El Shenawy: Megérdemelten jutottunk el ide

Interjú 2023

Az Al-Ahly kapusa a Real Madrid elleni klub-vb-elődöntő előtt.

Elődöntő:

„Természetesen nagyon örülünk, hogy ismét az elődöntőben vagyunk. Mi csapatként játszunk. Készen állunk a Real Madridra, mint egy egész csapatra, nem csak egyetlen játékosra.”

Célok:

„A torna első pillanatától kezdve maximálisan koncentrálunk, ma pedig még ezt is megdupláztuk, hiszen a Real Madrid ellen fogunk játszani. Szeretnénk jobb eredményeket elérni, mint a korábbi bronzérmünk, ezúttal a döntőbe is be akarunk jutni, ami az első ilyen alkalom lenne számunkra.”

Szurkolók:

„Remek hangulatot tapasztalunk, amióta megérkeztünk, köszönhetően a marokkói szurkolóknak. Szeretnénk nekik köszönetet mondani. Sok szerencsét kívántunk a Wydadnak is, de sajnos már kiestek, így mi vagyunk az egyetlen afrikai csapat, az Al-Hilal mellett pedig mi képviseljük az arab szurkolókat is. Remélem, hogy nagyszerű szurkolásban lesz részünk a Real Madrid ellen is.”

Ellenfél:

„Szerencsések vagyunk, hogy olyan nagy csapat ellen léphetünk pályára, mint a Real Madrid. Megérdemelten jutottunk be az elődöntőbe, koncentráltunk és nyertünk. ”

A meccs:

„Ha Benzema a pályán van, akkor megadja a tiszteletet. Mi is tisztelünk mindenkit a Real Madridnál. Együtt vágunk neki ennek, tizenegy a tizenegy ellen, a lehető legjobban készülünk fel, bárki is legyen az ellenfél.”

Forrás: ahram.org, besoccer.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…