Meddő mezőnyfölény, kihagyott büntető, inkompetens játékvezetés a Mallorca otthonában. Az eredmény: 0 pont.
A Real Madrid kikapott a Mallorca otthonában, egy olyan mérkőzésen, ahol az ellenfél már nagyon korán megszerezte a mindent eldöntő találatot. A hazai együttes a 13. percben szerzett vezetést egy vendég szempontból szerencsétlen találattal. Dani Rodríguez küldött középre egy labdát, amely Muriqit érintve Nacho fején pattant tovább védhetetlenül Lunin kapujába. A blancók az első félidőben képtelenek voltak igazán komoly helyzeteket kialakítani a rengeteg játékmegszakítás miatt. A hazaiak kemény védekezése miatt a madridiak csak távoli lövésekre hagyatkoztak, amelyek azonban Rajković számára nem okoztak gondot.
Az második félidőben komoly lehetőség adódott az egyenlítésre, amikor az 58. percben a hazai kapus földre vitte Vinit a tizenhatoson belül, így a játékvezető büntetőt ítélt. Asensio végezte el a pontrúgást, ám a jobb sarokba helyezett lövését védeni tudta Rajković. Ez volt a Real Madrid legjobb időszaka a meccsen, egy perccel később Vini Jr. is majdnem betalált, ám éles szögből megeresztett lövését a kapus hárította.
A mérkőzés folyamán 29 szabálytalanságot elszenvedett Real Madrid folyamatosan próbálkozott, azonban a Mallorca védelme fáradhatatlannak bizonyult. A vendégek a 88 percben Rodrygo beadását küldte kapu felé akrobatikus mozdulattal Mariano, azonban célt tévesztett. A hosszabbításban Rüdiger fejelt kapura, ám a kapufa rossz oldalán hagyta el a labda a játékteret. Ezt követően újabb találat már nem született, a Madrid tehát 0 ponttal távozott a Mallorca otthonából.