzema is ott van, a francia az Aranylabda megnyerése után betalált a Martínez Valeróban, de a remek formának örvendő Valverde is a keret tagja.

A Sevilla jelenleg a tabella középmezőnyében helyezkedik el. Sampaoli csapata a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nem talált legyőzőre. Legutóbbi idegenbeli meccsükön a Mallorca ellen nyerni tudtak. Óliver Torres a csapat legeredményesebb játékosa, három góllal.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

A Sevilla elleni kezdőcsapat

Kezdőcsapat: 1. Courtois3. E. Militão4. Alaba8. Kroos10. Modrić15. Valverde17. Lucas V.18. Tchouameni19. D. Ceballos21. Rodrygo23. Mendy Cserék13. Lunin​44. Fran5. Vallejo6.…