Valverde: Nagyszerű, hogy megszereztük a győzelmet

Fede Valverde
Fede Valverde (forrás: realmadrid.com)

Az AC Milan elleni győzelem után a meccs legjobbjának választott, duplázó Fede Valverde és az egyik friss igazolás, Fran García nyilatkozott.

Valverde:

„Nagyszerű, hogy megszereztük a győzelmet, és osztozhattunk ebben a szurkolókkal. Ez volt az első meccsünk a szezonban, kissé fáradtak voltunk az edzések miatt, most kezdünk majd beleszokni az edző rendszerébe. Idővel sokkal jobban érezzük majd magunkat.”

„Maximális motivációval kezdtem a szezont, ugyanolyan sikeréhséggel és vágyakozással mint mindig, annak érdekében, hogy elérjem a céljaimat ezzel a klubbal. Megpróbálom jól érezni magam a csapattal és a társaimmal, akik mindig segítenek, hogy a legjobbamat nyújtsam. Ez a csodás része ennek az egésznek.”

„Amikor 0-2-es hátrányban betalálsz, a csapat növeli a nyomást, hogy megpróbáljon egyenlíteni. Ez most is így volt. Visszaszereztem a labdát, majd a hálóban kötött ki.”

„Szeretek labdát szerezni, figyelni, ahogy Modrić passzol, ahogy Vini ilyen briliánsan befejezi az akciót. Ez egy nagyszerű csapat, ha mind ugyanabba az irányba megyünk, akkor nagy dolgokat vihetünk véghez. Nagyon izgatottak vagyunk az idény miatt.”

Fran García:

„Örülök, hogy így alakult a meccs. Nagyszerűen érzem magam, amiért pályára léphettem a csapattal.”

„Keményen dolgoztunk, megértettük, hogy mi a feladatunk, hogy segítenünk kell egymást. Tudunk alkalmazkodni különböző stílusokhoz, bármit is kérjen tőlünk Ancelotti.”

„Egy álmom vált valóra azzal, hogy ismét magamra húzhattam ezt a mezt, igazi megtiszteltetés ezeket a színeket viselni. Hihetetlen számomra ez az egész. Megvolt a szándék bennem és az ambíció, hogy visszatérjek, és ismét viseljem ezt a mezt és védjem a Madrid címerét.”

„Vinivel játszottam a Castillában, a minap beszéltünk is erről. Büszke vagyok arra, ahogy együtt játszottunk, keményen kell dolgoznunk tovább.”

„Amikor megtapasztalod azt, hogy mit jelent a Real Madrid, elkezded másképp látni az egészet. Az, hogy eljöttünk Los Angelesbe és mindenki ennyire izgatott volt, hogy nézhesse a meccsünket, egyszerűen örömmel tölt el.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK