Benzema: Most már Európában is nézik az itteni focit

Karim Benzema
Karim Benzema (forrás: Rosh Saudi League, Twitter video screenshot)

A Real Madrid korábbi francia kiválósága egy interjúban beszélt a klubváltásáról, illetve arról, hogy hogyan is érzi magát jelenlegi csapatában.

„Hogy miért váltottam? Mindazok után, amiket elértem a Real Madriddal, eljött a megfelelő pillanat arra, hogy új kihívást találjak az életben. Már nagyon régen, futballtól függetlenül is az volt a célom, hogy egyszer itt legyek. Amikor pedig elkezdődött a szaúdi futball-projekt, minden szempontból óriásinak látszott. Szerettem volna a részévé válni, segíteni az országban a játék fejlődését. Ezért szerettem volna ide jönni. De persze ez egy muszlim ország, ahol tárt karokkal fogadtak, azonnal éreztem, hogy szeretnek. Ezért is jöttem.”

„Muszlimként ha Mekkába utazol, itt békére lelhetsz… Itt jónak és tisztának érezheted magad. Ez egy kivételes hely. Azt kívánom, hogy minden muszlim megtapasztalhassa ezt. A pályán és azon kívül is remekül érzem magam. Már elmondtam egyszer, de így érzek, ez az ország tárt karokkal fogadott, éreztem az emberek szeretetét, ez pedig nyilvánvalóan örömmel tölt el. Próbálom ezt a pályán viszonozni.”

„Errefelé nagyon szenvedélyes ez a sportág, megvan ennek a történelme. Elégedett vagyok a játék színvonalával. Őszintén meglepett az itteni magas szintű játék, hiszen Európában nem szoktuk az itteni meccseket nézni. De most már más a helyzet, miután nagy neveket igazoltak ide.”

„Jól kezdtük az idényt, a csapat nem igazán változott az elmúlt évhez képest, ami jó dolog. Csak erősítések érkeztek, a keret jó, remekül dolgozunk össze, a közös célunk a győzelem. Jól érzem magam, egyre jobban vagyok. Volt egy kisebb sérülésem, de most már jobban vagyok, 100%-os edzésmunkát végzek. Próbálok kitűnni a játékommal, az utolsó meccseken remekül mentek a dolgok, segítettem a csapatomat. A csapat is egyre jobbá válik, ahogy én is, és ez a fontos. De a legfontosabb most az, hogy az idény végén trófeákat nyerjünk.”

Forrás: Rosh Saudi League
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK