Modrić: Nyílt maradt a párharc

Modrić
Modrić (forrás: realmadrid.com)

A Real Madrid játékosai közül Luka Modrić és Eduardo Camavinga nyilatkozott az újságíróknak a Manchester City elleni döntetlen után.

Modrić:

„Erősen zártuk a meccset, jól éreztem magam. Ez egy nyílt eredmény, remek teljesítményt nyújtottunk. Tudtuk, hogy többet lesz náluk a labda, de nem igazán voltak helyzeteik. Nekünk több lehetőségünk volt, úgyhogy kár azért a gólért. De az 1-1-es eredménnyel is teljesen nyitott a párharc, úgy megyünk majd oda, hogy mindent bele fogunk adni.”

„Tudtuk, hogy szeretik birtokolni a labdát, és nem könnyű letámadni őket, de türelmesen vártunk a lehetőségre. Nem okoztak túl sok veszélyt a labdával. Beástuk magunkat, kitartottunk, és 1-0-s előnnyel mentünk az öltözőbe. A gól után a letámadásunk és a labdajáratásunk is javult. A játékvezetőnek szögletet és szabálytalanságot kellett volna fújnia a góljuk előtt, de ezeket nem tette meg. De nem probléma, a párharc nyílt maradt.”

„A félidőben néhány dolgot kijavítottunk. Az edző elmondta, hogy jobban kell tartanunk a labdát, több helyzetet kell kidolgoznunk, és pontosan ezt is tettük. Tudtuk, hogy Camavinga bejöhet középre, mivel jól érzi ott magát, ez is sokat segített nekünk. Jobban játszottunk, többet volt nálunk a labda. Szerintem többet érdemeltünk volna, de az eredmény pozitív. Ugyanilyen elszántsággal, önbizalommal és hittel érkezünk majd Manchesterbe. Megnyerhetjük.”

„Nem gondolom, hogy bármely csapat is fölényben lenne. A párharc nyitott. Tudtuk, hogy nem itt fog eldőlni a továbbjutás. Nehéz volt bárkinek is akkora előnyre szert tenni, hogy már ma eldőljön. Ki-ki párharcnak indult, az is maradt.”

Camavinga
Eduardo Camavinga (forrás: realmadrid.com)

Camavinga:

„Jó eredményt értünk el. Nem nyertünk, most dolgoznunk kell a következő meccsen. Az eredmény nem rossz. Tudtuk, hogy nehéz lesz, a City nagyszerű csapat. Jól tartják a labdát, de tudtuk, hogy együtt hogyan oldjuk ezt meg.”

„Modrić és én egy bizonyos ponton helyet cseréltünk. Luka és Toni szeretnek elmozogni, amihez folyamatosan alkalmazkodni kell, ezt is tettük.”

„Nincs favoritja a párharcnak. Ez egy döntetlen, a következő meccset pedig nyernünk kell. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem hazai pályán fogunk játszani, de oda kell mennünk és nyernünk kell a szurkolóinkért.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Endrick
Tovább

Endrick: Levél az öcsémnek

A brazil tehetség a Players Tribune hasábjain tett közzé egy levelet, amelyet jelenleg 4 éves öccsének írt, és…
Rodrygo Goes
Tovább

Rodrygo: Soha nem elégszem meg a vereséggel

A Real Madrid brazil kiválósága egy angol lapnak adott interjút, amelyben beszélt a válogatottról, rasszizmusról, félelmekről… Válogatott „Sokkal…