Kétséges Benzema szerepeltetése az Osasuna ellen

Benzema
Benzema (forrás: realmadrid.com)

Annak ellenére, hogy komoly sérülése nincs, úgy tűnik, a francia támadó elővigyázatosságból kihagyhatja az Osasuna elleni meccset.

Újabb rossz hír a blancók számára, hogy Karim Benzema az Elche elleni meccset kisebb kellemetlenséggel fejezte be, ami a csütörtöki edzésen is megmaradt, mindössze öt nappal a Liverpool elleni BL-találkozó előtt.

A francia 77 percet játszott a hétvégi bajnokin, egy olyan meccsen, ahol még mindig nem nyerte vissza sérülése előtti formáját, ám még így is fontos szerepet vállalt a győzelemből a két tizenegyesével, továbbá bőven adódtak helyzetei is.

Benzema nem edzett a társakkal

Csütörtökön azonban Benzema nem végzett normál edzésmunkát, hasonlóan a többiekhez, akik kezdőként léptek pályára az Elche ellen. Minden érintett regeneráló edzésen vett részt, de Benzema az általa érzett kellemetlenség megoldására koncentrált. A francia még csak nemrég jutott túl egy sérülésen, ami már a sokadik az idényben, ahol még a világbajnokságot is ki kellett hagynia fizikai problémák miatt.

Nem utazott Mallorcára, nem játszott az Al-Ahly elleni klub-vb-elődöntőben, bár az Al-Hilal elleni döntőben már pályára lépett, sőt, góllal és gólpasszal vette ki a részét a sikerből.

Benzema teszteli magát

A Real Madrid tájékoztatása szerint nincs szó újabb sérülésről vagy a régi kiújulásáról, mindössze elővigyázatosságból dönthetnek úgy, hogy Benzema nem fog játszani Pamplonában szombaton, annak érdekében, hogy biztosított legyen a szereplése a Liverpool elleni meccsen, jövő héten kedden. A francia mindenkinél jobban ismeri a testét, és általában leáll, ha fizikai problémát észlel, hogy megakadályozza annak rosszabbodását. Vélhetően ez vezethet oda, hogy kihagyja az Osasuna elleni meccset.

Karim távollétét hivatalosan még nem erősítették meg, a mai napon még teszteli magát Valdebebasban, mielőtt leülne Ancelottival és az orvosi stáb vezetőjével döntést hozni.

A keret felkészül

Ha Karim nem utazik, akkor Ancelotti a keret rendelkezésre álló játékosaival megoldhatja a francia pótlását, hiszen a többiek is szépen termelik a gólokat a sztárcsatár távollétében. A 16 gólos Vinícius eltiltását követően térhet vissza, így a kilences szerepét a 10 gólos Rodrygo veheti át, miután szélsőként csillogott az Elche ellen. A 11 gólos Valverde is veszélyt jelent az ellenfelek kapujára. Mellettük pedig még ott van Asensio, aki mindössze 1000 játékperc alatt rámolt be öt gólt.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Özil
Tovább

Özil búcsúüzenete

A Real Madrid korábbi kiválósága bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól. Íme Mesut búcsúszavai. Üdv mindenkinek! Alapos átgondolás…