Carvajal: Más klubok szurkolói szerint nincs annál könnyebb, mint madridistának lenni

Dani Carvajallal a GQ készített egy hosszú, személyes interjút. Beszélgettek a fehér mezben eltöltött két évtizedről, a videójátékok iránti szenvedélyről, illetve arról, hogy milyen újra, és újra, és újra nyerni a Real Madrid színeiben.

Az előző szezonban, a Stade de France-ban a Liverpool ellen aratott győzelemnek köszönhetően Dani Carvajal immár ugyanannyi BL-trófeával rendelkezik, mint a Real Madrid egykori legendája, Alfredo di Stéfano. Ez egy olyan eredmény, ami legalább annyira elképesztő, mint amilyen motiváló, különösen egy Madrid déli csücskében, szerény körülmények között élő családból származó kissrác számára, aki arról ábrándozott, hogy egy napon a Real Madridban rúgja majd a bőrt.

Persze a leganés-i fiú nem elégszik meg ennyivel. Többet akar. Már egészen fiatalon magáévá tette a chamartíni csapatra oly jellemző csillapíthatatlan győzni akarást. Amennyiben pedig a sérülései nem hátráltatják, ugyan miért is ne álmodozhatna a hőn áhított hatodik BL-serlegről, amellyel a Bernabéu egy másik történelmi figuráját, Paco Gentót érné be? Esetleg lépjen át egy olyan határt, amelyet még egy Real Madrid-játékosnak sem sikerült, és hódítson el egy hetediket is?

Amikor az álmok egymás után válnak valóra, teljesen természetes, ha az ember egyre többet és többet akar. Igaz ez a karrierjére és persze a magánéletére is, hiszen ott van neki a felesége, Daphne Cañizares és közös gyermekük, Martín. A harmincas évei derekán és pályafutása csúcsán járó, saját nevelésű játékossal számba vesszük a vele történteket, és arról beszélgetünk, mit is jelent egy életet a világ legjobb klubjánál tölteni.

Először is mesélj, hogy vagy? Sikerült a sérülések borzalmát a hátad mögött hagyni?

Határozottan jól érzem magam. Boldog vagyok mind a karrierem, mind a magánéletem tekintetében. Örülök, hogy végre ismét 100 %-os állapotnak örvendek. A sérülések okozta kálváriából a kemény munkának köszönhetően sikerült testileg és lelkileg is kilábalnom. Az ilyen szituációkban nagyon fontos, hogy pozitívak, derűlátók maradjunk.

Kételkedtél valaha is abban, hogy visszanyerheted-e a régi formádat, hogy lehetsz-e újra a világ egyik legjobb jobbhátvédje?

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem voltak kétségeim. Sokat követelnek az embertől a Real Madridban eltöltött évek. Fizikálisan és mentálisan is megterhelő, így természetes, hogy az ember egy-egy sérülés után elbizonytalanodik a visszatérését és a korábbi formáját illetően.

Az utolsó BL-döntőt megelőző két döntőben megsérültél. Milyen morális löketet jelentett a Liverpool elleni győzelem?

Az az igazság, hogy én a sérülésekben igyekszem megtalálni a pozitívumot is. Úgy hiszem, hogy a sérüléseim által lettem érettebb és erősebb labdarúgó. És igaz, hogy a Liverpool elleni döntő nem alakult számomra épp a legkellemesebben, ugyanis egy kemény ellenféllel, történetesen Luis Díazzal kellett megküzdenem. Azt gondolom, sokaknak voltak kétségei velem kapcsolatban, s maga a tény, hogy BL-döntőt játszunk, nem könnyítette meg a helyzetemet. Ennek ellenére minden tőlem telhetőt megtettem a siker érdekében, és azt hiszem, nagyszerű mérkőzést játszottam.

Mind a magánéleted, mind a karriered vonatkozásában egy nagyon kiegyensúlyozott személyiségnek tűnsz. Így van ez a valóságban is?

Igen, fontos, hogy az ember megtalálja az egyensúlyt. Ne szállj el, ha épp jól mennek a dolgok, és ne zuhanj össze, ha nem minden a tervek szerint alakul. Végsősoron az elvégzett munka a lényeg, hisz ez a siker kulcsa.

Egy olyan klubban, mint a Real Madrid könnyen megeshet, hogy a személyiség úrrá lesz az emberen, míg a végén azt sem tudod ki vagy…

A helyzet egyértelműen nem könnyű. Sok csapattársam távozását néztem végig, s elmondhatom, hogy a Real Madridban játszani nem egyszerű sem akkor, amikor jól, sem akkor, amikor rosszul mennek a dolgok. Tisztában kell lenned azzal, hogy még a szabadidődben is a Real Madridot képviseled, mindennek, amit teszel, komoly hatása lehet. Ez hihetetlen mentális felkészültséget és terhet is jelent.

„Megértettem, hogy a pályafutásom 60-70%-án már túl vagyok, így minden napot, minden pillanatot, minden edzést és minden mérkőzést ki kell élveznem, amennyire csak lehet.”

Hogyan vagy képes hű maradni önmagadhoz?

Gyakran teszem fel magamnak ezt a kérdést, különösen, ha épp rossz napom van és valaki fényképezkedni akar, vagy amikor kikapcsolódnék, de egyszerűen lehetetlen, mert, amint észrevesznek, azonnal tömeg gyűlik körém. Ilyenkor azonban azt is elképzelem, hogy valakinek a gyermeke élete talán egyszeri lehetőségét kihasználva kér tőlem egy fényképet. Ez mindjárt irányba állít, és mosolyogva odaállok egy fotóra.

Amikor a fiad az imént bejött, teljesen megváltozott az arckifejezésed…

Hát hogyne, halálosan szerelmes vagyok belé. Nemsokára kétéves lesz, egyre viccesebb, többet szeretne játszani, folyamatosan jön-megy, állandóan mosolyt csal az arcomra.

A szülővé válás milyen hatással volt az életedre, a sporttal való viszonyodra?

Abszolút mindent felforgatott. A fiam születése óta gyakorlatilag minden más a háttérbe szorult, megváltoztak a prioritások. A fiamé az első hely, minden más csak ő utána következik. Ez nem azt jelenti, hogy a többi lényegtelen lenne, csupán annyit tesz, hogy a fiam egészsége és boldogsága lett számomra a legfontosabb.

Ha valaki vár otthon, elviselhetőbbek a vereségek?

A vereség mindenkor fáj, bár ahogy mondod, belépve az ajtón, érezve az otthon melegét, minden fájdalom enyhül. A családod tudja, hogy mondjuk elveszítettél egy fontos meccset, vagy éppen rossz napod van, ezért ott vannak melletted, hogy támogassank, ugyanakkor ez mégiscsak futball, szóval, ha veszítesz, az bizony fáj. Fontos, hogy mindig tiszta legyen a lelkiismereted, tudd, hogy te a maximumot adtad ki magadból még akkor is, ha a dolgok félrementek.

Tavaly lettél harminc esztendős. Megragadtad esetleg az alkalmat, hogy számot vess az eddigi életeddel?

Nem mondanám, nincs túl sok idő két szezon, a közös nyaralás megtervezése és a családdal együtt töltött idő között… Tíz éve már, s mintha csak tegnap történt volna. Megértettem, hogy a pályafutásom 60-70 %-án már túl vagyok, így minden napot, minden pillanatot, minden edzést és minden mérkőzést ki kell élveznem, amennyire csak lehet.

Ha pontoznod kellen az elmúlt három évtizedet…

Nos, magas pontszámot adnék, az biztos. Gyakorlatilag minden személyes célomat elértem, segítettem a Real Madridnak történelmi sikereket elérni, több, mint tíz évet töltöttem az első csapat kötelékében, összesen pedig húsz esztendőt ennek a klubnak a színeiben… Összességében úgy hiszem, hogy mindez egy igen magas osztályzatot érdemel.

A kép forrása: realmadrid.com

Van egy barátom, aki folyton azt mondogatja, ha maga alatt van, megnézi a Manchester City elleni továbbjutásotokat. Magad is így vagy ezzel?

Kétségtelen, hogy amikor a közösségi oldalakat böngészem, gyakorta előkerülnek videók arról a meccsről, s mikor újra nézem őket, magam is libabőrös leszek. Mert az a mérkőzés, az a továbbjutás igazán különleges volt. Bárkinek a Real Madrid szurkolói közül, aki átélhette, láthatta és emlékszik rá… azt hiszem egy életre szóló élmény marad.

Valószínűleg mi úgy halunk meg, hogy több ilyen Bajnokok Ligáját nem látunk már.

Igazad lehet. Fordulóról fordulóra úgy tűnt, hogy elbukunk, a hátrányunk ledolgozhatatlan, s mi mindannyiszor felálltunk, kimásztunk a gödörből, ezt pedig nagyon nehéz megismételni. Ezt lehetetlen szavakkal leírni, minden a címerből fakad, és abból, hogy soha nem adjuk fel.

Szóval csak így, egyszerűen, azon játékosok szerény táborába tartozol, akiknek öt BL-trófeája van.

Így van, nem vagyunk túl sokan. Kiváltságosnak érzem magam, amiért öt Bajnokok Ligáját nyerhettem, s mind az öt döntőben pályára is léphettem. Számomra ez kiemelten fontos dolog.

Bizonyára emlékszel még, amikor a valdebebas-i edzőközpont alapkőletétele alkalmával Alfredo di Stéfano oldalán állhattál. Most épp ugyanannyi BL-sereleged van, mint neki…

Pontosan… Így van, és azt gonodolom, hogy az idő múlásával majd egyre jobban fogom értékelni az elért eredményeket, sokkal többet fog jelenteni számomra az öt megnyert BL-döntő. Ugyanakkor remélem, hogy az ötödik mellé érkezik még egy hatodik is, amivel egalizálhatnám Gentót. Az csodálatos lenne. Ez az újabb célkitűzésem.

Érezted már úgy, hogy az utánpótlás játékosaként, és mert nincs idegen csengése a nevednek, nem értékelnek kellőképpen?

Távolról sem. Mondogatják, hogy külföldön többre tartanának, de én a lehető leghálásabb vagyok annak a klubnak, amely gyermekkorom óta a tenyerén hordozott engem és a családomat is.

Mit jelent számodra a madridizmus?

Ah, hát ez sokmindent magában foglal… Más klubok szurkolói szerint nincs annál könnyebb, mint madridistának lenni, hiszen a csapat mindig nyer, de ez közel sem fedi a valóságot. Születésem óta madridista vagyok, minden mérkőzést óriási szenvedéllyel élek meg. Szerte a világon rajongók milliói csodálják a klub és a játékosok által képviselt értékeket, alázatot. És sokan érzik úgy, hogy azért tudnak azonosulni a Real Madriddal, mert ez a világ legnagyobb klubja.

Amikor gyerekként elkezdtél futballozni, gondoltál mindarra, amit elértél?

Néha, mielőtt elaludtam volna, gondoltam dolgokra… Reménykedtem. Célokat tűztem ki magam elé. Pl. egykoron létezett a Bruneta-trófea, ami a mai LaLiga Promises megfelelője volt. Arról ábrándoztam, hogy egy nap játszom majd a trófeáért, szerepelek a televízióban. Már az is komoly eredménynek számított volna.

Az ember életszakaszról életszakaszra halad: reméltem, hogy labdarúgó leszek, majd mikor labdarúgó lettem, reméltem, hogy egy napon a Real Madridban fogok játszani. Képzeld el, hogy több, mint tíz éve vagy az első csapat tagja, a Real Madrid egyik csapatkapitánya és megnyered mindazokat a címeket, amiket mi megnyertünk. Visszatekintve, ez az életpálya nehezen kivitelezhető ugyan, de talán példa is lehet azon spanyol fiatalok számára, akik a nagyvárosok peremkerületeiben élnek, futballoznak, hogy lám, semmi sem lehetetlen.

Mire emlékszel legélénkebben a gyermekkori éveidből?

(nevet) Örökké a lábamon volt a labda. Emlékszem, lementem egy labdával az utcára, kabátokkal, amiket a sárba, pocsolyába dobtunk, kijelöltük a kapukat, majd a játék után, tele sebekkel haza mentem, édesanyám lefürdetett, a víz pedig egyik pillanatról a másikra feketévé vált. Ha 9:30-ra kellett suliba mennem, már 8:55-kor elindultam, hogy legyen még fél órám játszani egy kicsit.

Gyerekként az ember csatár, középpályás, esetleg kapus akar lenni, de jobbhátvéd?

Így van, ez a szerepkör inkább egy fejlődés eredménye. Középhátvédből, talán egy tapasztalt szélsőből lesz jobbhátvéd, én azonban már a kezdetektől fogva ebben a pozícióban játszottam. Szeretek védekezni, szeretem az egy-egy elleni szituációkat, szeretem a védekezési stratégiákat, ugyanakkor szeretek részt venni a támadásokban is. Azt hiszem, ezen a poszton van leginkább egyensúlyban a védekezés és a támadás. Kiskorom óta ebben a szerepkörben teljesítettem és nem esett nehezemre.

Ki győzött meg arról, hogy a Real Madridban kell játszanod?

Egy játékosmegfigyelő figyelt fel rám, akit Santiago del Hierrónak hívtak. Ő kereste meg a szüleimet, hogy elérje, elvégezzem a szükséges teszteket, s csatlakozzak a Real Madrid utánpótlásához. A szüleim meglepetésként közölték velem, épp az elsőáldozásom napján. Egy hónapban négy hétvégi alkalom volt megcsinálni a teszteket. Én az első alkalomra mentem el, kedden már hívtak is, hogy írjuk alá a papírokat, szeretnének a továbbiakban velem dolgozni, és ennyi. Mindössze tíz éves voltam.

“Igen, az lenne a hab a tortán, ha megnyernénk a hatodik BL-trófeánkat és beérnénk Gentót. Ez a célunk, és megpróbáljuk elérni.” 

Úgy hiszem, az lehetett életed egyik legjobb napja.

Bizony, tökéletesen emlékszem. Az elsőáldozásom napján kaptam kézhez az első, centenáriumi szerelésemet, aznap közölték velem a hírt. Álmatlanul forgolódtam egész éjjel.

Amikor kölcsönbe mentél a Leverkusenhez, gondoltál arra, hogy nem térsz vissza többé?

Természetesen megfordult a fejemben. Három éves szerződésről volt szó benne visszavásárlási opcióval. Folyton arra gondoltam, hogy ha nem jön ki a lépés, akkor lehet, hogy nem térek vissza. Emiatt tüske maradt bennem, hogy úgy kellett távoznom, hogy nem mutatkozhattam be az első csapatban. Végül persze minden összeállt, remek évem volt, edzőváltás történt, illetve a jobbhátvéd pozíciójában csak Arbeloa volt… A kirakós minden darabja a helyére került, így visszatérhettem.

Nem arról volt szó, hogy nem szerettek Németországban, hiszen még a Bundesliga legjobb tizenegy játékosa közé is beválasztottak.

Persze-persze! Az az igazság, hogy szívélyesen fogadtak. A mai napig tartom a kapcsolatot néhány játékossal, sőt a jelenlegi sportigazgató is egykoron játékos volt, akivel még jómagam is fociztam. A Leverkusen egy csodálatos klub, csak a legjobb jelzőkkel illethetem őket. Mindig abban reménykedem, hogy egy nap majd találkozunk a Bajnokok Ligájában. Számomra egy különleges alkalom lenne a Real Madrid mezében pályára lépni ellenük.

Egy olyan embernek, mint te, aki spanyolabb vagy, mint a serranói sonka, milyen élmény volt Németországba távozni?

Hihetetlenül jó tapasztalat volt. Egyedül mentem, ami, azt hiszem, sokat segített a felnőtté válásban. Érettebb lettem azáltal, hogy egy idegen nyelvű bajnokságba érkeztem, új csapattársakkal kellett megismerkednem, elhagytam azt a buborékot, amelyet a Real Madrid jelentett a számomra, s amiről azt feltételeztem, hogy nem lesz könnyű.

A világ összes alázatával tettem át a székhelyem Leverkusenbe, mindent a munkának és a mielőbbi beilleszkedésemnek rendeltem alá. És ez az élmény igazán felszabadító volt. Gyakran eszembe jut, mi lett volna, ha a Real Madrid nem kopogtat az ajtómon. Úgy hiszem, az egész pályafutásom a Bayernél töltöttem volna.

A kép forrása: realmadrid.com

Mi az, amit megváltoztatnál magadon, ha lehetőséged lenne rá?

Erre nem tudok válaszolni. Elég intenzíven, agresszíven játszom, így akik nem szeretik a Real Madridot, azt gondolhatják rólam, hogy túl kemény vagyok. Nem hiszem, hogy a rivális szurkolók által kifejezetten kedvelt játékos lennék, de aki egy kicsit is ismer, vagy volt velem egy minimális kapcsolata, pontosan tudja, hogy amit a pályán, és amit a pályán kívül csinálok, az köszönőviszonyban sincs egymással.

“Borzasztóan komolyan veszem a munkám, mindig, minden meccsen a maximumot nyújtom, mindent megteszek a klubomért, minden labdáért a végsőkig küzdök. Az utóbbi időben talán finomodtam egy kicsit, mert célom, hogy kevesebb lapot kapjak. A kevesebb lap több nyugalmat jelent, több hasznot hajt.”

És min kellene még javítanod?

Nos, ahogy azt Zidane mondta, amikor még ő edzett minket, egészen a visszavonulásunk napjáig arra kell törekednünk, hogy a játék minden elemében fejlődjünk. Így azt mondanám, hogy mindenben javulnom kell. Ehhez jön még az is, hogy a labdarúgás is állandó fejlődésben van. Fiatal srácok tűnnek fel… Már az alkalmazkodás önmagában is egy kihívás.

Egy tízes skálán, amelyen Benzema a tízes, téged mennyire érdekel a divat?

Egyre több figyelmet szentelek neki, főleg a feleségem miatt, akinek ez a szenvedélye. Szóval 6-6,5-re tenném.

Jelenleg a franciák uralják az öltözőt…

Igen, Camavingával, Tchouaménivel és Benzemával. És mivel a legtöbb prémium márka Franciaországból származik, ez meglátszik a ruházatukon is.

Sok futballista rajong a videójátékokért, de te gyakorlatilag a Call of Duty nagykövete lettél…

Kétségtelen, magam is nagy rajongója vagyok a videójátékoknak, különösen az FPS játékoknak. 14-15 éves korom óta játszom a Call of Duty-val. Ezért is mutathattam be én a legújabb részt, a Call of Duty: Modern Warfare II-t.

A posztodon valószínűleg a világ legjobb három játékosa között vagy, de milyen szintet képviselsz a Call of Duty-ban?

Ez a kérdés bosszant… (nevet) Azt kell, mondjam, hogy a barátaim között vélhetően benne vagyok a legjobb háromban. Persze az elmúlt évek alatt azért elértem egy szintet. Ami viszont megállja a helyét, hogy amikor a válogatott csapattársakkal játszom, ők folyton panaszkodnak, mert túl jó vagyok, hiszen egész nap csak játszom.

Feltételezem, online játszol. A jobbak közé tartozol?

Igyekszem a jók közé tartozni, de nagyon magas a színvonal, sok a fiatal, akik szinte az online videójátékok világában élnek, rengeteg a játékórájuk. Velük nehéz felvenni a versenyt.

Gondoltál valah arra, hogy „ha ez a srác tudná, kivel játszik…”?

Persze, sokszor. Előfordul, hogy egy-egy meccs után nem tudok aludni és játszom egy kicsit. Éjszaka a barátaim általában nem elérhetők, így random srácokkal lógok, a nicknevem pedig a sajátom, azaz Carvajal. A mikrofont jellemzően elnémítom, hogy ne ismerjenek fel, de hallgatózni azért szoktam.

A legtöbben haboznak, mikor belekezdenek a mondandójukba, hogy „ugyan, Carvajal, a mai meccs fasza volt”, mintha bizonytalanok lennének, hogy tényleg én vagyok-e a partnerük. Én mindeközben kuncogok magamban: „ha tudnád, hogy valóban én vagyok az…” Mulatságos.

Miben hasonlít egymáshoz egy videójáték és a foci?

Nos, egy olyan játékban, mint a Call of Duty, többszereplős mód esetén legalább annyira fontos a stratégia, mint a labdarúgásban. Elengedhetetlen, hogy mindenki tisztában legyen a feladatával. És persze mindig akad egy kivételes tehetség is, aki megoldja a váratlan helyzeteket. Ha nyerni akarsz, akkor csapatban kell gondolkodnod, együtt kell működnöd a többiekkel és kommunikálnotok kell egymással.

Más játékkal is játszol?

Mostanában csak ezzel, mert nincs túl sok szabadidőm. A családunk bővülésével megváltoztak a körülmények.

Akkor te nem azon futballisták közé tartozol, akik az online térben is fociznak?

Egy darabig játszottam, három-négy évvel ezelőttig rendszeresen, de az egész nagyon dühített. Eljött az a pont, amikor azt mondtam magamnak: „Nem éri meg, mert nem élvezed. A szabadidőd eltöltésének kellemesnek kell lennie, márpideg ettől nem érzed magad jobban.” A való életben is szörnyű érzés veszíteni, nincs szükség ezt még otthon is tetézni.

Egyébként milyen helyszín ez, a Madd Club, ahol a fotók készültek? Miért vágtál bele ebbe a projektbe?

A partnereimet, Álexet és Mament a feleségem révén ismertem meg, Mamen ugyanis az egyik legjobb barátja. A projektünk lényege, hogy megpróbálunk létrehozni egy olyan korlátozott számú tagsággal működő klubot, amely találkozóhelyként szolgálhat az egyes márkák képviselői számára, s a helyszínt tevékenységük bemutatása céljából saját igényeik szerint használhatják, alakíthatják. Szerintem ez egy klassz ötlet, és számtalan lehetőséget kínál rendezvények, találkozók lebonyolításához. Minket nagyon boldoggá tesz ez a projekt, s az az igazság, hogy az elmúlt egy évben remekül alakultak a dolgok.

És milyen egyéb üzleti zűrjeid vannak még?

Ez az egyetlen „zűrösebb” vállalkozás. A többi inkább befektetés, különösen az ingatlanszektorban.

Megérintett már a vállalkozói lét? Mert, ha egyszer elkezded, nem tudod abbahagyni…

Ebben van igazság, de amíg aktív labdarúgó vagyok, ügyelek arra, hogy ne legyen túl sok egyéb feladatom. Ha majd eljön a nyugdíjazásom ideje, meglátjuk, mit kezdek magammal.

A kép forrása: realmadrid.com

Visszatérve a futballhoz, a tavalyi évben sikerült zökkenőmentesen együttműködni Ancelottival és Luis Enriquével is. Hogyan tudsz fejben alkalmazkodni a sorozatos változásokhoz?

Nincs ebben semmi különös, többé-kevésbé mindekettejüknek ugyanaz az elvárása, mindkét csapat hasonlóan játszik. Persze a válogatottban mindig nehezebb, hiszen kevesebb időnk van összeszokni, alig néhány hetet töltünk együtt egy évben.

Nehéz kiegyensúlyozni a válogatottat, felidézni a már elvégzett munkát. Ugyanakkor mindkét edző inkább a támadó szemléletű játékot részesíti előnyben, már az ellenfél térfelén le kell támadnunk. Ebből a szempontból szerencsés vagyok, nagyon hasonló játékrendszerekről beszélünk.

Talán abban is hasonlítanak egymáshoz, hogy leveszik a terhet a játékosok válláról. Kívülről úgy tűnik, Ancelotti ennek nagy mestere…

Igen, ő rengeteg tapasztalattal rendelkezik és nagyon jó ebben. Pontosan tudja, hogyan vegye le a terhet a játékosai válláról. Amit elbír maga, azt át is veszi.

Mindig arról beszélnek, hogy Ancelotti kifejezetten jól kezeli az egyes öltözőket, márpedig a Real Madrid öltözőjét nyilvánvalóan nem könnyű kordában tartani. Véleményed szerint, mik egy jó öltözői menedzser ismérvei?

Úgy gondolom, hogy az edzőnk minden felmerülő problémán igyekszik úrrá lenni, folyamatosan beszél a játékosokkal, akár kérik, akár nem. Az öltözőt jól kezelni számomra azt jelenti, hogy minden játékos boldog, s a boldogság abból fakad, hogy mindenki tisztában van azzal, a végső döntést az edző hozza meg. Akad, aki többbet, akad, aki kevesebbet játszik, Ancelotti mégis eléri, hogy mindenki a csapat részének, elkötelezettnek érezze magát, és hogy a lehető legboldogabb legyen.

Mindenki fontosnak érzi magát?

Úgy hiszem. De ez bonyolult kérdés, mert nem mindenki elégedett a helyzetével. A végső döntéseket nem könnyű meghozni, de valakinek meg kell.

Sok egóval kell felvenni a küzdelmet…

Persze, de úgy gondolom, hogy ez normális és ebben nincs különbség a klubok között. Most, amikor ennyi fiatal játékos van a csapatban, mindenki tanulni, fejlődni akar, elfogadod, hogy nem lépsz pályára az összes mérkőzésen. Rotálni kell, a játékosok pedig azért vannak itt, hogy segítsék a csapatot. Ennek megértése, és az érzés, hogy fontos vagy, hogy számítasz, segít a csapat fejlődésében és a célok elérésében.

És te hogy állsz az egóddal?

Nos, az az igazság, hogy nálam az egót nem szűk marokkal mérték. Képben vagyok a szerepemmel akkor is, ha játszom, akkor is, ha éppen nem lépek pályára. Mindig készen állok.

Egy újabb BL-trófea a hab a tortán lenne…

Igen, az lenne a hab a tortán, ha megnyernénk a hatodik BL-trófeánkat és beérnénk Gentót. Ez a célunk és megpróbáljuk elérni.

Forrás: GQ
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Lucas Vázquez (forrás: realmadrid.com)
Tovább

Lucas Vázquez: A Real Madrid az otthonom

A szerződéshosszabbítása után Lucas is beszélgetett a Realmadrid TV munkatársával. Szerződéshosszabbítás „Reménykedtem abban, hogy ez megtörténik, most pedig…