Gareth Bale búcsúja

Gareth Bale
Gareth Bale

A Real Madrid walesi legendája közleményben jelentette be visszavonulását, a válogatottól pedig külön üzemetben is elbúcsúzott. Íme a játékos szavai.

A bejelentés:
Alapos megfontolás után ezúton jelentem be, hogy azonnali hatállyal visszavonulok mind a klubfutballtól, mind pedig a válogatott futballtól.

Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, amiért sikerült valóra váltanom az álmomat, amely arról szólt, hogy az általam szeretett sportot játszhatom. Ténylegesen ennek köszönhetem életem néhány legjobb pillanatát. 17 idényen át hihetetlen magasságokban, amit lehetetlen lesz megismételni, mindegy, hogy mit tartogat számomra a következő időszak.

Az első labdaérintésemtől a Southamptonnál az utolsóig az LAFC-ben egy olyan karrierutat jártam be, amelyre rendkívül büszke vagyok, és amelyért hihetetlenül hálás vagyok. 111 alkalommal játszhattam és vezethettem kapitányként a hazám válogatottját, ami egy valóra vált álom.

Lehetetlennek tűnik kifejezni a hálámat mindazoknak, akik ebben az utazásban szerepet játszottak. Sok embernek tartozom köszönettel, amiért segítettek abban, hogy megváltozzon az életem, és olyanná formálták a karrieremet, amilyenről álmodni sem mertem, amikor 9 évesen elindultam az úton.

A korábbi klubjaimnak, a Southamptonnak, a Tottenhamnek, a Real Madridnak és végül az LAFC-nek. Minden korábbi edzőmnek, stábtagnak, csapattársnak, szurkolóknak, ügynökeimnek, csodálatos barátaimnak és családomnak. A hátásotok mérhetetlen.

A szüleimnek és a testvéreimnek. A kezdetekkor mutatott elkötelezettségetek, és az általatok biztosított szilárd alap nélkül nem írnám most ezt a közleményt, úgyhogy köszönöm, hogy elindítottatok ezen az úton és rendületlenül támogattatok.

A feleségemnek, a gyermekeimnek. A szeretetetek és támogatásotok végig segített. A jó és rossz pillanatokban is rendületlenül mellettem álltatok, végig két lábbal a földön tartottatok. Arra ösztönöztök, hogy jobb legyek, hogy büszkévé tegyelek benneteket.

Így most nagy várakozásokkal tekintek életem következő szakaszára. Ez most a változás és átalakulás ideje, egy új kaland lehetősége.

Búcsú a válogatottól:
A walesi családomnak.

Karrierem legnehezebb döntése volt az, hogy visszavonulok a válogatottságtól.

Hogy is írhatnám le, hogy mit jelent számomra az, hogy ennek az országnak, ennek a csapatnak a része lehetek? Hogy fejezhetném ki azt a hatást, amelyet az életemre kifejtett? Hogy is önthetném szavakba, hogy mit éreztem minden egyes alkalommal, amikor magamra húztam a walesi mezt? A válaszom az, hogy ezt igazából nem tudnám szavakkal kifejezni. De tudom, hogy mindenki, aki részese a walesi labdarúgásnak, érzi a varázslatot, és olyan erősen és kivételes módon hat rá, hogy pontosan tudja, mit érzek, anélkül, hogy bármit is mondanék.

A nemzetközi porondon tett utazásom nem csak az életemet változtatta meg, de azt is, amilyen ember vagyok. Az, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy walesinek születtem, és játszhattam, kapitányként szerepelhettem a válogatottban, valami olyat adott nekem, amit máskor soha nem tapasztaltam. Igazán megtisztelve érzem magam, hogy én is részese lehettem e csodálatos ország történelmének, hogy éreztem a vörös fal támogatását és szenvedélyét, és hogy együtt váratlan és csodálatos helyekre jutottunk el.

Olyan srácokkal osztoztam az öltözőn, akikkel testvérekké váltunk, a stáb pedig a családunk lett. A legcsodásabb edzőkkel dolgozhattam együtt, és éreztem a világ legelkötelezettebb szurkolóinak támogatását és szeretetét. Köszönöm minannyiótoknak, hogy ott voltatok velem ezen az úton.

Most visszalépek, de nem távolodom el a csapattól, amely bennem él és ott van az ereimben. Végül is a sárkány a mezemen mindaz, amire szükségem van.

Együtt erősebbek vagyunk!

Diolch. (Köszönöm – a szerk. kieg.)

Forrás: Facebook
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Thibaut Courtois
Tovább

Orvosi jelentés: Thibaut Courtois

A Real Madrid hivatalos közleménye a játékos műtétje kapcsán. Játékosunk, Thibaut Courtois a Real Madrid orvosi csapatának felügyelete…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A tegnapi napon a klub ismét hivatalos úton reagált az El Sadarban elhangzott, Vinícius-t célzó szurkolói inzultusokra. Az…
Real Madrid hivatalos közlemény
Tovább

Hivatalos közlemény

A klub hivatalos úton is reagált a hétközi BL-meccseken tapasztalt rasszista megnyilvánulásokra. A Real Madrid hivatalos panaszt nyújtott…