Ancelotti: Nagyszerű érzés, hogy bejutottunk a döntőbe

Carlo Ancelotti
Carlo Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

Az olasz mester az Al-Ahly legyőzése után.

A mérkőzés:

„Nagyjából egy órán át megfelelően irányítottuk a meccset, de amikor azt gondoltuk, hogy megvan, nyílttá vált. Aztán jól zártunk. A csapat javul, ma is jól teljesítettünk, egy olyan meccsen, amelyen sokat veszíthettünk, de semmit nem nyerhettünk. Egészen jól irányítottuk a játékt. Nagyszerű érzés, hogy bejutottunk a döntőbe.”

„2-0-nál úgy tűnt, hogy megvan a mérkőzés, de a futball nem így működik. Lelassítottunk, azt hittük, megnyertük a meccset. A lefújásig jól kell játszanunk és koncentrálnunk kell a játékra. Modrić tizenegyeséig volt ez a helyzet, nagyjából 10-15 percen át.”

A döntő:

„Egy olyan csapat ellen játszunk majd, amely jó játékkal nyerte meg az elődöntőjét és megérdemelten van ott a döntőben. Tisztelnünk kell őket. Jó játékosaik vannak, remekül működnek csapatként. Izgatottak lesznek, hogy ott lehetnek a döntőben, ahogy mi is. Megfelelően fel kell készülnünk, egyértelmű utasításokkal kell ellátnunk a játékosokat, jól meg kell terveznünk a játékunkat. Olyan játékosaink vannak, akik kifejezetten jól kezelik az ilyen jellegű nyomást.”

A Flamengo búcsúja:

„A futball változik, mivel sok versenyképes csapat van a világban, akik képesek harcolni, nyerni. Meglepett, hogy a Flamengo kiesett, de ők az előszezonjukban vannak, erőnlétileg nincsenek csúcsformában, nem úgy, mint a többi csapat, akik az idényük közepén járnak.”

play-rounded-fill

Hazai szurkolók:

„A hangulat nagyszerű volt a Real Madrid számára, szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak. Ez egy jó és fair meccs volt egy olyan ellenfél ellen, amely jól játszott és mindent beleadott.”

Benzema és Militão elutaznak a döntőre?

„Nem épültek fel teljesen. Karim egészen jól van, de Militão kétséges. Edzeni fognak a mérkőzés előtt, és majd ez alapján döntést hozunk a szereplésüket illetően. Carvajal, aki ma lázas volt, visszatér, ahogy Asensio is, aki a Mallorca elleni meccsről hozott egy kisebb sérülést.”

Vini Jr.

„Szeret futballozni, bárhol is legyen. Komplett mérkőzést játszott. Fantasztikus gólt szerzett, mindig veszélyes volt. Ő ugyanaz a Vini, akit mindig láthatunk.”

Valverde:

„Örülök, mert jó meccset játszott. Megmutatta, hogy mit tud, milyen kvalitásokkal bír, és gólt szerzett. Lépésről lépésre tér vissza.”

Büntetők:

„Néha kimaradnak. Luka mindig jól lőtte őket. Nekünk a lehető legjobbat kell kiválasztanunk, én pedig egészen biztos vagyok benne, hogy a legjobb végrehajtók Benzema, Modrić és Asensio. Nagyon nehéz ezeket gyakorolni, mert a körülményeket nem lehet reprodukálni az edzéseken.”

Arribas és az utánpótlás részleg:

„Nagyon fontos számunkra. Az utánpótlás részleg egy nagyon fontos elem, itt senki nem hagyja figyelmen kívül. Az első csapatban vannak nagyon magas szintű játékosok, akik megnyerték a BL-t, így nem olyan könnyű játékpercet adni a fiataloknak. Ennek ellenére nagyon jó játékosok vannak az utánpótlás csapatokban, az edzők remek munkát végeznek velük. Hamarosan az első csapattal lesznek.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…