Egytől egyig: Osasuna – Real Madrid (0-2)

Győzelem Pamplonában, egy igen kellemetlen ellenfél otthonában. A játék helyenként dadogott, de összességében azért örülhetünk a látottak miatt. Vegyük hát górcső alá az Osasuna elleni történéseket, pontozzuk a főszereplőket, értékeljük a látottakat. 

Csapatok teljesítménye

Real Madrid (olvasói pontszám: 7,3)

Real Madrid (olvasói pontszám: 7,3)
7 10 0 1
Az már nagyjából 10 perc elteltével körvonalazódott, hogy az Elche ellen látottak nyomokban is csak alig-alig köszönnek majd vissza a pályán. Rettentően egyoldalú volt a csapat támadójátéka, a jobb oldal gyakorlatilag nem is létezett, minden a bal oldalra volt kijátszva, Vinire, illetve Vini sebességére kihegyezve. Viszlát szórakoztató, szemet kápráztató összjátékok, gondolhattuk. Lényegében ez be is jött. A második játékrész összképe ugyan bőven pozitív, a mutatott játék miatt mégis lehet hiányérzetünk. Voltak viszont momentumok, amik kárpótoltak és feledtetni tudták a szenvedős részeket, ezek nagy része a 85. perc után érkezett. Hiába dadogott a játék, összességében azért tényleg örülhetünk, fontos három pont ez egy olyan pályán, ahol sosem könnyű játszani.

7/10
Szerkesztői pontszám

Osasuna (olvasói pontszám: 5,9)

Osasuna (olvasói pontszám: 5,9)
6 10 0 1
Jól tartották magukat 70-75 percen keresztül, sőt volt néhány kifejezetten direkt támadásvezetésük, melyekkel gyorsan fel tudtak érni Courtois kapujáig. Némileg elégedetlenek lehetnek, mert benne volt a játékukban legalább egy találat, ráadásul ettől csak centiméterek választották el őket – a kapufáról pedig nem befelé pattant a labda. Szépen zárták a területeket a madridi támadásvezetések előtt, de csúszott azért hiba a helyezkedésbe, kiváltképp a madridi cserék érkezését követően, habár jóllehet, hogy ez az időszak egybeesett a hazaiak testi és mentális erejének elkészülésével is. Szégyenkezniük viszont nincs miért, derekasan helytálltak.

6/10
Szerkesztői pontszám

Játékosok teljesítménye

A meccs legjobbja: Eduardo Camavinga (olvasói pontszám: 8,2)

9 10 0 1
Ha répa lenne, hibátlan Julienne szeletekre aprították volna az Osasuna játékosai. Kapott a bokájára, a fejére, de kihordott lábon minden olyan durvaságot, amikbe sokan többször is belesérültek volna. Ezen felül a pálya minden pontján feltűnt, irgalmatlan mennyiségű munkát rakott bele ebbe a meccsbe, ez pedig meglátszott a labdaszerzések számán is. Ezen felül osztogatni is jól osztogatott, 95% fölötti pontossággal. Az egyetlen olyan játékos volt a pályán, aki végig hozni tudta az elvárható, vagy afölötti szintet. Gondoljunk csak arra a sarokkal adott passzra…

9/10
Szerkesztői pontszám

Thibaut Courtois (olvasói pontszám: 7,7)

8 10 0 1
A belga óriás mindvégig a helyén volt, jelentkezett látványosabb védésekkel is. Egyetlen egyszer engedte igazán közel a hálóhoz a labdát, a kapufa viszont kisegítette. A hátsó passzokba nyugodt szívvel be lehetett venni, kellőképp együtt élt a játékkal.

8/10
Szerkesztői pontszám

Nacho Fernández (olvasói pontszám: 6,7)

Nacho Fernández (olvasói pontszám: 6,7)
6 10 0 1
Nem vagyok biztos benne, hogy ezúttal ő volt a legmegfelelőbb ember a keretben a jobbhátvéd posztjához, pláne egy olyan meccsen, ahol a gyakran betömörülő ellenfél védelmét kellene megpróbálni feltörni. Nacho stabil, megbízható játékos, de ez utóbbira nyilvánvalóan nem alkalmas. Arról viszont nem ő tehet, hogy lehetetlen feladat elé lett állítva, a tőle telhetőt belerakta a meccsbe.

Éder Militão (olvasói pontszám: 7,6)

Éder Militão (olvasói pontszám: 7,6)
7 10 0 1
Egy hibát leszámítva magabiztosan játszott a brazil védő, nem lehet panasz a defenzív munkájára. Emelett ő próbálkozott a legtöbb hosszú indítással, több-kevesebb sikerrel, egy emlékezetes, szinte az egész pályát átölelő labdájából viszont Vinícius a kapuig nyargalhatott. Rendben volt a játéka.

Toni Rüdiger (olvasói pontszám: 6,8)

Toni Rüdiger (olvasói pontszám: 6,8)
7 10 0 1
Voltak megingásai az elmúlt hetekben, főleg a klubvilágbajnokságon, ezúttal viszont nem lehet panasz a védőmunkájára. Stabil, megbízható bástyaként támogatta a bevehetetlen várat. A labdakihozatalokba ő is besegített, talán valamivel kevésbé látványosan, mint társa, de hasonló eredményességgel.

David Alaba (olvasói pontszám: 7,6)

David Alaba (olvasói pontszám: 7,6)
7 10 0 1
Még mindig tartom magam ahhoz, hogy van fantázia Alaba balhátvédként játszatásában, és ha ez a belsővédő-páros kiegyensúlyozottan jól tudna működni, akkor Mendy egészségügyi állapotától függetlenül is Alabával vágnék neki a komolyabb mérkőzéseknek. Vinivel is jól megértik egymást, az a bal láb pedig képes olyan dolgokra, amiknek nagy hasznát lehet venni – mondom ezt úgy, hogy ezúttal ez nem ütközött ki igazán látványosan.

Luka Modrić (olvasói pontszám: 6,78)

Luka Modrić (olvasói pontszám: 6,78)
6 10 0 1
Szépen olvasta a játékot a horvát zseni, és ezúttal ez volt a legnagyobb erénye a pályán, hiszen messze övé a legtöbb lefülelt labda a madridi játékosok közül. Sajnos ezek mellé társult néhány elrontott passz is, az előrejátékban ezúttal nem volt igazán kiemelkedő. Ráadásul Benítez is foghatta a fejét, hiszen ha igazán figyelmes volt, láthatta, hogy az engedetlen, pimasz Lukita több rövid passz esetén is a küllőt választotta. Ejnye.

Dani Ceballos (olvasói pontszám: 6,6)

Dani Ceballos (olvasói pontszám: 6,6)
6 10 0 1
Nem volt annyira kiemelkedő, mint az előző találkozókon, ebben azonban volt szerepe a mai játékrendszernek, valamint a tömörülő ellenfélnek is. Sokkal kevesebb területet hagyott nyitva az Osasuna, mint például néhány napja az Elche, így a Vinivel való összjátéka sem tudott annyira látványos lenni, mint amit Rodrygóval műveltek a minap. Egy kiváló kiugratásra azért így is futotta. A szépség hiányában viszont hozzá tudott tenni a labdaszerzésekhez, ma a munkásruhát öltötte magára.

Federico Valverde (olvasói pontszám: 8,3)

Federico Valverde (olvasói pontszám: 8,3)
8 10 0 1
Magához képest sok rontott passz jellemezte, de emellett ott volt az a lendületes, energetikus, ellentmondást nem tűrő játéka, ami miatt mindannyian imádjuk. Az pedig tanítani való, ahogy érkezett a szabad területre a második vonalban a góljánál.

Rodrygo (olvasói pontszám: 6,4)

Rodrygo (olvasói pontszám: 6,4)
5 10 0 1
Nagyon halvány és csendes volt az első 45 percben, egy kezemen össze tudnám számolni, hogy hányszor találkozott a labdával. A pályán lévők közül arányaiban ő volt a legkevesebbet játékban. Igaz, hogy legalább 60 percen keresztül az ő kaput elkerülő lövése volt a csapat egyik legveszélyesebb helyzete, de ez önmagában kevés. Ebben a rendszerben az Osasuna ellen egyszerűen nem működött jól a 9-es pozíciójában, és esetében is hatalmas kontraszt volt az Elche elleni találkozóhoz képest.

5/10
Szerkesztői pontszám

Vini Jr. (olvasói pontszám: 7,1)

Vini Jr. (olvasói pontszám: 7,1)
7 10 0 1
Gyakorlatilag gól és gólpassz fűződik a nevéhez, noha előbbit végül érvényesítették. Ez jó teljesítményre utal(na), de sajnos megannyi átgondolatlan megmozdulás tarkította a játékát. Igaz, hogy 70-80 percen keresztül szinte ő volt az egyetlen, aki igazi színt is tudott vinni a játékba, de az utolsó passzait, a kritikus helyzetekben hozott döntéseit rendre elhibázta. Pedig lehetősége akadt bőven, népszerűbb volt, mint egy ifjú ara a menyasszonytánc közben. Ezt figyelembe véve pedig nem volt igazán jó meccse, hiszen ennyi lehetőségből, ha csak a helyzetek felében jól dönt, mennybe mehetett volna.

Cserejátékosok

Marco Asensio (olvasói pontszám: 7,5)

Marco Asensio (olvasói pontszám: 7,5)
7 10 0 1
Egészen jól szállt be a spanyol, akinek mostanában nem megy rosszul a játék. Tekintettel a dolgok alakulására, arra számítottam a pályára lépésekor, hogy átlövésekkel fog próbálkozni. Nos, nem így lett. A góljánál viszont jól érkezett, a befejezése is rendben volt.

szerkesztői Pontszám

Dani Carvajal (olvasói pontszám: 6,7)

Dani Carvajal (olvasói pontszám: 6,7)
5 10 0 1
Jó elgondolás volt a becserélése, hiszen előrejátékban nagyon kevés segítséget kaptak a támadók, valamint a középpályások a jobbhátvéd posztjáról. Az áttörést viszont ő sem hozta meg, 20 perc alatt mindössze 3 passza volt – jóllehet, érkezését követően is balra dőlt a pálya.

Álvaro (olvasói pontszám: 8,8)

Álvaro (olvasói pontszám: 8,8)
10 10 0 1
gy kell debütálni. Okos meglátások, pazar kivitelezések. Az volt az ember érzése, hogy akár harmadjára is gólpasszt tudott volna adni, ha a másodikat is érvényesítik. Csak nekem jutott eszembe az a Puskás-anekdota? Tudjátok, amikor újra kellett rúgnia a szabadrúgást.

10/10
szerkesztői Pontszám

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 7,6)

Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 7,6)
6 10 0 1
Én nem biztos, hogy ennyire nagylelkű leszek Carlóval, mert a kezdőcsapat, valamint a csapat taktikája sem volt tökéletes, legalábbis érzetre semmiképp. Egyrészt leültetett három jobbhátvédet a padra, hogy egy középhátvédet játszasson a védelem jobb oldalán (what?). De komolyan, ilyet azért keveset látni. A háromból legalább kettő többet tudott volna hozzátenni ehhez a meccshez, mint Nacho. Másrészt pedig ismét felborította a pályát, az előző meccsen látott szép dolgok nyomokban sem köszöntek vissza, hiszen ismét a szélre volt kihegyezve a játék (leginkábba a balra). Persze, Vini sebességét ki kell használni, de ha nincs terület, erre nem mindig van lehetőség. A cseréket viszont jól húzta, különösen örülök Álvaro lehetőségének.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK