Egytől egyig: Real Madrid – Getafe (1-0)

Szépíthetjük, de teljesen felesleges. Egy nézői szempontból meglehetősen eseménytelen, vontatott és unalmas mérkőzésen Asensio megpattanó lövésével sikerült 1-0 arányban felülmúlni a Getafe csapatát. A Real egyetlen célja a bajnokságban a második hely megszerzése lehet, már csak presztízsből is a városi rivális Atléticót megelőzve, kérdés, hogy ilyen gondolatok foglalkoztatják-e Ancelottiékat a BL árnyékában húzódva. Mi ismét megpróbáljuk értékelni a látottakat egy tízes skálán, szigorúan szubjektív keretek között.

Csapatok teljesítménye

Real Madrid (olvasói pontszám: 6,3)

Real Madrid (olvasói pontszám: 6,3)
6 10 0 1
Nagyjából csak az derült ki, ami várható volt. Ha egy nem túl motivált keretből kivesszük a kulcsjátékosokat, akkor még a kiesőjelöltek egyike ellen sem lesz sétagalopp. A támadósor így valójában nem volt támadó, csak sor, a középpályán nem volt igazi kreativitás, védekezni meg alig kellett a vérszegény vendégek ellen. Egy dolgot volt érdemes megfigyelni, jelesül, hogy milyen mélyre visszazártunk, amikor a Getafe támadott, Benzema, Kroos, Modrić, Vini és Rodrygo nélkül nem volt presszing, hanem a saját térfelünkön tolódva próbáltuk elhárítani a veszélyt, de kontrákat építeni megint csak nem sikerült ezek után.

6/10
Szerkesztői pontszám

Getafe (olvasói pontszám: 4,7)

Getafe (olvasói pontszám: 4,7)
4 10 0 1
A bajnokságban csak tengődő, a cserékig kilátástalanul bóklászó Real Madridot illett volna kicsit jobban szorongatni ennél. Ez ugyan nem valósult meg, de legalább megtudtuk, hogy ebben a csapatban is játszanak kimondottan türhő játékosok (mint például a “több, mint egy akadémia” gyöngyszeme Aleña), és hogy a spanyol bírói ítéleteket egy fejetlen csirke és egy vak majom szerelemgyereke hasonlóan megalapozottan tudná hozni.

4/10
Szerkesztői pontszám

Játékosok teljesítménye

MOTM: Marco Asensio (olvasói pontszám: 7,6)

7 10 0 1
Igazán kiemelkedőt senki sem hozott, Asensio a gólja miatt viszont megérdemelten kaphatja meg a legjobbnak járó kitüntetést. A hamis kilences pozíciójában azért nem mozgott valami komfortosan, igaz, nem is kapott sok támogatást a társaktól, viszont rendre visszalépkedett a labdákért, és szervezőként is hasznosulni próbált. Sokatmondó, hogy neki volt egyedül kaput eltaláló lövése a csapatból. Góljánál a szép kombinálást lehet kiemelni Lucassal, és a jó helyzetfelismerést. Könnyen duplázhatott volna, de közeli fejesét bravúrral védte a kapus.

7/10
Szerkesztői pontszám

Thibaut Courtois (olvasói pontszám: 7,6)

Thibaut Courtois (olvasói pontszám: 7,6)
7 10 0 1
Kapott gól nélkül lehozta, de olyan 65 percig egy buszmegállótáblára is húzhattunk volna kapuskesztyűt. Viszont a tábla biztosan nem tudta volna azt a parádés védést bemutatni, amikor a Getafe veszélyeztetett a második félidő derekán. Több értékelőben is leírtam már, amikor hasonló volt a meccs képe, hogy ezek a legnehezebbek, amikor majdnem egész meccsen semmi dolgod, majd hidegen kell egy éles helyzetet megoldani.

Lucas Vázquez (olvasói pontszám: 6,9)

Lucas Vázquez (olvasói pontszám: 6,9)
7 10 0 1
Ritka, hogy a Realnak inkább a jobb oldala veszélyes, de mivel a másik szárnyon két terelő bója botladozott így valamit a örökifjú csillagnak kellett mutatnia. Annyit feltétlen ki kell emelni, hogy a régebben sokkal több homály beadással próbálkozó Lucas játékába egyre több jó meglátás kúszik be, például az első félidőben belőtt keresztlabda Asensio felé, majd a második félidőben a gólpassz. Négy kulcspasszal zárt, ami a legmagasabb szám ebben a mutatóban a tegnapi csapatból.

Éder Militão (olvasói pontszám: 6,9)

Éder Militão (olvasói pontszám: 6,9)
6 10 0 1
Különösebb hiba nélkül lehozta a meccset, két szerelése volt és minden fejpárbaját sikerrel nyerte. Dolga nem igazán volt, vélhetően a City jobban befogja majd. Tavasszal nagyon ingadozó formát mutatott, több meghökkentően gyenge meccsel, bízzunk benne, hogy a BL-ben ismét a topon látjuk majd őt.

Nacho Fernández (olvasói pontszám: 6,8)

Nacho Fernández (olvasói pontszám: 6,8)
6 10 0 1
A nagyon kevés védőfeladatát ellátta, emellett brazil kollégájához hasonlóan próbálta mélységből szervezni a támadásokat is. Nem meglepő, hogy a legtöbb progresszív passzt Nacho neve mellé húzhattuk be. Az angolok ellen nem feltétlen fog szerepet kapni, de sokoldalúsága jól jöhet, ha bármi közbejön.

Ferland Mendy (olvasói pontszám: 4,8)

Ferland Mendy (olvasói pontszám: 4,8)
3 10 0 1
Nem.
Nem.
3/10
Szerkesztői pontszám

Aurélien Tchouaméni (olvasói pontszám: 7,3)

Aurélien Tchouaméni (olvasói pontszám: 7,3)
7 10 0 1
Nekem tetszett a francia játéka, aki úgy néz ki végre valahára előbújt a barlangból. Jó persze, ez “csak” a Getafe volt, de nagyon simán szedegette le a labdákat a középpályán, és jól is indult meg. Szabálytalanságot nem követett el, négy szerelése volt, őt viszont szabálytalanul akadályozták négyszer. A City ellen láthattuk már, hogy a lövőkéjével sincs gond, gyakrabban előkaphatná (a lövőkéjét).

Eduardo Camavinga (olvasói pontszám: 7,3)

Eduardo Camavinga (olvasói pontszám: 7,3)
6 10 0 1
Ő az a játékos, akiben nem kételkedek, hogy világkasszis lesz belőle, korszakos alakja lehet a következő 10-15 év Real Madridjának. A középpályán felszabadultabban mozoghatott, de látszólag nem tudott mit kezdeni ezen a meccsen, kellőképpen nem bontakozott ki. Sajnos egy sérülést is összeszedett, de úgy néz ki, hogy játszhat a BL-ben.

Dani Ceballos (olvasói pontszám: 5,6)

Dani Ceballos (olvasói pontszám: 5,6)
5 10 0 1
Ti is éreztétek, hogy valami nem oké, ugye? Erősen kezdte az évet, de most mintha ő került volna kisebb hullámvölgybe (nincs vele egyedül). Egy gyönyörű kiugratása volt az első félidőben, nagyon jól érzi általában az üresbe induló társakat. Néha viszont botladozott, és viszonylag egyszerű passzokat rontott el.

5/10
Szerkesztői pontszám

Federico Valverde (olvasói pontszám: 5,8)

Federico Valverde (olvasói pontszám: 5,8)
5 10 0 1
Nem tudom hova tenni a srácot. Szerintem ennyire mély hullámvölgyben még nem volt, mint amilyen ez a tavasza. Én elsősorban lelki okokra vezetném vissza, a születendő gyermeke életveszélye, majd ebből eredően a Baenás eset biztosan nem tett neki jót. Ugyanakkor így a pályán sem hozza azt, amire valójában képes lenne.

Eden Hazard (olvasói pontszám: 4,7)

Eden Hazard (olvasói pontszám: 4,7)
4 10 0 1
Mondanám, hogy inkább segíthette volna a Castilla feljutási terveit egész szezonban, de nem akarom Arribast vagy Petert sértegetni ilyesmivel. Elég annyit leírni, hogy az általában életveszélyes madridi szárnyat sikerült Mendyvel egy bohózattá transzformálniuk.

Cserejátékosok

Toni Kroos (olvasói pontszám: 7,2)

Toni Kroos (olvasói pontszám: 7,2)
7 10 0 1
Beállásával egyből veszélyesebbé váltunk ,mert volt aki higgadtan el tudta osztani a labdákat. Asensio veszélyes fejese előtt remek volt a helyzetfelismerése azzal a szépen bekanyarított kiflivel.

szerkesztői Pontszám

Luka Modrić (olvasói pontszám: 7)

Luka Modrić (olvasói pontszám: 7)
6 10 0 1
Nem nyújtott kimagaslót, de nagyon jó érzés volt a pályán tudni őt, még mindig lenyűgöz ebben a korban a sebessége, az ütemérzéke, és varázslatos látni mennyire imádja őt a közönség.
Nem nyújtott kimagaslót, de nagyon jó érzés volt a pályán tudni őt, még mindig lenyűgöz ebben a korban a sebessége, az ütemérzéke, és varázslatos látni mennyire imádja őt a közönség.
6/10
szerkesztői Pontszám

Vini Jr. (olvasói pontszám: 7,1)

Vini Jr. (olvasói pontszám: 7,1)
7 10 0 1
Lényegében egy óra előnyt kapott az ellenfél azzal, hogy nem volt balszárnyunk. Amint Vini megérkezett, és Mendyt is befújta a szél a zuhany alá egyből izzadni kezdhetett a Getafe jobb oldala. Lesgólig el is jutott a brazil, akit lehet kritizálni, de még az ilyen tingli-tangli meccseket is legalább kellő komolysággal kezeli és belead mindent.

Mariano Díaz (olvasói pontszám: 5,4)

Mariano Díaz (olvasói pontszám: 5,4)
5 10 0 1
A klublegenda idei legzseniálisabb megmozdulását mutatta be a világ madridistái számára, amikor gólpasszt jegyzett egy visszavonásra került találathoz.
A klublegenda idei legzseniálisabb megmozdulását mutatta be a világ madridistái számára, amikor gólpasszt jegyzett egy visszavonásra került találathoz.
5/10
szerkesztői Pontszám

Álvaro Odriozola a hajrára futott be a sérült Camavingát váltva.

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 6,5)

Carlo Ancelotti (olvasói pontszám: 6,5)
7 10 0 1
Egynek elment. Igazából a rotációt megvalósította, majdhogynem B-csapattal álltunk fel. Ugyanakkor a mutatott játék megint nem csengett össze a “minden meccset komolyan veszünk” narratívából. A cserék jókor jöttek, igazából a hármas változtatásnál éreztem azt, hogy talán tényleg nyerni akarunk.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK