Kepa: A Bilbaótól a Real Madridig

Kepa Arrizabalaga
Kepa Arrizabalaga (forrás: realmadrid.com)

A klub legújabb igazolásának eddigi karrierje.

Kepa Arrizabalaga (Ondarroa, Vizcaya, 1994.03.10) a Real Madrid új játékosa. A keretünk egy nemzetközi tapasztalattal rendelkező kapussal erősödött, aki megnyerte a 2023-as Nemzetek Ligáját a spanyol válogatottal, emellett pedig több mint 100 mérkőzést játszott a Premier League-ben.

A 28 esztendős kapus azt követően csatlakozik a Real Madridhoz, hogy öt idényen át játszott a Chelsea együttesében, ahol 1 BL-t, 1 klubvilágbajnokságot, 1 UEFA-szuperkupát és 1 Európa-ligát nyert. A 2022/2023-as idényben őt választották a PL legjobb kapusának. 2012-ben megnyerte az U19-es Európa-bajnokságot a spanyol korosztályos válogatottal.

play-rounded-fill

Kepa 2004-ben csatlakozott az Athletic Bilbao utánpótlás bázisához. Ekkor 10 éves volt. 2012-ben, még mindig utánpótlás játékosként csatlakozhatott először az első csapat keretéhez. Két csapathoz is kölcsön adták, ám ezután állandó helyet harcolt ki magának az Athletic keretében, ahol 2016 szeptemberében debütálhatott. 2018-ban igazolt a Chelsea-hez, ahol 163 mérkőzésen lépett pályára. Többek között az Arsenal elleni, 4-1-re megnyert El-döntőben, vagy az UEFA-szuperkupa 2021-es döntőjében, a Villarreal ellen. Kepa ezen a döntőn a büntetőpárbaj előtt állt be, két hárított büntetője pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a végső győzelem szempontjából.

Karrier:

Athletic Club utánpótlás (2004-2014)

Ponferradina (2015) [kölcsön]

Valladolid (2015-2016) [kölcsön]

Athletic Club (2016-2018)

Chelsea (2018-2023)

Real Madrid (2023- ) [kölcsön]

Címek:

1 Bajnokok Ligája

1 klubvilágbajnokság

1 UEFA-szuperkupa

1 Európa-liga

1 Nemzetek Ligája

1 U19-es Európa-bajnokság

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK