Rodri: A Madrid a sorozat királya, de nekünk is megvannak a fegyvereink

Rodri
Rodri (forrás: realmadrid.com)

A Manchester City játékosai közül Rodri nyilatkozott a Real Madrid elleni BL-elődöntő első mérkőzése előtt.

„Maximálisan tiszteljük a Real Madridot. Ők a sorozat királyai, de nekünk is megvannak a saját fegyvereink. Nagyszerű formában vagyunk, semmitől nem félünk. Tiszteljük a Madridot és a pályát, amelyen játszani fogunk. Tudjuk, hogy még lesz egy visszavágó, nem dől el holnap semmi. Magabiztosak vagyunk a továbbjutást illetően.”

„Megpróbálunk minden tapasztalatból tanulni, mostanra pedig képesek vagyunk olvasni a játékot és versenyképesek vagyunk. Mindenből tanultunk, ahogy az elveszített döntőből is. Ezek a tapasztalatok hoztak el minket ide, ezek teszik lehetővé, hogy álmodozzunk, hogy harcoljunk a legjobb csapatok ellen ebben a sorozatban.”

„Egy olyan játékos érkezése, mint Erling, jól kiegészítette a játékunkat. Először nehéz volt, nem a gólszerzési képességei miatt, hanem azért, mert meg kellett értenie a játékosokat, ahogyan a csapat játszik. Vannak dolgok a gólszerzésen túl is. Nagyon elégedett vagyok az edző által eszközölt taktikai változtatásokkal, alkalmazkodunk az elvárásaihoz, a tapasztalatom pedig segít nekem ebben.”

Madridstore akció
Akció a Madridstore-ban, május 9-ig.

„Nagyon, nagyon jók voltunk ebben az idényben, a legjobb pillanatban érkeztünk ide. Hogy őszinte legyek, egész évben nagyon jók voltunk. Talán az eredmények korábban nem voltak a legjobbak, de most egy olyan pillanatban vagyunk, ahol pontosan azt valósítjuk meg, amit kell. Okosan játszunk, betalálunk, ha kell, és tudjuk, hogy a hozzánk hasonló nagy csapatoknak fel kell ismerniük a pillanatot, amikor egy kicsit jobba kell nyomni. Ezért nyertünk meg sorozatban tíz meccset a bajnokságban. Most előrébb kell lépnünk, egyénileg és csapatszinten is, ezt pedig február, március óta tudjuk.”

„A futball néha ilyen. 180 percen át kiválóak voltunk, de nem volt elég. Néha öt perc alatt veszítesz el egy párharcot. Az utolsó perceket azon a meccsen nem megfelelően kezeltük. Tanultunk ebből. A futball ilyen. Nem szeretnék túl sokat beszélni a múltról. Sok dolgon változtattunk. Ez most egy újabb év, újabb célokkal. Ha a bajnokságot nézzük, nagyon magas a színvonal, de az ellenfél lőhet egy gólt. Ugyanez történt a Real Madriddal is. Próbálunk erre odafigyelni, esélyt sem adni az ellenfeleknek, egységesnek lenni, és ártani, ahol csak lehet. Hatékonynak lenni, gólokat szerezni. Magas szinten játszunk, de még nem nyertünk semmit. Minden meccsen ugyanezt a mentalitást kell hoznunk.”

Forrás: realmadrid.com, mancity.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK