Rodrygo: Minden csapatomban vezetőnek érzem magam

Rodrygo Goes úton Qatarba, az első világbajnokságára. A MARCA munkatársai vele tartottak a repülő fedélzetére, sőt, még a pilótafülkébe is elkísérték. „Ezt vezetni komoly felelősség” – mondta, miközben a közelgő világbajnokságról, a vb-n pályára lépő klubtársairól mesélt. A hozzá legközelebb állókkal körülvéve boldognak és közvetlennek látszott. De igaz ez rá, mióta elhagyta a Santos-t. A brazil válogatott egyértelmű kulcsemberének számít.

2019 júniusában már készítettem veled egy interjút, akkor még a Santos játékosa voltál. Mára mind a hazádban, mind a Real Madridban sztárnak számítasz. Felismered még magadban azt a három évvel ezelőtti Rodrygót?

Hogyne, természetesen. Sokat fejlődtem, sok minden megváltozott körülöttem, de még mindig ugyanaz az ember vagyok. Azt hiszem, senki nem állíthatja, hogy megváltoztam. A karrierem ugyan komoly fordulatot vett, de nem fordultam ki önmagamból. Ugyanaz a Rodrygo vagyok, aki voltam.

Három évvel ezelőtt megfordulta a fejedben, hogy ott lehetsz a világbajnokságon, sőt, akár már az első mérkőzésen pályára léphetsz?

Persze, miért is ne gondoltam volna erre. Értem ez alatt, hogy mindig mindenre készen állok, amit a futball hozhat. Amióta megérkeztem Madridba, két cél lebegett a szemem előtt: megnyerni a BL-t a Real Madriddal, ez szerencsére már összejött, és részt venni egy világbajnokságon Brazíliával. A sikerek borzasztó gyorsan jöttek, emiatt pedig hihetetlenül boldog vagyok. Elégedett vagyok az eddig történtekkel.

Mindössze 21 éves vagy és az első világbajnokságodra készülsz. Ha szerencséd van és minden a tervek szerint halad, a negyedik világbajnokságodon 33 esztendős leszel. Vagy ez még nagyon távolinak tűnik?

Oooh, az nagyon messze van még. Ennyire előre nem gondolkozom. Egyelőre az első világbajnokságomat szeretném kiélvezni. Ha megérném a négy vb-t 33 éves koromig, az csodálatos lenne. Remélem, hogy így alakul majd a jövő.

A pályán, függetlenül attól, hogy kezdő vagy, vagy csere, a brazil válogatott egyik alapemberének számítasz a támadások tekintetében. A Seleçao vezéregyéniségének tartod magad?

Mindig fontosnak éreztem magam a válogatottban. És természetesen vezérként tekintek magamra, ha megkapom a lehetőséget, legyen szó a nemzeti csapatról vagy a klubomról. A célom és szándékom, hogy mindig a csapatom segítségére legyek. Minden alkalommal ezzel a mentalitással lépek pályára.

Személyednek és Vinícius-nak köszönhetően egy igazán ’madridista’ csatársora van a válogatottnak. Elképzelhetőnek tartod, hogy sokaknak épp emiatt lesz a második kedvenc csapata Brazília? Miattad, Vinícius, Casemiro és Militão miatt…

Remélem, hogy sok madridista támogatja majd a brazil válogatottat. Roppant hálásak vagyunk azért a szeretetért, amit Madridban kapunk a szurkolóinktól.

A jelenlegi világbajnokság mezőnye első ránézésre igen kiegyensúlyozottnak tűnik. Brazília talán az egyetlen csapat, amely kilóg a sorból. Az a tény, hogy a mezeteken öt csillag is díszeleg, jó előjel lehet?

Attól, hogy öt csillag van a mezünkön, még nem leszünk a világbajnokság legesélyesebb válogatottja. Az meggyőződésem, hogy mi vagyunk a legerősebbek, de több, nagyszerű csapat van még rajtunk kívül. Egy világbajnokságon senki nem lehet egyértelmű befutó, nagyon sok a jó nemzeti tizenegy. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon jó a keretünk, így minden adott egy jó szerepléshez.

Sokan Messi Argentínáját tartják a favoritnak. Te hasonlóképpen látod őket?

Kétségtelenül kemény ellenfelek, de amint azt már mondtam, nem tartom egyik csapatot sem egyértelmű esélyesnek. Bármi megtörténhet. Ez egy világbajnokság, semmit nem adnak ingyen. A Copa Américán aratott győzelmükkel azt bizonyították, hogy nagyon jó csapatuk van.

A világbajnokság előtti időszak szinte tökéletesen alakult a számodra. Az előző idény vége, a BL-győzelem, a szezonrajt, sok lehetőséghez jutsz kezdőként, mind-mind jó előjelek és megfelelő felkészülés a qatari vb-re. Mit gondolsz?

Az elsődleges célom az volt, hogy ott folytatom, ahol az előző idényt abbahagytam. Sok lehetőséghez jutok, sokat játszom és emiatt egyre nagyobb az önbizalmam. Sokkal jobban érzem magam, azt hiszem készen állok a qatari világbajnokságra.

Sok egykori és jelenlegi csapattársad lehet az ellenfeled. Sokan közülük védőként játszanak: Carvajal, Varane, Rüdiger… Ha közülük valakit elkerülhetnél, kire esne a választásod? Melyiküktől tartasz a legjobban?

Mind, egytől-egyig kiválóak, de ha mégis választanom kellene, Rüdigert kerülném el. Hihetetlenül erős, csatárként nagyon nehéz ellene játszani. Mindennap látom őt az edzéseken, hidd el, nem véletlenül mondom.

Mégis mennyire kemény?

Rüdigerrel ütközni olyan, mintha beléd csapódna egy repülő. Őrület!

Madridi uzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

Folytassuk a világbajnoksággal. Mi a véleményed Spanyolországról?

Én mindig jónak látom a csapatot, senkiével össze nem téveszthető játékstílusuk van. A spanyolok látványosan, szépen játszanak, rengeteget birtokolják a labdát… Veszélyesnek tartom őket, és ha választhatnék, inkább elkerülném a találkozást.

A Real Madridból csak ketten fértek be a keretbe: Carvajal és Asensio. Szerinted Nacho kihagyása igazságtalan döntés volt?

Azt hiszem, igen. Nagyon megérdemelte volna, hogy ott legyen a vb-n. Kiválóan teljesített az elmúlt években, és még most is remek játékos. Erről nem tudok túl sokat mondani, nem az én hazámról van szó, mindenesetre furcsa látni, hogy időről időre mellőzik. Nem hiszem, hogy ennél többet kellene ehhez hozzáfűznöm.

Az eddigi statisztikáid a Seleçaóval: hét mérkőzés és egy gól. Kihívást jelent, hogy javíts ezeken a mutatókon? 

Biztos vagyok benne, ha többet játszom, a gólok is jönnek majd. Ez az egyik fő célkitűzésem, ezen dolgozom.

Már nemcsak a széleken jutsz szerephez, Benzema hiányában csatárként is játszol.

Nem ért váratlanul, tudtam, milyen a kilences pozíciójában játszani. Igaz, korábban csak perceket töltöttem a csatársor közepén. Azt hiszem, hogy mind a jobb-, mind a balszélen képes vagyok jó teljesítményt nyújtani, ahogy kész vagyok középcsatárként, vagy a csatár mögött is játszani. Egy dolog érdekel igazán, hogy a csapatom hasznára legyek.

Brazíliának Neymar stílusához igazodva kellene játszania?

Nem hinném, ugyanakkor tudjuk, hogy ő a legjobb játékosunk, így a mi feladatunk az, hogy jól érezze magát a pályán. Ha Ney’ elemében van, akkor az mindannyiunk számára kifizetődő, sokat segíthet nekünk. Bizonyos szempontból fontos, hogy támogassuk az ő játékát.

2019-ben, Santos-ban gyakorlatilag még gyerek voltál. Most arra készülsz, hogy bemutatkozz egy világbajnokságon. Őszintén, nem vagy megilletődött?

Természetes, hogy így érzek, de felkészült vagyok. Megilletődött vagyok, mert egy gyermekkori álmom válik valóra, az egyik fő célom, hogy egyszer megnyerjem a világbajnokságot. Ez az igazság.

Az elmúlt évek fejlődésén végig tekintve, hány pontot adnál magadnak?

Hetet, mert még van hova fejlődnöm mind a klubcsapatot, mind a válogatottat illetően.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK