Ancelotti: A csapat sokkal jobb, ezt a meccseken is lehet látni

A Real Madrid szombaton 18:30-kor az Atlético Madridot fogadja a spanyol bajnokság 23. fordulójában. A derbi előtt Carlo Ancelotti a középpályáról, a csapat formájáról és Viníciusról is szót ejtett szokásos sajtótájékoztatóján.

A mérkőzés

„Szerintem a csapat rendben van most. Jó érzéssel hagyjuk magunk mögött a hétközi BL-meccset, remek a hangulat. A holnapi egy különleges találkozó lesz egy remek formában lévő együttes ellen, ugyanúgy küzdenek majd a győzelemért, ahogy mi. Gyönyörű mérkőzés lesz, mint amilyen a kupameccs is volt.”

„Mindenki tudja, mennyire fontos az európai porond ennek a klubnak. Ez alakította ki az együttes történelmét világszerte. Ez nem azt jelenti persze, hogy nem küzdünk majd a többi trófeáért. Mindent beleadunk a bajnoki címért, ahogy tavaly is tettük.”

„Mától minden trófeáért küzdünk, amiért még versenyben vagyunk. A bajnokságban nehezebb a dolgunk, hiszen másodikok vagyunk, de a Bajnokok Ligájában kisebb előnyre tettünk szert.”

A csapat formája

„Jól teljesítünk a sérüléseket leszámítva, de ezek természetesek ilyen terhelés mellett. Erőnlétileg fejlődtünk – Kroos, Modrić és Ceballos is jobb formában van. Általánosságban is sokkal jobban teljesít a csapat, ezt a mérkőzéseken is lehetett látni. Képesek vagyunk magasabb fokozatra kapcsolni mindenféle gond nélkül.”

Kroos, Tchouaméni és Nacho játéka

„Rendben vannak, az első perctől kezdve játszhatnak. Nacho úgy tűnik, rendben van. Nem tudom, mi lesz jövőre, de mindkettőnknek itt van a helye. Remélem így lesz, szeretném Valdebebasban és a Bernabéuban látni, nem pedig a TV-ben.”

Vini erőssége

„Ritka, hogy egy játékos nem szenved sérülést. Figyelembe kell venni a genetikáját, ami lenyűgöző, köszönhetően a szüleinek. Emellett ott a professzionalizmusa is. Tudom, hogy vigyáz magára, az edzések és mérkőzések előtt és után is. A munkájára koncentrál és ezek az apróbb dolgok teszik lehetővé, hogy ilyen magas szinten játsszon mindenféle sérülés nélkül.”

„Ugyanazt csinálja a pályán, amit edzéseken is. Jelentősen javult a befejezése, mert nagyon sokat dolgozott rajta. Edzések után is a pályán marad, hogy gyakoroljon. Nem gondolom, hogy az eddigieknél többet láthatunk tőle, számára az a kihívás, hogy rendszeresen hozza ezt a játékot.”

„Az ilyen tehetséges játékosoknak általában időre van szüksége, hogy kipihenjék magukat. Ritka, hogy valaki mindent beleadjon 90 percen keresztül.”

A legutóbbi derbi játékvezetése

„Ez egy derbi, mindkét csapat számára sokat jelent. A szurkolók számára is különleges és számunkra is az. Az Atléticóval játszani mindig különleges, hiszen a rivalizálás nagy a két klub között. A kupameccsen rendben volt a játékvezetés – nem tudom, milyen lesz holnap. Tudom, hogy a játékvezető a nemzetközi porondon is vezet meccseket, nagyra értékelik Európában. Gil Manzanónak megvan a tapasztalata egy ilyen kaliberű mérkőzéshez.”

„Pillanatnyilag nincs korrupció a játékvezetésben, sem itt, sem Európában, sem Olaszországban. Hibáznak, ahogy minden ember, ha pedig ez történik, el kell fogadnunk. Néha dühösek leszünk, de biztos vagyok benne, hogy jelenleg nincs korrupció a játékvezetésben.”

Elégedett eddig az idénnyel?


„Úgy akartam ma itt ülni, hogy nyolcpontos előnyünk van a bajnokságban, megnyertük a Szuperkupát és 5-0-ra győztünk az Anfielden, szóval nem nevezhetjük tökéletesnek a dolgok állását. A viccet félretéve, jól teljesítünk, de néhány játékosunk kiesett és ez esetenként sokba fájt nekünk. De ez várható volt, most itt a lehetőség a felépülésre, regenerálódásra.”

Problémát jelenthet a kor?

„Ez olyan, mint a fiatalság kérdése. Ha egy játékos jól teljesít, nem kell az útlevelét nézned. Egy edzőnek minden nap ki kell értékelnie, hogy mi történik a pályán. Lehet egy játékos 17 vagy 38 éves, a feladata az, hogy jól teljesítsen. A legjobbaknak kell játszani.”

„Néha megkapom, hogy nem használom a fiatalokat. Az emberek elfelejtik, hogy egyszer kapuba állítottam egy 17 éves fiatalembert, akit történetesen Buffonnak hívnak. Szerettem volna elemezni a munkáját. Nagyszerű volt 17 évesen, jobb, mint az idősebbek. Paolo Maldini 39 évesen hetente egyszer edzett, de játszott, mert jobb volt, mint a többiek.”

Nacho

„Minden nap látom, voltak időszakok, amikor nem volt boldog. Nem panaszkodott nekem, de zavarta, hogy nem játszik, azonban mindig profin viselkedik. Amikor szükségem volt ár, készen állt és ezt kell tennie egy játékosnak.”

„Teljesen megértem a csalódottságát. Azonban nem az egyének miatt vagyok itt, az én feladatom az, hogy a Real Madrid boldog legyen.”

„Sajnálom a játékosaimat, mert mindannyiuknak nagy rajongója vagyok. Ha látom, hogy nincsenek jól, együtt szenvedek velük, ez a gyengeségem. Csak azt szeretném, hogy a klub boldog legyen és ez akkor történik meg, ha meccseket nyerünk.”

„Nacho balhátvéd lesz holnap. Én pedig szerintem maradok a klubnál, nyugodt vagyok. Annyi a feladatom, hogy meccseket nyerjek a csapattal.”

Camavinga és Tchouaméni együtt a pályán

„Nem tudom, mi történik holnap. Nem gondolkodtam a kezdőcsapaton. Na jó, ez hazugság (nevet). Együtt játszanak majd.”

Simeone

„Szeretnék vele egy kis időt eltölteni, mert mindketten imádjuk a futballt. Nem hinném, hogy bármit is kellene tanulnia tőlem. De tanulhatunk abból, ha eltöltünk egy kis időt együtt. Sohasem láttam munka közben, szeretném ezt személyesen is megtapasztalni. Hogyan készül fel például a találkozókra és hasonlók.”

„Ez is a tudás egyik forrása, tudni azt, más edzők hogyan készülnek a mérkőzésekre. Szeretném látni, hogyan készül a holnapira. Erről beszélhetünk a meccs után.”

„Kedvelem, mint embert, mert kifejezetten őszinte, ha a mérkőzések elemzéséről van szó. Az Atlético élén nagyon sikeres volt, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy a csapata sikerei nagyban köszönhetőek egy olyan edzőnek, aki jellegzetes gondolkodásmóddal rendelkezik, emellett a játékosai konzisztensen jól teljesítettek. Ez volt a sikerük kulcsa.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK