Álvaro édesapja mesélt a MARCA újságírójának arról, hogy fiával milyen sokat gyakorolta azt a fajta fejest, amit az Atlético Madrid ellen láthattunk a fiatal uruguayi támadótól.
A kezdetek
„Azt szerettem volna, ha futballista lesz belőle, öt éves kora óta edzettem. Az alapoktól kezdtük, a labdát a fejére tettem, játszottam vele. Mire 10 éves lett, már elkezdhettem fejleszteni a felugrásait.”
„Pályán edzettünk, a Palamós pályáján, ahol sok barátja volt. Ez elvonta a figyelmét, nekem pedig szükségem volt arra, hogy rám figyeljen. Ezért a barátait is rávettem, hogy dolgozzanak velem és Álvaróval, ők dobálták neki a labdát.”
A technika
„Elmagyaráztam neki, hogy miért kell félig kitárt karokkal fejelnie a labdát. Így amikor felugrott, a könyökét vagy az alkarját is használja, ezért az ellenfelek nem tudják kibillenteni. Rengeteget gyakoroltuk ezt, napi 40-50 fejest csináltunk. Én szoktam a kapuban állni, szerette az edzéseket, tanult és egyre jobb lett. Sok kérdést tett fel.”
„11 éves kora óta gyakorolja azt a felugrást, amit tegnap láttunk tőle. Jobb profillal, bal profillal, homlokkal… Mindig próbáltuk automatikussá tenni ezt az ugrást. Minden edzés kifizetődött, először a Gironánál, majd a Real Madridnál.” „Sok fejesgólt fog szerezni karrierje során, nehéz lesz őt legyőzni a levegőben.”