Az uruguayi középpályás a Realmadrid TV munkatársával beszélgetett.
„Az előszezon eddig elég keményre sikerült, de így tudjuk elérni, hogy az egész idény során helyt tudjunk állni minden versenysorozatban.”
„Jól fel kell készülnünk, ha már az idény elejére elérjük a megfelelő energiaszintet. Ez az, ami hozzájárul ahhoz, hogy a szezon közepére és a végére is megfelelő állapotban legyünk. Amikor a többi csapat szenved, mi képesek lehetünk a csúcsra törni. Nagyszerű csapatunk van, ha mind összedolgozunk, nagy dolgokat vihetünk véghez.”
„Az előszezon túrája nagyon fontos. Mindig arra gondolok, hogy mindig a lehető legtöbbet hozzam ki a dolgokból a Real Madridnál, minden nap tanuljak, a szurkolóknak pedig a lehető legjobbat nyújtsam. Nagyszerű, hogy az Egyesült Államokba mehetünk, ahol a legjobbamat próbálom majd adni.”