Real Madrid – Real Sociedad (0-0): Döntetlennel zárult a királyi csata

Vini Jr. a Real Sociedad ellen
Vini Jr. (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid gólnélküli döntetlent játszott a tabellán közvetlenül mögötte álló Sociedaddal.

Bár a blancók a teljesítményük alapján vitathatatlanul megérdemelték volna a három pontot, mégiscsak egy ponttal zárták a La Real elleni bajnokit. Ancelotti fiai mindent beleadtak, de ezen az estén egyszerűen nem tudtak túljárni Remiro eszén. Az első játékrészben a helyzetek oroszlánrészét a Real Madrid alakította ki. Az első lehetőség Vini Jr. előtt adódott a 14. percben. A brazil a tizenhatosnál kapott labdát, megkerülte Zibeldiát, ám lövése néhány centivel célt tévesztett. A vendégek három perccel később reagáltak, ekkor Illarramendi elé pattant a labda a büntetőterületen belül, ő kapásból lőtt, de szintén célt tévesztett.

A félidő végéig aztán  már csak a blancókról szólt a találkozó. Először Kroos próbálkozott egy tőle megszokott, második hullámos lövéssel a 32. percben, ám a kapus védeni tudott. Nem sokkal később Benzema előtt adódott lehetőség egy Vini – Rodrygo összjátékot követően. A francia ballábas lövését a kapus hárítani tudta.

play-rounded-fill

A Real Madrid a félidő hajrájában kidolgozott még két helyzetet. Az első esetnél Ceballos csavart messziről a kapu mellé, a második, egyébként tisztább helyzetnél Vini Jr. ugrott ki és találta magát szemben Remiróval, azonban a találkozásból utóbbi jött ki győztesen egy nagyszerű védésnek köszönhetően.

A kapus a második játékrészben is ott folytatta, ahol abbahagyta. A 49. percben Benzema és Vini Jr. játszott össze, végül a brazil küldött kapura egy ballábas lövést, ám a vendégek hálóőre lábbal védeni tudott. A Real Madrid érdemelt volna vezetést, ám a 60. percben Kubo révén mégis majdnem a Real Sociedad jutott előnyhöz, Courtois azonban nagyszerűen nyúlt le a labdáért a blancók korábbi játékosának lövésénél. Tizenegy perccel később újabb nagy helyzet adódott a hazaiak oldalán, ismét Vini Jr. révén, aki egy okos mozdulattal szerette volna átemelni a kapus felett a labdát, ám Remiro elképesztő bravúrral védeni tudott. Kétséget kizáróan Remiro volt a vendégek legjobbja ezen az estén, neki köszönhető, hogy a La Real pontot tudott szerezni a Bernabéu Stadionban egy olyan mérkőzésen, ahol a blancók sokkal többet érdemeltek volna.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK