Ancelotti: Legutóbb jól játszottunk, jó hangulat uralkodik a csapaton belül

Vasárnap délután 2 órakor a Real Madrid a Mallorca együtteséhez látogat a spanyol bajnokság 20. fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti a csapat formájáról, a játékosokról és a Klubvilágbajnokságról is szót ejtett szokásos sajtótájékoztatóján.

A mérkőzés

„Egy remekül védekező csapattal nézünk szembe, kontrából bármikor veszélyt jelenthetnek. Hátul nagyon egységesek. Jól kell játszanunk labdával és sokat kell mozognunk elöl, ez kulcsfontosságú lesz a mérkőzés során.”

„Alaba felépült, edzett és bevethető. Militão és Benzema még vizsgálatokra szorul, de semmi komoly. Nem hiszem, hogy játszhatnak holnap, de a Klubvilágbajnokságra utazhatnak a csapattal. Nem tudom, hogy az első vagy a második meccsen lesznek-e bevethetőek. Mindkét esetben könnyebb sérülésről van szó.”

A csapat formája

„Az utóbbi meccseken jól játszottunk. A Real Sociedad ellen is remekül teljesítettünk, de nem sikerült megszerezni a győzelmet. A Szuperkupában elszenvedett vereség után jól játszottunk a Király-kupában, erős csapatok ellen léptünk pályára, a Bilbao ellen is jól teljesítettünk idegenben. Jó hangulat uralkodik most a csapaton belül és egyre jobbak vagyunk. Előre nem látott sérülések hátráltatnak bennünket, de így is nagyon jól teljesítünk. Ezeket a sérüléseket is tudjuk kezelni, mert vannak játékosok, akik helyettesíthetik a kiesőket és remekül teljesítenek.”

Vini Jr.

„Vini ugyanúgy készül a mérkőzésre, mint bármelyik másikra, szeretné kihasználni a képességeit a pályán. Meglátjuk, mi történik. Nem hiszem, hogy beszélnem kellene vele, mert nagyon koncentrál a dolgára. Nagyszerű játékos. Az unokáim imádják őt, ahogyan a fiatalok is, mert csodálatos dolgokra képes a labdával és egy minőségi játékos. Négy unokám van, mindegyikük mezén Vinícius neve szerepel és nem is szeretnének másikat.”

Modrić és Kroos

„Lehet, hogy pihentetem őket, de nem azért, mert már a következő meccsre gondolok. A legfontosabb találkozó a Mallorca elleni, ez a győzelem jelent most mindent számunkra. A legjobb csapattal állunk fel holnap, lehet, hogy tagjai lesznek, de lehet, hogy nem. Modrić és Kroos nem a Klubvilágbajnokság miatt pihen. A holnapi meccs ugyanolyan fontos számunkra, mint az azt követő elődöntő, mert a győzelem még több önbizalmat ad nekünk.”

Dani Ceballos

„Nagyon jól teljesít. Nagyszerű kvalitásokkal rendelkező játékos, a pályán megbízható, a saját karakterét adja a csapathoz és a labdával és anélkül is magabiztos. Pillanatnyilag remekül teljesít és remélem, ez a jövőben is így lesz.”

Karim Benzema

„A Benzemához hasonló klublegendák számára az az ideális elképzelés, ha karrierjük végéig a klub kötelékében maradnak.”

Fede Valverde

„Sokkal jobban teljesít. Nem kell minden meccsen betalálnia, mert a pálya középső részén játszik. Az idény elején kiemelkedő volt, mert sok gólt szerzett, de azt kérjük tőle, hogy minden energiáját fordítsa a csapatra és rövidesen el is éri ezt a szintet.”

A sűrű menetrend kezelése

„A fáradtságot kell figyelembe vennünk. Ez a pihenésről szól, nem az erőnléti munkáról. Nincs idő edzeni, a mérkőzések pedig segítenek a megfelelő erőnléti állapot elérésében. Az orvosok és fizioterapeuták szerepe sokkal fontosabb, mint az edzők munkája.”

Klubvilágbajnokság

„Még nem koncentrálunk a felkészülésre. Tudjuk, milyen csapatokkal játszunk és a Mallorca elleni mérkőzés után rájuk koncentrálunk majd.”

Kevés lehetőség a pihenésre

„Nem gondolom, hogy jó dolog kevesebb, mint 72 óra pihenés után játszani, de nincs választásunk. Vasárnap délután 2 órakor pályára lépni nem tűnik jónak.”

Szerződéshosszabbítás

„Nem ismerem a helyzetet és nem követem figyelemmel a hosszabbításokat. Csak a játékosok professzionalizmusára koncentrálok, az akaraterejükre, motivációjukra és arra, hogy mit adnak a csapatnak. Komoly játékosaim vannak, minden nap megmutatják, milyen profik. Amikor játszanak, a pályán tesznek hozzá a csapat sikeréhez. A szerződéshosszabbítások a klubra tartoznak.”

Ajánlatok

„Nem igaz, hogy bárki iránt érkezett volna ajánlat.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Özil
Tovább

Özil: A Real Madrid a BL esélyese

A Real Madrid korábbi középpályása a MARCA újságírójával beszélgetett. Már eltelt egy év azóta, hogy úgy döntöttél, felhagysz…