Ancelotti: Olyan csapatot akarok, amelyik nem csak egyfajta dologra képes

Carlo Ancelotti
Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid trénere a Real Sociedad elleni mérkőzés előtt is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A mérkőzés:

“A Real Sociedad nagyszerű futballt játszik, jó formában vannak és van saját játékstílusuk. Nehéz meccsre számítunk. Az Atlético elleni mérkőzéshez viszonyítva célunk, hogy javuljunk az első félidőben. Fontos, hogy összetett meccset játsszunk védekezésben és támadásban is, mert a Real Sociedad egy nagyon jó csapat.”

Edzői munka:

“Azt vallom, hogy a futballban mindig vannak nehezebb időszakok. Ilyenkor fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat és figyeljünk saját magunkra. Ez egy csapatjáték, a csapat pedig magába foglalja az edzőt, a játékosokat és a klubot is. A futball lehetővé teszi, hogy nagyon gyorsan magad mögött tudj hagyni egy nehezebb időszakot, ugyanakkor tudnod kell, hogy egy jó sorozat is legalább ilyen gyorsan megszakadhat. Fenn kell tartanunk a koncentrációnkat és meg kell akadályozni a formánk hanyatlását.”

A Bernabéu-faktor:

“A Bernabéu népe ténylegesen segít nekünk. Az előző idényben volt itt néhány felejthetetlen pillanatunk. A szurkolók extra löketet adnak számunkra a nehéz pillanatokban.”

Carvajal felépülése:

“Carvajal jól teljesített az idény első periódusában. Most a sérülésből való visszatérés fázisában van, mi pedig hiszünk benne, ahogy mindig is tettük. Nagyon sok tapasztalata van, hozzá fog tenni a játékhoz az idény második felében is. A következő mérkőzésen már bevethető lesz, ahogy Alaba és Tchuaméni is.”

Meccsek irányítása:

“Amikor megnyertük tavaly a Bajnokok Ligáját, azt mondták, hogy nem játszunk szép futballt. Néha több, néha kevesebb a minőség a játékunkban. A Real Madridnak nincs egy meghatározott stílusa, és azért nincs, mert nem is akarom, hogy legyen. Olyan csapatot akarok, amelyik mindenféle dologra képes. Az, hogy nincs meghatározott identitásod, még nem jelenti azt, hogy nem játszod a futballt. Megvan a képességünk a jó játékhoz, néha dominálunk, néha pedig nem.”

Mentalitás:

“A csapat minden tagjának jó a hozzáállása. Nagyszerű keretem van, senki sem adja fel. Mindenki folyamatosan koncentrál, bizonyítják, hogy alkalmasak a játékra. Camavinga, Ceballos és Asensio nagyszerű munkát végzett a közelmúltban, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségünk volt arra, hogy bevethetők legyenek.”

play-rounded-fill

4-2-3-1:

“A 4-2-3-1-es rendszert nagyon kedvelem, különösképp a védekezés szempontjából. Néha Asensio, Modrić vagy Rodrygo is képes a 10-es pozíciójában játszani. Olyan posztról beszélünk, amit Rodrygo különösképp kedvel, hiszen így a támadó mögött játszhat. Ennek tudatában közelítünk meg több mérkőzést is.”

Militão:

“Militão briliáns munkát végez, de még mindig fejlődhet, javulhat. Jelenleg a világ egyig legjobbja. Ha koncentrált, akkor mindenre képes. Nagyon erős egy az egyben, gyors, agresszív és a fejjátéka is jó.”

Davide távozhat?

“Előbb vagy utóbb megtörténhet, hogy a fiam, Davide távozik, hiszen szeretne egyszer vezetőedző lenni, de ennek még nem most van itt az ideje. Teljesen mindegy, hogy én lépek hátra, vagy ő távozik, nem lesz problémája, mert a képességei megvannak és szeretne saját maga gondoskodni a pályafutásáról.”

Vini az Atlético ellen:

“Vini ugyanúgy készült a derbire, mint bármelyik másik meccsre. Koncentrált volt és győzelemre éhes. Úgy vélem, jól teljesített, kemény munkát végzett. Sokat futott, vétett ugyan hibákat is, de a végén sikerült betalálnia.”

A bíró:

“A játékvezetők dolga extrém nehéz. Sokáig úgy gondoltuk, a VAR tud rajtuk segíteni, és bizonyos értelemben ez így is van. Ugyanakkor a szubjektív vélemények továbbra is vitákat és problémákat fognak generálni. Ha összehasonlítjuk napjainkat a ’70-es vagy ’80-as évekkel, akkor nem beszélhetünk korrupcióról, de hibákat így is véthetnek, és véteni is fognak. A játékvezetés rengeteget javult Európában.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid a LaLiga bajnoka
Tovább

Íme a 2024/2025-ös bajnoki menetrend

Hivatalossá vált a Real Madrid bajnoki menetrendje, már ami a hétvégéket és a hétközi fordulókat, illetve az ellenfeleket…