Carvajal: A csapat jó úton halad

Carvajal
Dani Carvajal (forrás: realmadrid.com)

A Barcelona elleni vereséget követően a csapatkapitány, Dani Carvajal nyilatkozott a sajtó munkatársainak.

„Mindkét félidő első negyed órájában a Barcelona volt a jobb, nem úgy kezdtünk, ahogy szerettünk volna. Aztán átvettük az irányítást, több helyzetet dolgoztunk ki. A csapat eleget birtokolta a labdát, elöl sok labdát szereztünk. Ez egy megterhelő felkészülési meccs volt. Jól végeztük a dolgunkat, szokjuk az új játékrendszert.”

„Nem voltunk élesek kapu előtt, de mindent megtettünk a gólszerzés érdekében, ami tőlünk telt. Az utolsó két gól váratlanul ért minket, nem kellett volna bekapnunk őket. Ennek ellenére a csapat jó úton halad, sok mindent jól csináltunk.”

„Ezeken a meccseken mindig nagy az iram, minden, ami a pályán történik, az ott is marad. Alig várjuk, hogy tétmeccsen is találkozzunk egymással.”

„Ebben az új rendszerben szélességet, védekezésben pedig biztosítást kell nyújtanunk a csapatnak. Ez a rendszer több szabadságot ad. Olyan szélső védőink vannak, akik szeretnek előre menni, szóval ez jó dolog számunkra.”

„A srácok, akik itt vannak, már nem ígéretes fiatalok többé. Nagyszerű időszakban vannak, képesek kezdeni a Real Madridban. Meg kell adnunk nekik a szükséges bizalmat, mivel biztos vagyok benne, hogy sok örömet okoznak majd nekünk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Courtois
Tovább

Courtois: Álmodoztam erről a napról

A belga kapus a Cádiz elleni bajnokin tért vissza súlyos sérülése(i) után. A klub hivatalos csatornájának munkatársa ezzel…