Összefoglaló: Real Madrid – RCD Espanyol (3-1)

Real Madrid - Espanyol (3-1)
Real Madrid – Espanyol (3-1) (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid ezen a délutánon megszerezte a három pontot az RCD Espanyol ellen a spanyol bajnokság 25. meccsnapján. A vendégeket Joselu juttatta előnyhöz még a mérkőzés elején, azonban Vini Jr., Militão és Asensio is bevette az Espanyol kapuját, így a blancók örülhettek a meccs végén.

Álmos kezdés

Kevesebb mint tíz perc telt el a meccsből, amikor a Real Madrid megnehezítette saját dolgát. Az Espanyol kihasználta, hogy a hazaiak álmosan kezdték a találkozót, és egy remekül végigvitt kontrával megszerezte a vezetést. A gólt Joselu szerezte kapásból, Rubén Sánchez keresztlabdája után. A blancók hat perccel később reagáltak, ekkor Camavinga lövését tudta blokkolni Pacheco. A katalánok előtt aztán adódott egy nagy lehetőség az előnyük növelésére, ám Vinicius Souza fejesét Courtois hárítani tudta.

Vini Jr. és Militão nagyszerű góljai

A Real Madrid Vini Jr. révén egyenlített a 22. percben. A szélső megkapta a labdát a bal oldalon, majd befelé cselezett, végül pedig remekül tekert a hálóba a védők gyűrűjében. Pachecónak esélye sem volt. A blancók aztán beszorították a vendégeket a következő percekben, és keresték a vezető gól megszerzésének lehetőségét. 39 percnyi játék után Tchouaméni lőtt középre külsővel, Militão pedig nagyszerűen emelkedett a magasba, és fejesével megszerezte az előnyt a hazaiaknak. A szünet előtt aztán még nagyobb lehetett volna az előny, azonban Gómez nagyot mentett Rodrygo helyzeténél az utolsó pillanatban.

video
play-rounded-fill

A második félidő

A szünet után lelassult a mérkőzés, egyik csapat sem dolgozott ki tiszta helyzeteket a 70. percig, ekkor Kroos próbálkozott egy távoli jobblábas lövéssel. Nem sokkal ezután a második félidő legnagyobb helyzete következett, de Rodrygo erős és remekül helyezett szabadrúgása a kapufán csattant. Pacheco már verve volt.

Annak ellenére, hogy mindkét csapaton meglátszott a fáradtság, a Madrid tovább tudta növelni előnyét. Nacho indult be a saját térfeléről, nagy erővel tört előre, három játékost is maga mögött hagyva, majd remekül passzolt Asensio elé, aki tökéletesen lőtt a kapuba. Ancelotti csapata tehát megszerezte a három pontot ezen a bajnokin, most pedig a hétközi BL-fordulóra készülhet, ahol a Liverpool ellen lép pályára a legjobb 16 között, 5-2-es előnyből várva a visszavágót.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Tovább

Az Osasuna elleni kezdőcsapat

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat küldi pályára az Osasuna elleni bajnokin. Kezdőcsapat 13. Lunin​2. Carvajal22. Rüdiger18. Tchouameni23. F. Mendy12.…