Ancelotti: Nincs baj a támadójátékunkkal

Ancelotti
Ancelotti (forrás: realmadrid.com)

Az olasz mester a Betis elleni bajnoki előtt is megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A mérkőzés

„Egész jól kezeljük a sűrű beosztást. A csapat jó fizikai állapotban van, a sérültek gyógyulnak. Mendy jövő héten visszatérhet. Nehéz meccs vár ránk a Betis ellen, hiszen egy szervezett csapatról van szó, akik nagyon jó és látványos futballt játszanak. Nem hibázhatunk, minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a győzelemért.”

Modrić

„Nem gondolom, hogy Modrić szerződéshosszabbítása nagy probléma lenne. Azt fogja tenni, amit tennie kell, a helyes döntést fogják meghozni. Ez sem nekem, sem a klubnak, sem pedig Lukának nem probléma.”

El Clásico

„Újra megnéztem a meccset, kitartok amellett, amit mondtam. Úgy érzem, hogy jól játszottunk. Bizonyos dolgokban javulnunk kell, de a legtöbb dolgot jól csináltuk.”

Vini Jr.

„Nem aggódom, mert ő egy olyan játékos, aki a feladatára fókuszál. Kiveszi a részét. A legutóbbi néhány meccsen szenvedett egy kicsit, mivel nagyon szorosan fogták. De nem aggódunk. Ami a legfontosabb, az az, hogy ne veszítse el a játék iránti vágyát és szenvedélyét, és ezt eddig nem is tette.”

Benzema

„Nem mindig lehetséges, hogy egy csatár minden meccsen gólt szerezzen. A csapat munkája a csatár posztján teljesedik ki, ami sikerülhet jól, de előfordulhat, hogy az ellenfél tartja magát. Szerintem jó formában van, fizikailag is jobb állapotban van, mint az idény első felében. Ha nem talál be egy meccsen, az nem probléma. Ami a támadásokat illeti, több gólt szereztünk mint bármely más csapat a ligában. Szóval nincs itt probléma. A legutóbbi két meccsen nem voltunk kellőképp pontosak, de három nappal azelőtt az Anfielden ötöt lőttünk.”

Esélyek a Király-kupa elődöntőjében

„Nem gondolkodunk ezen, csak a holnapi meccsel foglalkozunk. Hátrányban vagyunk a kupában, megpróbáljuk majd megfordítani az állást.”

Modrić és Kroos

„Nem gondolom, hogy lassítják a játékot, ha mindketten a pályán vannak. Nem látom ezt problémának. A játék sebességét nem a több futás, hanem az előbb gondolkodás határozza meg. Mindkettőjüknek megvan a kellő tapasztalata és tudása ehhez. Járatni kell a labdát, mivel az nem megy magától.”

Játékvezetői jelentések

„Nekem nincs szükségem ilyesmire. Ismerem a játékvezetőket, mindig magamtól jöttem rá a dolgokra. Manapság, ilyen sok mérkőzéssel, ismeri az ember az első osztály játékvezetőit. Nem kell ahhoz jelentés, hogy tudd, a bíró hogyan hoz döntést. Manapság nincs szükséged ilyen jellegű segítségre.”

play-rounded-fill

Camavinga jobban alkalmazkodik mint Tchouaméni?

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy Tchouaméni az idény elején csatlakozott hozzánk. Elképesztően gyorsan adaptálódott. Nagyszerű vb-je volt, újra jó formában van. Biztos vagyok benne, hogy ismét úgy fog teljesíteni, mint az idény első felében. Efelől nincs kétségem. De Camavinga nagyon jól játszik.”

Ceballos

„Jól van, tud játszani. Nem játszott az elmúlt néhány meccsen, de tud. Megpróbálom mindig a lehető legjobb csapatot pályára küldeni a győzelem érdekében, nem a játékosok játékpercei lebegnek a szemem előtt.”

Helyzetkidolgozás

„A mély védekezés azt jelenti, hogy kicsit szenvednünk kell, mivel más típusú csatáraink vannak, mint amit ez a játék megkövetel. De nem akarok változtatni. Nem akarok magas támadót, Benzemát akarom. A kvalitásai segítenek abban, hogy javuljon a támadójátékunk minősége. Ezért is vagyunk a legtöbb gólt szerző csapat a LaLigában. Természetesen jól látható, hogy jobban játszunk kontrajátékot, mély védekezés ellen kicsit nehezebben megy.”

„Ilyenkor segíthet nekünk Rodrygo, hiszen kis területeken is kiválóan játszik, ki tudja magát játszani az ilyen helyzetekből. Nem játszott az elmúlt két meccsen, mivel az Anfielden megsérült, de az, hogy visszatért, ad nekünk egy lökést. De a beállt védekezés minden csapatnak problémát okoz. Ha van egy magas középcsatárod, akkor be kell ívelned a labdákat, mi pedig nem szeretnénk feladni a kvalitásainkat, amelyek Benzemát, Viníciust és Rodrygót jellemzik a kis területen zajló játékban.”

Álvaro Rodríguez

„Komoly kvalitásokkal bír, ő nem csak egy erőcsatár. Nagyon fiatal. Ha jó vagy, akkor nem számít, hogy fiatal vagy. Ha megérdemli, hogy pályára lépjen, akkor játszani is fog. Fejlődik, jól dolgozik az edzéseken.”

Militão

„Számomra ő a világ legjobb középső védője.”

Benzema és Álvaro együtt

„Igen, módosítható a felállás 4-4-2-re. Jó párost alkotnának. Benzema hozzászokott, hogy mélyebben játszik. Nem szeretnénk kizárni ezt a lehetőséget sem. Megtörténhet.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…