Morata: A rasszizmus elfogadhatatlan

Morata
Morata (forrás: Youtube Screenshot, ESPN)

Álvaro Morata a szombati Derbi Madrileño egyik főszereplője lehet. Legutóbb a Király-kupában vette be a Real Madrid kapuját. A soron következő bajnoki előtt az ESPN újságírójának beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről, illetőleg a Viníciust ért rasszista szidalmakról, és úgy általában a labdarúgókra zúduló sértésekről. Moratát legutóbb épp a Santiago Bernabéu közönsége szídta, többek között “patkány”-nak nevezve őt.

A Real Madrid elleni mérkőzés

“A városi derbi után bizonyosan jön egy hét, amikor – eredménytől függően – az egyik fél nagyon, míg a másik kevésbé boldog. Az Atlético és a Real Madrid városának két meghatározó klubja, de végtére is csak fociról beszélgetünk.”

Az Atlético helyzete

“Egy pozitív széria után vagyunk, ez kedvez a motiváltságunknak. Előfordult, hogy jól játszottunk mégsem sikerült győznünk. De tudod, milyen a futball, keményen küzdesz, aztán elmarad a jutalom. Ilyen ez a játék, van, hogy egyszerűen nincs mit tenni, a labda nem akar a hálóban kikötni. A kupában, a Santiago Bernabéuban remekül játszottunk, kiváló első félidőnk volt, apró nüanszokon múlott a továbbjutásunk. Az Athletic ellen a hétvégén nem voltunk kifejezetten jó formában, ennek ellenére egy olyan csapatot sikerült legyűrnünk, akik küzdenek még a kupáért és egy BL-t érő helyért.”

Identitás

“Rájöttünk, hogy az a legcélravezetőbb, ha a saját játékunkat játszuk. Mindent bele kell adnunk, győznünk kell, történjen bármi. Ez a filozófiánk. Nehéz év ez számunkra, elsősorban nekünk fáj, hogy csak hétvégén vannak meccseink, de a lehető legtöbbet kell kihoznunk ebből az idényből.”

A Viníciust ért sértések

“Ez egy olyan dolog, ami nemcsak vele történik meg, hanem mindannyiunkkal. Amikor idegenben lépek pályára mindig bekiabálnak, sértegetnek. Szerintem a mérkőzéseknek kizárólag a futballról kellene szólniuk és kész. Nemcsak Vinícius kerül célkeresztbe, habár úgy tűnhet, mert roppant népszerű a médiumok körében. Sokak, köztük tehetséges fiatalok járnak hozzá hasonló cipőben. Becsmérlik a csapatunkat, az edzőnket. Nem lenne szabad, hogy a játék öröménél többről szóljon egy-egy találkozó.”

Rasszizmus

“A rasszizmus elfogadhatatlan, teljesen értelmetlen és semmi keresnivalója a stadionokban. Bárkit, aki csak emiatt teszi be a lábát egy stadionba, azonnal ki kellene tiltani onnan. Rengeteg gyerek ül a lelátókon, ez egy sport, természetesen van rivalizálás is, de ez csak egy játék.”

Rosszul érinti a becsmérlés

“Természetesen rosszul esik. Nincs jelentősége, hogy az ember mennyire készül fel fejben, ha azt harsogják, hogy ‘dögölj meg’, vagy gyalázzák a feleségedet, a gyerekeidet, az letaglózó. Ezért nem Viníciusra kell elsősorban koncentrálni, hiszen minden vasárnap, minden pályán ez történik. Ez az országunkban elharapózó, komoly probléma. A Premier League-et kellen alapul venni, ahol, ha valaki ilyet tesz, azt egy életre eltiltják a sporteseményektől.”

Forrás: ESPN
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Özil
Tovább

Özil: A Real Madrid a BL esélyese

A Real Madrid korábbi középpályása a MARCA újságírójával beszélgetett. Már eltelt egy év azóta, hogy úgy döntöttél, felhagysz…