Ancelotti: A “végsőkig harcolunk”, ez a középső nevünk

Carlo Ancelotti
Carlo Ancelotti a Getafe elleni bajnoki előtti sajtótájékoztatón. (forrás: realmadrid.com)

Szombat este a Getafe ellen lép pályára a csapat a spanyol bajnokságban. Alább olvashatod, mit nyilatkozott Ancelotti a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

A mérkőzés

“Elég jó formában vagyunk. Egy-két játékosnak vannak kisebb problémái és még nem száz százalékosak, mint például Benzema, Rodrygo és Alaba. Jó hír viszont, hogy Mendy és Ceballos is visszatért. A lényeg, hogy a csapat motivált és győzelemre éhes.”

“Nem a keddi meccsre gondolunk. Azon a találkozón a védekezést szándékosan így terveztem meg, támadásban pedig nagyon jól csináltuk a dolgainkat – főleg a második félidőben, amikor a labda is többet volt nálunk. Most viszont kizárólag a holnap meccsre koncentrálunk, mert jó meccset akarunk játszani és nyerni szeretnénk.”

Tavares nyilatkozata arról, mit is jelent a Real Madrid címere

“Nehéz szavakba önteni, mi is ez a valami, ami átjárja ezt a klubot és annak minden dolgozóját, játékosát, szurkolóját. De az tény, hogy ez a valami létezik.”

“A “Hasta el final, vamos Real” igazából a középső nevünk. Van ez a különlegessége ennek a klubnak, amit nehéz megmagyarázni. Nagyon örülünk a kosárcsapat sikerének.”

Kezdőcsapat a BL-visszavágón

“Nagyon nagy gondban vagyok, mikor a csapat a lehető legjobb formáját mutatja. Úgy látom, hogy az utolsó pillanatig lesznek kérdések bennem, hogy kiket is küldjek fel kezdőként szerdán. De ez egy nagyon jó jel.”

Változások a Getafe ellen

“Courtois játszani fog holnap, ahogy Vini is. Azt még nem tudom, hogy kezdők lesznek-e, de mindenki lehetőséget fog kapni, aki bevethető. Egy versenyképes kezdő fog holnap kifutni a pályára.”

“Nem fogok kockáztatni, hiszen vannak friss játékosaink. A holnapi meccs igencsak keménynek ígérkezik, hiszen az ellenfelünk nem szeretne hátrébb csúszni a tabellán. Megterhelő összecsapás lesz, ezért szükségünk lesz a frissességre.”

Megértenéd, ha az emberek mérgesek lennének a kezdő miatt?

“Nem. Minden csapat maga választja meg a játékát az adott meccsre. Mindent megteszünk majd, hogy megnyerjük a mérkőzést, ehhez pedig a lehető legjobb kezdő lesz fent a pályán. Nem fogom erőltetni azokat, akik nincsenek száz százalékos állapotban, de a többiek elérhetőek lesznek. Versenyképes lesz a csapat, mert versenyképes az egész keret. Nem fogom elárulni a kezdőt, mert nem szeretnék előnyt adni a jó barátomnak, Bordalásnak.”

Rodrygo

“A számok sem hazudnak, minden nagy meccsen ott volt a pályán. És azért lehetett ott, mert nagyszerű munkát végez, kiérdemelte a helyét. A csapatnak jól megy, mikor három támadó játszik elöl. Jól megy a játék Rodrygónak, meg is érdemelte ezt, minden meccshez hozzátesz, amikor ott van a pályán.”

Courtois

“Nem vettem neki szülinapi ajándékot. Egy elképesztő tehetséggel megáldott kapus, a világ egyik legjobbja. Szerencsés, hogy ilyen kvalitásokkal rendelkezik, ráadásul egy kitűnő kapusedzője van. Luis Llopis nagyszerű munkát végez a srácokkal, nagyon fontos számunkra. Mindig is úgy gondoltam, hogy jobb, ha a kapus ügyesebb a kezével, mint a lábával, de Courtois-nak egyikkel sincs problémája.”

Beszélgetés az elnök úrral

“Legutóbb tegnap beszéltem vele. Izgatottak és motiváltak vagyunk, mivel ez a szezon legfontosabb része. Szeretnénk jól befejezni a bajnokságot és  megpróbálni bejutni a Bajnokok Ligája döntőjébe. A klub is annyira boldog és motivált, mint az egész csapat.”

“Számunkra minden mérkőzés arról szól, hogy tudunk-e olyan jól játszani, mint amire képesek vagyunk. Ez holnap sem lesz másképp. Egy jó eredmény pozitívan hat rád, egy rossz eredmény pedig elindíthat egy negatív folyamatot. Ez nem tenne jót a szerdai meccs előtt.”

Vini Jr.

“Nincsenek fizikai problémái, teljesen rendben van. Mindenkinek egyénileg kell ezzel megküzdenie. Minden játékosnak megvannak az elvárásai, beszéltem Vinivel, boldog és izgatottan várja a holnapi meccset is. Elképesztően jól teljesít már hetek óta. Jelenleg, ha nem is ő a legjobb, de ott van a legjobbak között. Rengeteget ad a csapatnak, egy kulcsfontosságú játékos, aki gólokat szerez és gólpasszokkal segíti a csapatot. Ugyanígy kell folytatnia.”

Kapcsolat Bordalásszal

“Beszéltem vele, elmondtam neki, hogy tetszik a futballról és az életről alkotott filozófiája. Barátok vagyunk, nagyon kedvelem őt, és a legjobbakat kívánom neki.”

Ceballos és Asensio jövője

“Ezt a döntést a játékosoknak kell meghozniuk, és hamarosan meg is hozzák majd.”

A bajnoki hatása a BL-meccsre

“Nem lesz rá hatással. Azok a játékosok, akik nincsenek teljesen rendben, nem fognak játszani. Van még idejük visszatérni, hiszen négy napunk van a meccsig. Legutóbb három nap alatt is elég jól regenerálódtunk, szóval most sem lesz gond.”

Ancelotti és Guardiola a két legjobb edző a világon?

“Nem, még vannak sokan mások is.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Real Madrid a LaLiga bajnoka
Tovább

Íme a 2024/2025-ös bajnoki menetrend

Hivatalossá vált a Real Madrid bajnoki menetrendje, már ami a hétvégéket és a hétközi fordulókat, illetve az ellenfeleket…